Szókratész a nyugati
civilizáció egyik kulcsfigurája, pedig nem sokat csinált: jött-ment és kereste
a bölcsességet. Egy jóslat szerint ő volt korának „legbölcsebb embere”, pedig
bevallása szerint csak egy dolgot tudott biztosan: hogy nem tud semmit.
Ami most érdekes a
sztorijában, az az, hogy a bölcsesség keresgélése közben mindenféle emberrel
(politikussal, költővel, különböző mesteremberekkel) beszélgetést kezdeményezett
és kikérdezte, hogy ki mit tud. Kiderült, hogy mások sem tudnak nála többet, ám
azt hiszik, hogy tudnak valamit. S ezzel valóban ő bizonyult a legbölcsebbnek,
hisz ő tudta, hogy nem tud semmit. De persze az embereknek nagyon kényelmetlen
volt egy olyan figura, aki kérdez, faggat, vitatkozik, mert ez már csak ilyen:
hagyjanak minket békén. De Szókratész nem hagyta. Azt mondta, olyan ő, mint egy
bögöly, aki piszkálja, csipkedi a nemes lovat, a várost, hogy ébredjen fel. De
mivel a városnak nem kellett ez a piszkálódó kérdezés, nem kellett az ébresztő
kritika, és egyre kényelmetlenebb volt, hát beperelték Szókratészt. Az volt a
vád ellene, hogy „idegen isteneket imád”, vagyis nem a városéit, tehát idegen hatalmak
szolgálatában áll és „megrontja az ifjúságot”.
Szókratész védőbeszédét úgy
kezdi, hogy leszögezi: ezek ostoba vádak, ő mégis kénytelen védekezni, de
sokkal régebbi vádakra, amelyek elterjedtek az athéni közösségben: magát a
rákérdezés és kritika szabadságát veszi védelembe, az erről elterjedt
rágalmakkal és pletykákkal szemben.
Végül halálra ítélik és
kiissza a méregpoharat. Ám halálával nem lesz vége a sztorinak, sokkal inkább
akkor veszi kezdetét. Mert létrejön ekkor az európai kultúra bölcsőjében egy
olyan emberi szerepkör, amelynek a feladata rákérdezni a dolgokra, kritizálni a
fennálló rendet, kényelmetlen dolgokkal piszkálni a közvéleményt és a hatalmat,
hogy kérdezésével-kritikájával új lehetőségeket tárjon fel, nyisson meg. Így
indul útjára a filozófia, a tudomány, a politika, a nyilvánosság, a közélet, és
még sok minden, ami mai napig meghatároz minket. Hiszen európaiak vagyunk. Ám
azóta is a hatalom ellenségként tekint az ilyen figurákra, s minden eszközével
azon van, hogy félreállítsa, elhallgatassa, ellehetetlenítse őket. Hiszen európaiak
vagyunk.
S ilyen esetek ma is
történnek, a nyugati kultúra olyan apró, félreeső helyszínein is, mint Magyarország,
és mint Erdély. Hiszen európaiak vagyunk.
Ugyancsak ehhez a történethez
tartozik egy másik – éppen ilyen fontos, ám eléggé lappangóan homályban tartott
– vonatkozás is, amire Király V. István egyik szövege hívja fel a figyelmet.
Hogy ennek a filozófusi magatartásnak, a rákérdezésnek, a kritizálásnak, a
másképpen látásnak és gondolásnak, van egy olyan jellegzetessége – vagy következménye,
vagy hatása – hogy megkívánja kézbe venni a dolgok irányítását. Elköteleződni
egy vélt igazság mellett, és azt megvalósítani akarni könnyen önveszélyes
lehet.
