Már súlyos az ég,
Meggörbül a hátam.
Árnyékok vetülnek arcomra.
Csepeg már a vér.
Felnézek, s te még
Megremegsz mert
Megszólítalak. Van erőd
Mosolyogni, még
Csak nekem mosolyogsz.
De érzem, ez nem lesz
Mindig így. Lassan –
Valahol fenn az égben –
Már elrendeltetett az
Elfelejtésem.
Szomorkás állott ukrán
Cigiszag, mert mindezt
Előre tudom, s vállalom.
Ez az eszmélet, a Végezet.
S tőle árnyékos szememben
naplementeként égsz.
....
Még három nap,
S a bölcs férfiak pálinkásan
Húsvéti locsolásra kelnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése