Kutatási terv, vagy afféle...
Arisztotelész Metafizikájának első mondata így hangzik: πάντες ἄνθρωποι
τοῦ εἰδέναι
ὀρέγονται φύσει. A Halasy-Nagy fordításban
ezt az jelenti: “Minden embernek természete, hogy törekszik a tudásra.” Angolul
pedig - David Ross fordítását idézve – : “All men by nature desire to know.”
Ebben a kutatási ciklusban ezt a mondatot
szeretném szemügyre venni és összevetni a modernitást valamilyen módon átható,
meghatározó, vagy a modernitás tudatformáját szimbolizáló szállóigével, mely
szerint: „A tudás hatalom”.
Látszólag egyszerű a feladat, hiszen csak
értelmezni kell és összevetni egy antik filozófiai kijelentést egy modern
jelmondattal.
Valójában viszont a vállalkozás egy
igencsak szerteágazó filozófiai problémacsomóba gabalyodik bele. Mert olyan
kérdéseket kell érinteni, mint az „ember természete”, amely felteszi, hogy mi,
emberek, törekszünk a tudásra. De ebből átlendül a kérdés súlypontja a „tudás”,
a bölcsesség, az ismeret és persze az igazság körébe. Végül pedig végképp
elveszni látszik a „hatalom” problématikájába, még akkor is, ha csak a szűken
vett hatalom-tudás / tudás- hatalom dichotómiáját érintem. És ráadásul mindezt
áthatja és meghatározza a filozófia mibenlétét és értelmét érintő kétely és
bizalom.
Kutatási hipotézisem tehát a
következőképpen artikulálódik:
- Az emberről szóló filozófiai diskurzust áthatja az antik filozófiából származó „emberi természet” probléma. Erről már sokat elárul az is, hogy Arisztotelész ezzel indítja a Metafizika első részének első előadását.
- Másrészt ez a diskurzus mindig implicite magában foglalta a tudás, az ésszerűség témáit, mint ami éppen az emberi lény lényege, vagy természete (gondoljunk csak az animal rationale meghatározásra).
- Harmadrészt mindez exponálódik a modernitás filozófiájában. Ugyanis ekkor az emberről zajló gondolkodás átlépik az „ember egyetemessége” vagy az emberiség gondolatához, de oly módon, hogy éppen az „emberi természet”, „emberi lényeg” vagyis a racionalitás, az egyetemes ész lesz a domináns szervezőelv. Szerves módon ez a vezérelv elvezet olyan kérdésekhez, mint a tudás vagy az ésszerűség mibenléte, jelesen „az igaz ismeret” és az episztemológiai kérdésfeltevés kitüntetetté válásához. Ezt a korszakot ismerjük olyan nevek alatt, mint a felvilágosodás, és a humanizmus.
- A felvilágosodás és a humanizmus jelmondata a „tudás
hatalom” felismerésben koncentrálódik. Legalább két értelemben: először,
mint ami szerint az egyetlen
hatalom ami legitim módon ítéletet hozhat az az Ész, a Ráció (származzon ez akár empirikus tapasztalatból, akár racionális meggondolásból), másodszor, pedig mint a racionális belátással rendelkező ember, vagyis az ész birtokosának a hatalma.
- Nietzsche ismerte fel a legtisztábban, hogy tudás racionális felfogása végülis nem más mint a pőre „hatalom akarása” – és semmi több. Ez a beállítódás, mely szembefordul a leleplezett felvilágosodott humanista felfogással (és ide sorolhatóak az ifjú hegeliánusok, a pszichoanalízis, az egzisztencializmus, az életfilozófiák, stb. képviselői) magát a filozófiába vetett bizalmat rendítik meg. A filozófiába vetett hit megrendül, meginog és sokirányú diskurzusokba torkollik – ez a jelenkori filozófia pluralizmusa ahol már nincs egyetlen „nagy elbeszélés”. Ekkor éles kérdéssé válik, hogy a filozófia vajon nem zuhan a dogmatizmus, a cinizmus és a szkepticizmus szakadékába?
Kutatásom során ezeket a pontokat
szeretném érinteni amikor a „Minden embernek
természete, hogy törekszik a tudásra” és „A tudás hatalom” állításokat értelmezem. Megjegyzem, hogy bár a
fent vázolt pontok valami féle filozófiatörténeti perspektívát anticipálnak,
kutatásom mégis problémacentrikus, abban
az értelemben, hogy a kiemelt témakörök összefüggéseit nem történetileg
szeretném dokumentálni, ez csupán a problémák összefüggéseinek illusztrációja
lenne. Hiszen ugyanezt a gondolatmenetet – talán – el lehet képzelni
Descartes, Kant, de Husserl vagy akár Heidegger életművén belül is. És ezzel is
csak a mellett érvelnék, hogy az „ember”, a „tudás”, és a „hatalom” végső soron
összefüggő problémák, melyek a filozófia mibenlétének kérdését vetik fel, újra
és újra... mert a filozófia mégsem lehet dogmatizmus, cinizmus, vagy
szkepticizmus.
De hogy akkor mi lehet a filozófia, vagy mi
a filozófiára vonatkozott kételyben a bizonyosság számunkra? Ez csak a
kutatásom végén derülhet ki, így hát a kutatási tervben csak nagyon keveset
kockáztathatok meg: talán helytálló, hogy az ember lényegéből fakadóan törekszik a tudásra. Még akkor
is, ha mégsem érheti el. Hiszen ezt jelenti a philosophia, a nem tudás tudása. Ami egyszersmind nagy hatalom, s
mint ilyen igen nagy veszély is.