Valami ilyesmi történhetett már Püthagorasz
esetében, amikor újfajta politikai-vallási rendszert vezetett be Krotónban, Platón
szereplése Szürakuszaiban, a szofisták működése Athénban, Arisztotelész nevelő-
és tanácsadói funkciója Nagy Sándor mellett, de ide tartozik Marx világot
megváltoztató törekvése, de akár Heidegger náci párttagsága, illetve Lukács
politikai szerepe is. És ez a felsorolás csak utalásszerű, korántsem teljes.
Mindebből az derül ki, hogy a
rákérdezés-kritizálás veszélyes, mert kényelmetlen a hatalmon lévőknek és a
közvéleménynek egyaránt.
De az is kiderül, hogy nagyon
könnyen önveszélyes is lehet, ha lemond a szabadon kérdező beállítódásról, az
igazság kereséséről, és valami mellett elköteleződve a világot, a társadalmat,
a politikát megváltoztatni, alakítani kívánja – és elvéti a megfelelő
támpontokat. Én ezt gondolom ezek a támpontok többnyire morálisak, illetve a
nyilvánosság előtti beszélgetésekben, vitákban alakulnak ki, erősödnek meg.
Az olvasó most
elcsodálkozhat, hogy ez mekkora idétlen túlzás, eltúlzása a magyar- és erdélyi
közéletnek. Hiszen nem a tényekkel, a most történtekkel kezdem, hanem valami
2500 éves sztorival, és könnyen meglehet, hogy ez valami elfilozófiálása a
nyilvánosságnak, közéleti vitáknak, a közbeszédnek.
Elismerem, kissé elfogult
vagyok.
Ám meggyőződésem, hogy a téma
éppen olyan aktuális – helyesebben újra aktuálissá vált, miközben végig az volt
– mint Szókratész és Platón idején volt. Vagy a történelemben még annyiszor.
Ezt a gondolatsort egy nemrég
megesett eseménysor – és néhány szöveg – indította el bennem. Illetve, az ezt
körülölelő fagyott csend.
Történt, hogy a Székelyhon
portálon, egy olyan cikket találtam, amely nem igazán fordult elő az eddigi
erdélyi magyar sajtóban. A véleményanyagot Demeter Szilárd jegyzi, a címe: Az
újságíró.
A cikk látszatra egy válasz,
egy visszavágás egy valós vagy vélt támadásra, ugyanis Parászka Boróka „az ellenzéki sajtóban támadta meg a magyar
kormány Erdélybe juttatott évvégi támogatásait”, amelyben Demeter Szilárd
is (és baráti-rokoni- ismerősi köre) érintett az összesen 2, 85 milliárd
forint elnyerésében.
Hiszen 1,4 milliárd
forint támogatást kapott a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit KFT, az
Előretolt Helyőrség Íróakadémia működtetője. Az EH irodalmi mellékletének
Demeter Szilárd a főszerkesztője. Parászka Boróka a blogján és a
HVG (jan. 11.) számában írt erről a támogatásról, illetve arról, hogy ugyancsak
magas támogatást kapott – 1,45 milliárd forintot – az Erdélyi Médiatér
Egyesület, amely a Főtér portált működteti, és amelynek a főszerkesztője, Papp Attila Zsolt, Demeter sógora. Az is kiderült,
hogy az Erdélyi Médiatér Egyesület elnöke Mohácsi László Árpád, Tőkés László
fotósa – Demeter Szilárdról pedig tudott, hogy ő Tőkés sajtósa és irodavezetője
volt.
Nos, Demeter Szilárd cikke
erre a „támadásra” született reakcióként. Ám hadd tegyem hozzá: Parászka nem
tett mást, csak összeszedte és összerakta az adatokat, a tényeket, és egy ilyen
kép rajzolódott ki. És meglehet, hogy ez egy értelmezés szerint „támadás”, de
szerintem egy újságírónak, akinek hívatása a közvélemény tájékoztatása,
egyszerűen ez a dolga. Ezt erősíti, hogy ezeket a tényeket eddig senki sem
cáfolta, vagyis ez a történet nem valami mendemonda, amit nem érdemes komolyan
venni.
