Ki lassan lassan
olvasgassa
Ha mosoly
ragyogja,
Ha harag fenyegeti,
Ha lecsukja a
fényt.
Lekérem, ide
hozzám
szép mesterkéltség
mentségemre.
„Semmiért egészen...”
„Az vagy nékem,
mint testnek: kenyér?!”
Fáradt vagyok, vezekelni, mert
Csodálatos valami,
a
Borzongató ideg
jéghideg
Reménytelen
racionális.
Ellenünk:
elesünk,
Felállunk
mellettünk.
(Itt a szavak se érnek, sem mérnek,
Leperegnek
szerteszéjjel szemétnek.
S merengnek,
elborongva... )
Tudom, mert már
öregedő
végzetes
izé-bizék,
Kvákók, mint szép
szonáták,
fiatalság hajnal
Tudom: csak
ölelni kellemes,
Meglepetést hozni
ide
Nem is hiányt –
mert csók kellene
Leszáradt, messzi
a táj
Hol úszva is
megtalálsz
Messze, szeret,
bláblá vers
De itt nem segít
már
Csak a közel,
- - - - - - - - - -
Csak a közel,
a hozzád- beléd-
neked-
Taszító: vágyom
rád
Nagyon
De a végén sincs
pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése