Kellene cigi, kávé, tea, s friss levegő. Így kezdődik a mese.
Éjszaka
van, persze, már megint. Nemrég voltam kint, elmentem a buszmegállóig, ott vettem
cigit. Visszafele jövet, ott a piac mellett szembejött egy mérges rendőrautó.
Nem Logan, hanem „duba”. Kiugráltak a rendőrök, egyik egyenesen nekem.
Igazoltatnak. Hol lakom, hol voltam, miért voltam ott. De főképpen arról
érdeklődnek nagy hevesen, hogy hol voltam ezelőtt 20 perce. Mikor kiderül, hogy
itthon, akkor az a kérdés, hogy tudnám-e igazolni. Tényleg nem tudom... a
Facebook lehet-e alibi? Mert akkor még ott beszélgettem. Nó, de
ilyenkor miért nem alszok, mint a rendes emberek? De ez már nem izgatja őket.
Egyetemista vagyok. Hol, s mit tanulok? A filozófia szó hallatán minden
érdeklődésük lelohad. Mehetek, visszakapom a személyim. Nagyjából 20 perce (most már
talán 25) kiraboltak a piac mellett egy bódét. Láttam valamit? Dehogy láttam,
akkor még nem arra fele voltam. És ők valami betörőket keresnek, vagy legalább
valaki gyanúst. Bennem csak annyi volt a gyanússág, hogy éppen szembejöttek
velem, az utcán voltam, tehát nem aludtam, de nem is lődörögtem, s hát valahol
el kell kezdeni a nyomozást. Nó, és cigiztem. Kiderült: egy cigis-bódét raboltak ki.
Na de biztos nem engem keresnek. Ők tettest
keresnek, veszélyes embereket, nem holmi filozófiahallgatót. Kicsit bosszúsok, amiért velem lopták drága
idejüket. Tényleg hazamehetek. Egyik még poénból utánam szól: de aztán feküdjek
le, elszálltnak látszok, vagy mit is jelenthet. „S-apăi culcă-te, arăți parcă ești plecat p’ undeva.” Lehet csak simán lehülyézett.
Kellene
írjak, de nem hagynak a kérdések. Visszhangoznak. Arvo Pärt Tabula rasa-ját hallgatom. Kellene írjam
a disszertációm. Elmesélni, hogy Nietzsche után már nem lehet úgy beszélni az
emberről, mint azelőtt. „(...) az egyistenhitek istene halott, kétségkívül
legalább kétszáz éve, és a humanizmus embere nem élte túl a 20. századot.” Ezt
mondja Badiou. Szerinte van radikális humanizmus, amikor a meghalt Isten
helyére akar felmászni az ember, de persze nem tud, nem lehet. „Az ember
hiábavaló passiójárás” – ez Sartre. Szegény rendőrök. És van radikális
antihumanizmus, például Foucault, aki azt írja az ember eltűnéséről: „a tér
redője, amelyben végre ismét lehet gondolkozni”. Szerencsétlen rendőrök. Nesze
nektek. S akkor megkérdik, hogy miért nem alszok ilyenkor, mint minden rendes
ember?... Éjszaka fél kettőkor a rendes emberek alusznak. A rendőrök nem. A
tolvajok sem. Én sem. Csak a rendes emberek. És kellene írjak arról, hogy
Heidegger teljesen használhatatlannak találta az „ember” fogalmát, annyira le
volt terhelve minden baromsággal: az antik zoon logon echon, az animal
rationale, nó meg a teológiai ens creatum és imago dei, s végül a descartesi
cogitatio, a gondolkodó elme, tudat, szellem, személy, stb. megvizsgálatlan
hülyeségek. Ha kérdezni akarunk, vizsgálódni, akkor felejtsük
el az „embert”: van helyette Jelenvalólét! Mi magunk, akik itt vagyunk, jelen vagyunk
saját létünkben, s ezért iszonyú nagy gondban vagyunk. Heideggerrel nem is az a baj, hogy nincs igaza, vagy mi.
Hanem, hogy végülis, túl elszállt lett. „Parcă era plecat p’ undeva.”