Éppen ezért válik Demeter
Szilárd cikke sokak számára érthetetlennek. Ugyanis a szövege egyáltalán nem az
ügyről szól (arról külön egy interjú készült az Átlátszó Erdélyben, majd később a 888 portálon).
Ismerőseim szerint ez csak egy merő odamondás, karaktergyilkosság, netán magán
nézeteltérések nyilvános levezetése, vagy csak a szerző simán lejáratja magát
egy rakás nevetséges butasággal.
A cikk főszereplője másként
éli meg ezt a „nevetséges butaságot”, számára ez egy tényleges, valóságos leszámolás,
aminek következtében, azt írta: „Félrevezetett
és manipulált emberek tömegei kezdtek el fenyegetni. Nem csak engem, a családom
többi tagját, a szitkozódók nem kímélték sem a gyerekeimet, sem a távolabbi
rokonságomat, a 15 éve halott nagyanyámat sem. Dehumanizálás, megalázás,
szexuális erőszakkal való fenyegetés, perverz, lealacsonyító üzenetek: ezzel
szembesülünk egy hete. A kampányban résztvevők egyike, családi kapcsolatai
révén védett adataimhoz is hozzáfér (lakcím, személyi szám, gyerekeim adatai):
a fenyegetés nem csak a virtuális, de a valós térben is jelen van.”
Parászka Boróka filozófiát
végzett. Olyan újságíró, aki a jelenlegi feltételek között mindenre rákérdez,
kritizál, elemez, beszélget a nyilvánosság előtt. Természetes, hogy ez nagyon
kényelmetlen a hatalomnak, s valljuk be, nekünk, hétköznapi embereknek is, mert
hát időnként olyan ügyekre, tabukra, tekintélyekre, hagyományokra, szokásokra
kérdez rá kritikusan, ami felkavarja az állóvizet. Ha valami nem tiszta, azt
szóvá teszi, utánajár, megírja. Beszélgetéseket szervez és bonyolít a Vásárhelyi Rádióban sokféle aktuális dologról; tényfeltáró újságírást művel, ha
visszaélést, rendellenességet érzékel; riportokat készít itthoni és külföldi
nehéz ügyekről; árnyaltan tájékoztat; illusztrációval magyaráz.
Azt gondolom egyik legradikálisabban kérdező, elemző, kritizáló közéleti
újságíró. (A linkek csak utalások egy-egy munkájára, ám biztatom az olvasót
nézzen jobban szét az életműben, s csak azután ítélkezzen, ha feltétlenül
ítélkezni akarunk…)
Persze, ezt a tevékenységet
lehet távolságtartóan tisztelni, lehet lelkesedni érte, de éppen így lehet ellenszenvesnek
tartani, lehet kritizálni, lehet ignorálni, nem olvasni, nem hallgatni, nem
akarni hallani róla – de az kétségtelen, hogy egy erős jelenség az amúgy sápadt
erdélyi médiában, és valahogy, akárhogy, de számolni kell vele. De egyenesen
leszámolni?
Azt hiszem könnyen belátható,
hogy a hatalomnak és az azt fenntartó embereknek minden motivációjuk megvan,
hogy elhallgattatni, félreállítani akarják. És azon sem kell csodálkozni, hogy
a közösségünk jó része rezonál erre a (folyton ismétlődő, hisz nem ez az első) leszámolási kísérletre: petíciók, tömérdek komment
és megosztás bizonyítja ezt.
Demeter Szilárd is filozófiát
végzett. Lám, mégsem annyira elfilozófiáskodása ez a dolgoknak. Nagyon sok
mindennel foglalkozott
és foglalkozik: filozófiával, irodalommal, zenével, bloggal, újságírással,
politikával. Az utóbbi években kurátora
volt a „Határok nélkül a magyar sajtóért” Alapítványnak, főállásban a Századvég
Alapítvány kutatója és elemzője, illetve mostmár – mint említettem – az
Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális mellékletének főszerkesztője,
továbbá az Erdélyi Médiatér Egyesület „nem hivatalos nagykövete”.
