Gondolatok egy közleményről

Demeter Szilárd (Forrás: 888.hu)

„Demeter Szilárd lett a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatója” – jelenik meg a hír szerre majd’ minden portálon, és csodálkozom kicsit, mert majd’ mindenhol ugyanaz az MTI hír olvasható, ami az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményére hivatkozik. (lásd itt, itt, vagy itt)

Kicsit azért csodálkozom, mert egyrészt ezt a hírt sietősen a legtöbb sajtó lehozza, amiből arra következtetek, hogy igencsak releváns tényállás közlése történik, számítanak az olvasók figyelmére; akkor is, amikor a közvélemény nagyobbik része el van foglalva az éppen Budapesten zajló eseményekkel. S nem tudom pontosan mi ilyenkor a helyénvaló eljárás egy szerkesztőség részéről, de nekem azért hiányzik a hír anyagán egy kis munka.

Hiszen ez a hír mást jelent egy a magyar kormány tevékenységeihez lojális olvasónak, és mást egy ellenzéki beállítottságú embernek. De még nagyobb különbség lehet a magyarországi és az erdélyi közönség előtt! Ezért fájlalom a híren való munka elmulasztását, főként az erdélyi jelentősebb portálok részéről.

Utána kellett volna nézni néhány dolognak (hiszen lehet, nem naprakész minden szerkesztő), kellett volna kontextualizálni, valamihez kötni a dolgot, akár hírháttért írni, de legalább egy picit szerkeszteni lehetett volna a közleményen, mert az olvasók megérdemelnének egy korrekt, hiteles, árnyalt tájékoztatást. Persze tudom, hogy a tájékozottabb olvasók számára sokat mondhat így is a hír – de a sajtó dolga nem valami sunyi üzengetés a bennfentes olvasóknak, hanem a széles közönség felé lennének kötelezettségei.

Például szerintem hasznos lett volna néhány keresetlen mondatot szánni arra, hogy miért ideiglenes ez a kinevezés? Ugyanis az irodalmi életet követő olvasók valószínűleg ismerik a helyzetet, de kötve hiszem, hogy egy átlagos erdélyi olvasó tudja, hogy miért kell Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere bárkit ideiglenesen kinevezzen főigazgatónak.

Meg lehetett volna említeni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr az idén Tusványoson kulturális háborút hirdetett, aminek a nevében-hevében Kásler kirúgta Prőhle Gergelyt, a Petőfi Irodalmi Múzeum előző főigazgatóját. Egyebek mellett állítólag azért, mert olyan magyar irodalmárokat támogatott állami pénzekből az intézményen keresztül, mint Závada Pál, Spiró György, Karafiáth Orsolya, Potozky László, Demény Péter, Dragomán György, Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián, Nádas Péter, stb-stb., illetve mert megemlékezett a Tanácsköztársaságról egy kiállítás keretében. (Erről jó összefoglaló itt.)

Pofonegyszerűen fogalmazva: politikai-ideológiai alapon kirúgtak valakit, mert nem azt a kultúrát képviselte, ami a Nemzeti Együttműködési Rendszernek szimpatikus. Így üresedés keletkezett. Egy ilyen esetben nyilvános pályázattal lehet elnyerni az állást. Nos, addig amíg ez megtörténik, addig ideiglenesen és önkényesen kinevezték Demeter Szilárdot főigazgatónak.

Innen válik érthetővé, hogy miért tartalmazza a hír Demeter rövidke életrajzát. Ugyanis valami módon mégis meg kell egy ilyen döntést indokolni, legalább annyival, hogy felvázolják, hogy ki és mi ő. Kiemelve csak a lényeget: erdélyi, székely, „filozófusi diplomát szerzett” (már elnézést, de legalább ezt a hibát ki lehetett volna javítani!), keresztény egyetemen tanított, szerkesztő, író, alapító, sajtós, irodavezető, kutató-elemző. Politikailag pedig a fidesz-KDNP köréhez tartozik, erre utal Tőkés, a Századvég Alapítvány, az Előretolt Helyőrség. Így olvasva az életrajzi indoklást: szakmailag felkészült, politikai-ideológiailag pedig szimpatikus a hatalomnak.