Vagy csak simán hülye volt. S ma már nyugodtan kimondhatjuk: hülye volt, mert
náci volt. Minden náci hülye, nem? Akkor Heidegger is hülye. Mostmár el is
mehet, nem is kellene olvasni többet, megvolt az igazoltatás, jegyzőkönyvbe
került. Milyen ember az, aki nem használja az ember szót, mert az már
túlságosan marhaság? Baromság. És Badiou éppen ettől tart. Hogy a 20. század
után, amikor eltűnt minden mentegetés és mentegetőzés ellenére a humanista
ember, nem marad más, csak valami radikális animalizmus. Marhák, és barmok. És
biopolitikailag: sok baromfi, akit nevelni kell, s szelektálni.
Lectio-selectio. Amikor a tét már a domesztikáció
körül forog. Tenyésztjük magunkat. Szelídítsük, háziasítjuk. És kinyírjuk,
akivel baj van, de legalábbis bezárjuk valahova. Rend kell legyen. Erről éppen
eleget mondott Sloterdijk is, Agamben is, mások is. Készítek egy mentateát. Baj van az emberekkel.
Megtörténhet,
hogy többet tudok a hatalomról, mint az engem igazoltató rendőr, mert
olvasgattam Foucault-ot, meg mindenféle egyebet. Na, F. szerint is meghalt az ember. Kedves rendőr, nem is
tud arról, hogy ő már nem rendőr „úr”, sőt már nem is ember. Vicces lett volna,
ha megmondom nekik. Nem tudott volna komolyan venni, mint ahogy teljesen
felesleges lettem nekik, mikor kiderült, hogy csak egy filozófiahallgató
vagyok. Látszott, érződött, hogy ezeket ő nem tekinti embereknek, bár biztos
egy másik perspektívából lehettem nem-ember. Ezek, az ilyen lények, nem tudnak tettesek lenni. De azért néha gyanús
leszek, gyanús a fajtám. Már csak
azért is gyanús, mert éjjel nem alszik az ilyen lény, mint a rendes emberek. De
nem is rendőr, nem is tettes. Akkor meg mi a fenét keres az utcán? Józanul?
Lányok, haverok nélkül? Gyanús, na. A rendőrségnek többnyire csak emberekkel van
dolguk, rendesekkel, akiket meglopnak, meg nem-rendesek, akik lopnak, isznak,
verekednek, s egyéb rendetlenségeket tesznek. Tettesek. S akkor belefutnak egy
nem tettesbe, aki mégsem rendes – nem alszik. Ébren van, de még azon túl, el
van szállva. Hülye. Mint a bolondok, a művészek és efféle lények.
Úgy néztek, hogy el
van szállva szegény vicces pofa, talán látott valamit, de kiderül, mégsem. Nem
látott egy embert sem. Sőt akkor még ott sem volt. Nem volt még jelen a tett
helyszínén, elkésett, nem volt itt, ahol a dolgok történtek. Nem tud ez semmit. Ilyenkor
a legjobb emberi tanács: menj s feküdj le.
Nem
tudják, hogy éppen a szubjektivitás leépítésén, szétszedésén vagy mifenén dolgozom, hogy
eliminálom az emberiséget, hogy felszámolok minden humanizmust, hogy megláthassam,
mi marad. Mi marad egy Istenmentes- embertelen világban, az embertenyésztés
után-közepette? Veszélyesebb ez a nyomozás, mintsem egy rohamrendőr éjszakai kalandja. Ilyen veszélyes
gondolatok miatt nem egy ember halt meg, de milliók. (Talán engem is
helyszínen főbe kellett volna lőjenek.) Mert így nekik egyszerűen annyi, és oda
lett a nemzetállam, s oda az emberi egyetemes jog, oda lett az eszük s értelmük. S nem is mehetnek haza, mert nincs
hova, s nem is feküdhetnek le, mert fel sem ébredtek.
Álmodják
még az igazak álmát. Pedig mikor Isten meghalt, nem csak az ember ment rá, de
az igaz is, sőt még az igazak álma is: lejárt az igazoltatások kora." Dont' be stupid."