Nos, ha mindezt megfontoltan
figyelembe vesszük, akkor nehezen tudunk arra következtetni, hogy a szóban
forgó cikke egy butaság, ostobaság, vagy nevetséges lejáratási kísérlet. Pedig
ez a látszat, mert:
·
Mert nagyon
nevetségesnek hat, hogy fájlalja a 7 millió forint támogatást a Parászka Borókáról
készülő filmre,
amikor ezt az összeget a film készítői kapják
(tehát nem az újságíró), és amikor a KMTG 1,4 milliárdot és az Erdélyi Média
Egyesület 1,45 milliárdot kapott.
·
Egyértelmű
csúsztatás van abban, amikor beidézi Parászka egy korábbi állásfoglalását a menekültekkel kapcsolatban, a határnál
szenvedőkkel szolidarizálva, akkor levonja a következtetést, hogy „tehát
szolidáris az illegális migránsokkal”.
Ma ez még abszurdabb, amikor kiderült, hogy Magyarország befogadott 1300 menekültet,
azaz maga az állam is különbséget tett és tesz a „menekült” és az „illegális
migráns” fogalmai között. Másrészt mindenkinek saját erkölcsi felelőssége, hogy
kivel szolidáris, ezt kifogásolni vagy számon kérni elég cseles.
·
A „pártsajtóban”
való munka felemlegetése is abszurdnak hat, figyelembe véve, hogy az erdélyi
magyar sajtót szinte kizárólag pártok vagy pártokhoz kapcsolódó alapítványok,
egyesületek tartják fenn, s ilyen alapon minden erdélyi magyar sajtós
„pártsajtóban dolgozó”. Figyelembe véve, hogy maga Demeter Szilárd elkötelezett
politikailag, egyértelműen pártok körül dolgozott és dolgozik, a Fideszhez
közeli lapokban publikál (Origo, Lokál, Figyelő, 888, stb) s ezt fel is
vállalja.
·
Fura dolog
felemlegetni a versenyvizsga nélküli alkalmazását a Marosvásárhelyi Rádióban, hiszen
már régen reagált erre a rádió főszerkesztője,
Szász Attila: „mivel Parászkát
meghatározott időre alkalmazták, a posztra nem kellett versenyvizsgát kiírni,
ugyanakkor – bár ez már a csatorna vezérigazgatóján múlik – támogatja
beosztottja szerződésének meghosszabbítását, mivel emberhiány van a rádiónál.”
·
Eléggé
félrevezető felhozni, hogy „az átlag erdélyi magyar újságíróénál jóval nagyobb
fizetést kap”: ugyanis az ő fizetését – mint állami közalkalmazott a
közszolgálati rádiónál – az állam szabályozza. Másrészt maga a cikk is erősíti,
hogy P.B. nem egy átlagos erdélyi újságíró, (harmadrészt meg merem kockáztatni,
hogy D.Sz. fizetése is nagyobb, mint az átlag magyar irodalmi lap főszerkesztői
fizetése, vagy egy átlag politikai elemzőé.)
·
Kicsit széteső az
a bekezdés, ahol elismeri, normálisnak tekinti a sógorság-komaság viszonyrendszerét,
miközben kiáll a mellett, hogy azért mégis szakmai alapokon történik az
ilyesmi.
·
Sokan féltik a
Fidesztől az erdélyi magyarságot, sokan nem értenek egyet a magyar
nemzetpolitikával, de nem derül ki, hogy ez miért lenne baj. Baj? Valami rossz
dolog félteni az erdélyi magyarságot? Vagy rossz dolog nem egyetérteni egy
politikával?