De innen továbblépve ismét csodálkoznom kell egy kicsit, hiszen a másik dolog az életrajzzal kapcsolatban az, hogy azért Demeter Szilárd azért mégsem ismeretlen ember az erdélyi sajtó életében! Hiszen alig egy éve az Erdélyi Médiatér Egyesület „nem hivatalos nagyköveteként” lépett fel, aki a magyar kormánytól kilobbizott 1,45 milliárd forintot, hogy felépítsék az erdélyi médiabirodalmat. Ami azóta szépen épülget is, egy díjat be is zsebeltek (most hagyjuk, hogy megérdemelték vagy sem), és ahol még biztató-feddő levelet is közölt „otthonról-haza”! Éppen ezért nagyon furcsállom, hogy az erdélyi szerkesztőségek változtatás nélkül, kiegészítés nélkül, komment nélkül olyan életrajzi ismertetőt közölnek, amelyet a magyar MTI hírügynökség állított össze a magyarországi kormánypárti médiának. Picit azért dolgozhatnának az Erdélyi Médiatér Egyesület fennhatósága alá tartozó szerkesztőségek egy ilyen hírrel kapcsolatban; s még inkább dolgozhattak volna azok amelyek függetlenek tőle.

Vajon mi lehet ennek a sima átdolgozatlan átvételnek oka? Egyszerűen ennyire lusták a hírszerkesztőink? Nem hiszem. De ennyire félelmetessé vált tematizálni olyan híreket, amelyet több vita, veszekedés, megosztottság, párbeszéd övez? Hiszen ebben a közleményben tényleg több ilyen részlet is adódik. Vagy ennyire senkit sem érdekel, ennyire közönyössé vált az erdélyi közbeszéd, hogy nem is érdemes ezzel foglalkozni? Erdélyben ennyire csend van, és hó, és hideg, és halál?

S nem arról van szó, hogy most kitörő örömmel kellene ünnepelni, s most nem is arról van szó, hogy fel kell tenni a kényes kérdéseket, kritikailag megvizsgálni a dolgok állását – pedig ez is sajtó-nyilvánosság kötelessége (!), hanem, hogy egy hír közlése mennyire befagyasztja, leamortizálja a sajtót és a nyilvános közbeszédet. Pedig az ilyen munkákat el kellene mindenki végezze előbb magában, majd közösen a nyilvánosság előtt. Attól teljesen függetlenül, hogy ennek a hírnek most örvendünk, kiállunk mellette vagy felháborítónak tartjuk, és kritikus álláspontot képviselünk.

Tehát nem a hírszerkesztőket szeretném elmarasztalni, sem a szerkesztőségeket, kiadókat (bár azért van némi mulasztásuk), hanem csak jelezni, hogy valami nem stimmel az erdélyi közéletben.

Lehet az egész erdélyi nyilvánosság és közbeszéd egyszerűen ilyenné vált: lustává, félőssé, közönyössé, apatikus-apolitikussá, lefagyottá. Úgy látszik, egy kis hír is képes aktivizálni a berögzülő sunyi elnyomás mechanizmusait. S marad mindenki csendben.

Hadd idézzek Demeter Szilárd említett leveléből, akinek – bár lényegileg más kontextusban, de – hasonló tapasztalata volt: „A helyzet az, hogy tíz emberből egy beszélt a lehetőségekről, kilenc panaszkodott. A helyzet az, hogy a kilenc panaszosból csak egy nézett tükörbe, és morgott azért, mert nem látunk ki a fejünkből. A helyzet az, hogy Székelyföld (és Erdély, teszem hozzá – HKSz) leginkább miattunk olyan, amilyen.” Tényleg miattunk is ilyen a helyzet, tudatosítani kellene, hogy velünk együtt – a hallgatásunkkal asszisztálva, a kényes kérdések nem piszkálásával – artikulálódik a nemzetpolitika, sajtópolitika, kultúrpolitika – a sorsunk.

S ha már Petőfi, meg irodalom, meg múzeum, forradalommal vagy nemzeti konzervativizmussal a szívünkben olvassuk el Petőfitől ezt a kis versikét, s addig se gondoljunk sajtóra, nyilvánosságra, közéletre. Nem aktuális az még.