„Európa-szerte
iszlám párhuzamos társadalmak alakulnak ki.” Így kezdődik az a cikk, amit el akartam
olvasni. De nincs rá hangulatom, kicsit halott még az agyam. Valójában nagyon
jó volt az elmúlt 24 óra. Kár, hogy alig emlékszem valamire. Talán az írás
segít. De reménytelen, nincs nyelv ezt elmondani. Hidegzuhany. A gyomrom s
májam helyett csak egy vibráló fájdalom.
A
nyelvem az úton vesztettem el, s még nem talált vissza hozzám. Hogy lehet így
elmondani, hogy fesztivál van? Más a hangulat. Feelingje van a városnak. De párhuzamos
társadalmakban élünk már. Mondom, eső lesz. Valahol már gyűlnek a felhők, s
készek a fejünkre szakadni. Milyen nyelv tudná ezt mondani? Semmilyen. Szótlanul megyünk az úton, a Bulga fele. Én
folyton le akarok ülni valahova, mert a lábaimba a csontok helyett
ólom van. Nehezek a lépések, elég nagy kontroll kell a menéshez. Aztán a
járdán ott hever az a döglött galamb. Megállunk, káromkodok. Nem normális ez a
világ. Nem normális, hogy a döglött galamb csak nekünk két részegnek tűnik fel.
Talán csak nekem. Huni dünnyög. Neki sincs nyelve, ő is fáradt. Hirtelen
észreveszem, hogy valahol elvesztettük Tomit. Ja, mert ő Fridával jön, s rohadt
lassan. Csodálatosan lelkes lény az a Frida. Felfoghatatlan.
Nem
tudom, hogy jutottunk a Bulgába, de ott voltunk. Hemzsegnek az emberek az
udvaron, mindenki eszik. Mindenkin színes karkötők vannak. Persze a fesztivál.
Rohadtul sok gumicsizma nyüzsög az asztalok alatt. Az egész Electric Castle egy
nagy dagonyázás a sárban. Jól jön ez a gumicsizmaffia biznisznek. A
fesztiválnak holnap vége lesz, de a kastély ott marad a rohadt sárban. Valami
baj van a világgal. Huni még mindig csak dünnyög. Aztán megjön Tomi is
Fridával, a csajok egyből fényképezni kezdik. Tényleg nincs minden rendben. Utólag
is igazolt, hogy inni kell, sokat, töményt.
Ez
Erdély: egy ódon kastély, amiben koncertek vannak, áll a bál, de aztán vége. Marad
a málló vakolat, több ezer használatlan színes gumicsizma, s rohadt sok sár. S
senki nem tudja, mi lesz a pénzzel. Hiába osszuk ezt az Insoban a lelkes
aktivistákkal. Az már magánügy. Érted? Ifjúsági Főváros, amit
ellepnek a gumicsizmák, sár van, ez van. Nincs mit tenni. Vagy Zsombinak a
kérdése: meg lehet menteni egy elcseszett lelket? Insomniások vagyunk, betegek.
Próbálom
megérteni az elcseszett lelkeket a hellén filozófiával, á lá Pierre Hadot. Mert
nem tudok igazi baloldali lenni. Nem megy nekem az ilyen társadalom megmentéses
akció. Bocs, de tényleg nem megy. Ez már hitbeli kérdés. De a társadalom vajon
nem elcseszett egyénekből áll? Társias társiatlanságban egy gumicsizmás
hadsereg. A másik oldalon panaszkodnak: Senki nem jön a fesztiválra? Senki.
Mégis mindenki ott van. Kirkegaard elsírná magát, ha látná, hogy az esztétikai
beállítódás nem személyiséget alkot, hanem tömeghisztériát. Flow. Áramlások,
élvezetek, folyunk a sárban. De talán nem is esztétikai ez az egész, mert
nincsenek érzékeink. Ki tudja? Kit érdekel? A legjobb pincér a városban egy szinész
csávó: Okos úr. Ez a neve, s nagyon jól eljátszódja, hogy tényleg pincér. Nem
hozza már a számlát? Ki fizeti? Nem érdekel, menjünk.
Egy
olyan elcseszett generáció vagyunk, hogy amikor elköszönünk, akkor
hozzátesszük: remélem nem utoljára találkoztunk. Tántorgunk, nincs nyelvünk
beszélgetni. Másnap a Facebookon töredékekből próbáljuk rekonstruálni magunkat,
chetelünk, sokat csodálkozunk. Mintha filmet néznénk, mintha megéltük volna
már. Deja vu világ. Ráestem a ruhaszárítóra, összetört, mesélik, s
tényleg, mintha én lettem volna az. Vagy felköltenek a rendőrök a lépcsőházban,
hogy miért alszol nappal a lábtörlőn? Igazoltatnak, s észbe kapsz, hogy háde én
itt lakom! Lassan körvonalazódik, hogy mit ittunk, kik voltunk, kivel aludtunk,
s még élünk. Minden rendben van. Persze maradnak fehér foltok: mikor indultál
el, s hogy jutottál haza? Vagy máskor: mitől véres a kezed, mitől lila a
szemed. Van ami kiderül, majd, idővel, egy másik részegségben valaki mond valamit,
ami megvilágít egy rejtélyt. Veszélyesen élünk, veszélyes idők ezek. Szét
vagyunk szóródva ebben a globális gumicsizmás faluban. Ha még találkozunk,
akkor iszunk. Nincs más nyelv, de egy azonos szintre jutunk. Együtt éljük át,
senki sem emlékszik, de együtt rekonstruálunk majd. Az elcseszett lelkeket nem
lehet megmenteni. De talán le lehet építeni, s talán majd újraépíteni valamit
helyette. S ez nem pszichológiai kérdés,
ez filozófiai feladat. S mint olyan: megoldhatatlan. Ősi feladat, Szókratész
feladata: megrontani az ifjúságot. Talán ez a politika alapja. Ezért elítéltek
vagyunk már több, mint kétezer éve, száműzöttek a globálprovinciába'.
Józanodás
közben az jutott eszembe, hogy milyen rondák az emberek, ha csak állatoknak
nézzük. Még belegondolni is rossz, mondtad. Inkább ne gondolkozz, csak beszélj
hülyeségeket. Neked bejönne, ha vasárnap lenne? Ez rohadt jó vicc ilyenkor
szombat délután, amikor reggel kellene legyen.
„Európa-szerte
iszlám párhuzamos társadalmak alakulnak ki.” Semmire sem vagyunk felkészítve.
De ma legalizálták Amerikában a melegházasságot, s okunk van ünnepelni. Szivárványosra cserélni a profilképet. Vagy
lázadni. Hőbörögni. Vagy beszélgetni. De milyen nyelven lehet hozzászólni az elcseszett lelkekhez?
A szivárványos gumicsizma fundameltálontológiája egy hermeneutikai kérdésfeltevésben.
Inkább olvass. Másnaposan meg írj. S ragaszkodj a délelőtti kávézásokhoz. Ennyi
az egész, s nem veszted el a fejed.