·
Baj, és számon kérhető,
ha valaki oda tette a szavazatát, ahova letette? Az ebből következő csúszka érv
már röhejes: Parászka Boróka felelőssége a bányászjárásban, illetve a marosvásárhelyi
pogromban. Igen, 14 évesen kiütötte Sütő András szemét.
·
Nagyon frappáns a
befejezés: sejtés arról, hogy Parászka Borókának „hálás” az újjáélesztett
Szekuritáté. Főleg szem előtt tartva, hogy Demeter Szilárd nyíltan felvállaltan
titkosított politikai munkát végez a magyar kormánynak, Habonyi Árpáddal és más
fontos emberekkel beszélgetve, tanulva tőlük. Csak az átlátszós interjúban
hányszor hivatkozik olyasmire, hogy például a Századvéges munkájának
„tartalmáról szerződésem értelmében nem beszélhetek.”
Hogyan lehet akkor értelmezni
Demeter Szilárd eme cikkét, ha elvetjük azt a könnyű gondolatot, hogy a
szerzője egy ostoba rosszindulatú kirohanást tett közzé?
Én azt gondolom, hogy innen,
vagyis a „titkos” századvéges munkakörből kell kiindulnunk: „Szerinted milyen olyan „ügyei” lehetnek
Habony Árpádnak, amiket egy filozófus végzettségű, hobbiirodalmár
századvégesnek kellene „intéznie”?” – kérdezi
Demeter retorikailag eltolva a kérdésre adható lehetséges válaszok lehetőségét
is.
De kissé túllépve Demeter
személyén, összpontosítsunk ezekre az oly rejtélyes, titkos, enigmatikus
dolgokra, főként mert Erdélyben ezekről nagyon keveset beszélünk, legalábbis
nyilvánosan.
Induljunk ki abból, hogy ma a
politikacsinálás bonyolultabb, mint ezelőtt bármikor. Például egy politikai
szereplő mögött egy teljes kampánystáb áll, azok mögött pedig politikai- és
üzleti- és egyéb tanácsadók, amelyeket több kutató- és elemző centrum
koordinál. Ezen túl pedig kell egy médiakomplexum, újságokkal, rádióval, tévével,
stb., amelyben a politikum kommunikációja zajlik. Az egész bonyolult struktúra
részben látható, részben átláthatatlan, részben a nyilvánosság előtt
felvállalt, részben elhallgatott – de ez, azt hiszem, a dolog természetéből
fakad…
Egy filozófiai képzettséggel
rendelkező embernek pedig kimondottan sok köze lehet ehhez a típusú
politikacsináláshoz, hiszen szakmaiságából kifolyólag ismeri az olyan alapokat,
amelyeket egy Machiavelli, vagy Carl Schmitt – hogy csak két klasszikus-emblematikus
szerzőt említsek – dolgozott ki, és megvannak azok a kommunikációs, elemzői,
összegző, problémacentrikus tárgyalásmód, stb. képességek, amelyek egy ilyen
típusú munkához elengedhetetlenek.
Nincs ez másként Magyarország
esetében sem. Nem véletlen, hogy a politikai kutató- elemző Századvég
Alapítvány elnöke Dr. Lánczi András filozófus. S
az sem véletlen, hogy egy olyan filozófiai képzettségű ember, mint Demeter
Szilárd (és még sokan mások) ott dolgozik, olyan ügyeken, amelyekről nem
beszélhet.
De az is ide tartozik, hogy
létrejönnek válogatott szakemberekből álló csoportok egy-egy meghatározó
személy körül, amelyek a nemzetközi politikai piacon vállalnak tanácsadói
munkákat. Ilyen tanácsadó volt Arthur Finkelstein, aki többek között Magyarországon is dolgozott, vélhetően valamikor
2008-tól egész 2017 augusztusában bekövetkezett haláláig.
