Azontúl
csendes-havas szombat van. Felkeltem, de tovább alszom magam, tovább álmodom
magam. Egy darabig még nem mertem kimászni az ágyból, mert hideg a világ.
Hallgattam Eddie Vedder-t, mert szeretem a magányt, mert nem félek magamtól.
Csak hogy kiderüljön, nem magány ez: egyedüllét csupán. Van félnivaló, ami
egyenes kövezett út a „kompromisszumokhoz”. Na, vajon?
Zuhany alatt
eszembe jut, hogy valaki másnak a tusfürdőjét használjam., mert ződebb’. Aztán
tornászok egy kicsit, mozgolódok hadd legyek fitt ha vért kell adni kajabonért.
A pizsamámat veszem vissza, ma nem megyek sehova. De ez sem lesz igaz, mert ki
kellene szellőztetni a fejem. Kávét főzők, a maradékokból az e heti utolsó
melegszendvicset készítem. Hallgatom ezt a zenét. Kávé és cigaretta. Eszek, s
csak azért is főzők egy mentateát. Mentáltea.
Az államvizsgák
nem hagynak nyugton, ezért ismételten ezt a számot hallgatom. Egy kapaszkodó
Husserl, Heidegger, Gadamer ellenébe. Ne mind gondolkozzanak helyettem a
fejemben. Tudtommal még az enyém, s nem akárkié [das Man] – tevődik
hozzá automatice. Fertőzöttek vagyunk, s mégis oly tiszták mint a latyakos hó.
De igaz is: nem csepeg semmi, szóval fagy van, nincs latyak – csak feszes hó.
Már nem az a puha, hanem az a páncélos, az a melegben s fagyban edzett. Az államvizsga. A
huszadikszázadosok, főképpen a három német. Még szerencse, hogy franciát tanultam,
s nem allemande-ot. „Kortárs francia
fenomenológia”. „Ricoeur-i hermeneutika”, „Sartre egzisztencializmusa”,
„Derrida differance-ja,
destruktivizmus”, „Faucoult pszihoanalízis-erósz, bűnözés, börtön”, „totalité et infinité par E. Lévinas”.
Hallgatom a zenét, hadd vitatkozzanak ezek össze. Nem kell elköteleződni, nem
kell a nem-választást dönteni. Összevitatkoznak bennem, pedig már kezdem
megtanulni, hogy mi az a lényeglátás, mi az a végességem, idő s nyelv. Csak
ennyi lenne?
Ezt a zenét
hallgatom, zűr van, zűrzavaros a Szamos itt a szomszédban. De legalább van
benne víz. Erre mondta Cioran (a francia?) hogy minden víznek fulladás színe
van. Lehet nem is mondta, s lehet nem ezt, s lehet nem így. Je ne se pas – s nem is lényeg [Wesen, Wessen, ουσια, subtantia/essentia]. Nem ez a lényeg, csak
annak látszik. Ειδος– látszat, kinézetében, φαεμενον-
megjelenésében. Jaj, hogy meg vagyunk fertőzve. Nem csak én, de te is. És szombat
van. S kimegyek sétálni, talán találkozok Esti Kornéllal – de ő nem is az igazi.
Sosem voltam ilyen optimista. Kanadában is vannak fenyők.
Egyre
csendesebben hallgatom ezt a zenét. Csendre vágyom, hogy hallgatni tudjak.