Az is ehhez a témához tartozik,
hogy Habony Árpád, a Fidesz fel nem vállalt tanácsadója, 2015-ben céget alapított
Arthur Finkelsteinnel, Londonban, a Danube Business Consulting-ot, amely
vélhetően ilyen típusú politikai kampány tanácsadással foglalkozik nemzetközi
szinten.
De talán érdemes jelezni,
hogy a Fidesz által használt Habony-Finkelstein kampánynak melyek a fontos
elemei, annál inkább, mert Demeter Szilárd cikke – szerintem egy erre épülő
szöveg. S mint olyan, könnyen meglehet, hogy mintává vagy példává válik.
·
Finkelstein
szerint a mai emberek unják a politikát, elfordulnak tőle, apatikusak. Ezért
érzelmileg kell hatni rájuk (félelmet, gyűlöletet, az undort, felháborodást
generálva, használva), mert annak nagyobb a mozgósító ereje, mint a racionális
meggyőzésnek, belátásnak, érveknek.
·
Ezt szolgálja az
is, hogy a politikát-közéletet retorikailag át kell hangolni barát-ellenség
ellentétben, s ezt következetesen végig érvényesíteni. Háború van, csatákkal,
lázadásokkal, árulásokkal, hadállásokkal, kémekkel, fegyverzettel, frontokkal.
·
Vagyis a
politikacsinálásban könnyebb és sokkal eredményesebb, ha a polgárokat lenézik, átverik,
hazugságokkal manipulálják, kihasználva a tájékozatlanságot és élve a
félretájékoztatással, mintha nyilvános racionális vitákat folytatnának.
·
Ebből következik,
hogy a politikum kommunikációja elsősorban nem a közszolgálati csatornákon
zajlik, hanem a bulvár-médiában, vagy az egyre inkább ahhoz hasonuló
felületeken, egyre inkább használva a bulvárból ismert fogásokat. Lásd
Magyarországon a Blikk, a Lokál, a Figyelő, az Origo, a 888, a Pesti Srácok
sajtótevékenységét.
·
Mindebből
következik, hogy ez a kommunikáció nem egy politikai program ismertetéséből
áll, hanem a megalkotott ellenségképek és félem-források folyton
hangoztatásáról (a ballibsik, Sorosék, Brüsszel, a migránsok, az iszlám);
összekapcsolva a politikai-közéleti szereplők lejáratásával, hiteltelenítésével
(Soros-ügynök, nemzetáruló, magyartalan, ballibsi, migránssimogató);
átformálva, megváltoztatva fogalmak, szavak jelentését (Európai Unió –
Brüsszel, menekült – illegális migráns, polgár – keményen dolgozó kisember, stb.).
·
Azt hiszem, nem
kell külön kitérjek és rámutassak arra, hogy Demeter Szilárd cikke mennyire
ezeket az elemeket használja.
Persze, ez csak néhány utalás
arra, hogy hogyan artikulálódik a jelenkori politikum politikacsinálása Magyarországon,
a részletes utánajárás, adatolás, szereplők viszonyrendszerének feltárása, stb.,
most nem tartozik a témámhoz. De utalnék egy cikkre, amelyet Rényi Pál Dániel állított össze (már csak
azért is, mert erre visszautal Demeter Szilárd is az interjúban), ahol a
média-politika összekuszálódó hálózatának kibogozásának kísérlete történik.
És csak megjegyzem, hogy az
teljesen természetes, hogy az ilyen ügyekkel az „ellenzéki média” foglalkozik,
hiszen a hatalmon lévő gépezetnek egyáltalán nem érdeke, hogy mindez a
nyilvánosság előtt működjön.
Nos, ebből a szempontból
kiindulva érdemes elgondolkodni arról, hogy micsoda az „Erdély 3.0”, amire a
magyar kormány 1,45 milliárd forint támogatást adott.
Egyrészt fontos leszögezni,
hogy ez nem valami álom, vagy valami holdkóros ábránd, hanem egy régóta zajló szervezkedés
egyik állomása, hiszen az erre vonatkozó első dokumentum már 2012-ben
elkészült, ha hinni lehet
Demeter Szilárdnak, s miért ne hinnénk. Vagyis az ebben a programban részt vevő
emberek már hat éve dolgoznak rajta. Persze, titokban, legalábbis nem
nyilvánosan.
Egy másik interjúból viszont
kiderül, hogy egy jól átgondolt és ütemezett programról van szó, amelynek egyik
első lépése az eddigi hat évnyi munka, a második a pénzügyi alapok előteremtése
(ez következett be most nemrég), a következő állomás meg április 8 után lesz
(hogy ne zavarjon be a magyarországi választásokba), amikor elindul egy felmérő
kutató- elemző munka, illetve történnek olyan bejelentések, „amikre felkapja
majd a fejét az erdélyi magyar közvélemény és sajtó.” De ugyanekkorra
remélhető, az is, hogy Demeter Szilárdon kívül más emberek is névvel kilépnek a
nyilvánosság elé. Majd nyár végefelé beüzemelik az „Erdély 3.0”-t, és
szeptembertől már működni fog. Legalábbis egy része.
Az, hogy mi is lesz
ténylegesen az „Erdély 3.0”, számomra nem derült ki egyértelműen.
Azt viszont már lehet tudni,
hogy gyakorlatilag regionális rádiók, nyomtatott sajtó, de főleg online média
létrehozása – és a létezők átformálása történik. Az is elhangzott, hogy ez az
egész az erdélyi magyarságért történik. Hogy politikailag megerősödjön. Hogy
jöjjön létre egy erős nyilvánossága. S, hogy mindez persze szép, és jó, és
igaz, előremutató fejlemény. Végre valahára lesz egy erdélyi magyar „szcéna”.
Rendben.
Azért én néhány apróságon
fennakadtam.
A legnagyobb fennakadásom az
okozza, hogy az erdélyi magyar média mennyire reakció nélkül maradt (kivétel
ugyancsak Parászka Boróka írása éppen
erről a csendről). Ebből egyrészt az látszik, hogy erre senki sem volt
felkészülve, s még most sem kapnak szavakat, még kérdéseik sincsenek, marad a
csend. Illetve – másrészt – talán az is kiderül, mennyire jól tájékozódtak, és
mennyire részei már a tervnek, mennyire rendben lévő számukra a dolog, vagy
csak reménykednek valamiben, s nincs kérdés. Csak a csend.
Ezen túli fennakadásaimat a
következőképpen foglalnám össze.
Azt hiszem, igaza van Demeter
Szilárdnak, abban, ahogyan az erdélyi dolgokat megítéli. A sajtó valóban
amatőr, felkészületlen, s ezer nehézséggel küszködik, a felszámolódás határát
súrolva. A nyilvánosság valóban apolitikus, apatikus, passzív, nem igazán
fogékony a közügyekre. A politikai érdekképviselet valóban sérült, mert igaz,
hogy lassan az RMDSZ elvesztette a szavazói bizalmát, és még nem dolgozott ki
erre vonatkozó újraszerveződést, a többi párt valóban vérszegény, hatástalan.
Amit Demeter meg sem említ: a civil szervezetek, érdekképviseletek: mert
vannak, de ők is sok nehézséggel küzdenek, nem elég hatásosak, nem bírják a
közösség támogatását. Vagyis, ha Demeter Szilárd valami olyasmiből indult ki,
hogy az erdélyi magyarság – ezekből a szempontokból – magára van hagyva, akkor
ezzel csak egyetérteni tudok.
Ha tényleg őszinte szándéka,
hogy valamit tegyen ezért a magára maradt erdélyi magyar közösségért, akkor ez
nemes jellemre vall. Csakhogy, egy rakás dolog nem stimmel.
Mert úgy gondolom, tényleg
égető szükség van erdélyi magyar médiára, hogy a nyilvánosság aktivizálódjon, ehhez
pedig tényleg szükséges egy szakmailag professzionális felkészültség, több
platform, fórum, a pontos, közérthető tájékoztatási és tájékozódási lehetőség.
És egy rakás olyan erény, mint higgadtság, belátás, becsületesség, józan megfontoltság, éberség, vitakészség,
párbeszédre való hajlam, meggyőzőerő, megrendíthetetlen kiállás. De első sorban
ezeket a szellemi erényeket megalapozó erkölcsi tartás.
Ezzel meg az a bibi, hogy
pénzzel és profi szervezkedéssel csak a materiális feltételeket lehet
megteremteni. De a tényleges működéshez elengedhetetlenül szükséges egy rakás
szellemi és morális erény. Vagy nevezzük, aminek jólesik.
És számomra ezért nem tud
hiteles lenni az „Erdély 3.0”. Mert azt könnyen elismerem, hogy valóban
létrehív egy professzionális sajtó- és nyilvánosság igazgatást, menedzsmentet,
de éppen azzal a móddal, ahogyan teszi
– titokban, homályban, okot adva számos gyanúnak, obskúrus sejtésnek és
találgatásnak, kívülről vezényelni ismeretlen személyek és intézmények által,
teljesen számon kérhetetlenül és átláthatatlanul – nem lehet. Mert ez a mód
éppen csökkenti, megszünteti, felszámolja az olyan szellemi-erkölcsi erényeket,
mint a bizalom, nyitottság, egymásra figyelés, érzékenység, becsületesség,
józanság, éberség. A sor hosszan folytatható.
Az is egyértelmű számomra,
hogy ilyen alappal, ilyen hozzáállással garantáltan nem jön létre az a morál,
amire hosszú távon építeni lehetne. Ezért gondolom azt, hogy az „Erdély 3.0”
nekünk, erdélyi magyaroknak inkább árt, mintsem használ.
Mert attól tartok – és azt
gondolom alappal – hogy nem vezet sok jóra, szépre, igazra, ha
professzionálisan kiépített szcénában fogunk hazudni, gyűlölni, kárörvendeni és
nonszensz konfliktusokat generálni.
És önmagunk, mint erdélyi
magyarságot tönkretenni, még jobban lezülleszteni.
Lehet, hogy most kicsit
ódivatú vagyok, mert szellemi kvalitásokat és erkölcsi-morális tartást
követelek a 21-században, amikor a sajtó és a nyilvánosság átformálása zajlik.
De ennyit vállalok, vállalnunk kell.
Mert az biztos, hogy nem
lehet sajtót-nyilvánosságot építeni átlátható szabályrendszer, átlátható
struktúrák, számonkérhetőség, és nyilvános felelősségvállalás nélkül.
Főképp azért, mert mint
látható a Fidesz tevékenységével nem ezt támogatja. De tapintható, hogy teljes
apparátusával, tanácsadóival, alapítványaival, médiabirodalmával mit okozott:
félelmet, megosztottságot, gyűlöletet. Persze, minden további nélkül elismerem:
hatékony. De nem vagyok benne biztos, hogy megéri az árát.
És főképp azért, mert erre az
egész ügyre történt első nyilvános reakcióra Demeter Szilárd azzal a cikkel
reagált, amivel reagált. Intő jel, hogy talán mi következhet: Szókratész perek
az Erdély 3.0-ban. Nem biztos, hogy ez, ilyesmi kell nekünk, erdélyi
magyarságnak.
Ettől nem kell megijedni, inkább
elgondolkodni. És legalább elkezdeni kérdezni, kritizálni, beszélgetni,
megvizsgálni a dolgokat és ügyeket. Mert igaz, hogy ez megint olyan Szókratészes-filozófiás
dolog, fárasztó, uncsi, kényelmetlen.
Csak itt most rólunk van szó.
Rólad is.