Centrum és periféria: új kolozsvári bölcseleti műhely?

Augusztus 6-10-én kerül sor Pécsen, a Kerényi 25 - Szakkollégiumi találkozóra, avagy a 2018-as Társadalomelméleti nyári egyetemre. Ezen a találkozón három kolozsvári műhely vesz részt, három budapesti, egy budapest-pécsi, és természetesen a pécsi házigazda. 3-3-1-1.

Ami nekem ebből érdekesnek tűnik, hogy lehet van itt valami, amire érdemes felfigyelni: hogy ismét van „kolozsvári iskola”, „műhely”, „szellemi mozgalom”, izé-bizé, nevezzük ahogy jól esik. Persze ilyenkor azok az alapvető kérdések, hogy vajon tényleg létezik, és vajon lehet sajátosan kolozsvárinak nézni? 

Félreértés ne essék: nem vagyok filozófiatörténész, aki most dokumentálhatná egy kolozsvári műhely létét, vagy nem létét. Csak bekommentáltam ezzel kapcsolatban a Facebookon, ami elindított bennem egy törengést, hogy akkor mi is van, hogy is állunk? Mert hiszen – valamiféleképpen – én is ennek a műhelynek a tagja vagyok (ha létezik; tegyük fel, hogy igen, na).

S ennek a töprengésnek az eredménye egy – biztosan vitatható, de talán meggondolandó – történelmi narratíva lett, a Kolozsvári (vagy Erdélyi) és a Budapesti (vagy Magyarországi) bölcseleti iskolákról. Persze, ez az egész rettenetesen személyes sztori; szinte azt írtam, hogy szubjektív vélemény, de az marhaság lenne.

Egyik kedves mániám, hogy a magyar nyelvű filozófia erdélyben született: Apáczai Csere Jánossal. Na jó, ezt is tisztázzuk: amikor bölcseletet írok, akkor az a filozófia, a bölcsészet (azaz: filológia), és néhány humán, szellem és társadalomtudomány. Amikor filozófiát, akkor néha filozófiát, néha meg bölcseletet. A filozófiát szeretem. A bölcselet, bölcsészet szavakat nem.)

Szóval a magyar filozófia csendesen megszületik Erdélyben, Kolozsváron. A kedves mániám, hogy mikor a bölcselet központja végül megszerveződik Budapesten (Akadémia, Egyetem, stb.), akkor is ez a keletkezési gócpont, Kolozsvár, megmarad valahogy szeparáltan, külön, s folyton vitatkozik-beszélget Budapesttel. Természetesen erre nagyon rájátszanak a két város történelmi útjai, naná, de akkor is szimpatikus nekem ez a gondolat.

1. A magyar filozófia csírája: Erdély

Apáczai 1653-tól kezdi el kifejteni erdélyi tevékenységét, szervezi az oktatást (mert a magyaroknál felettébb barbár állapotok voltak), ami főként protestáns kollégiumi rendszert jelent. Összeállítja magyarul az Enciklopédiát, ami összegzi az akkori tudományt – már amit össze tudott szedni nyugatról.

De ami most számomra fontos, hogy elhoz és megteremt egy sajátos karteziánus-protestáns filozófiát, amely a protestáns kollégiumokban majd továbbhagyományozódik, bár igaz a 17. században csak elvétve magyarul. S az is lényeges, hogy ez a filozófia-beütés kritikus: a skolasztikával, a katolikus egyházzal, a feudális társadalmi stukturákkal, a politikai nagyzással szemben. 

2. Protestáns Erdély és katolikus Magyarország: skolasztika

Ám a 18. század közepétől errefele kezdenek felbátorodni a bölcsészeink, s egyre inkább jelennek meg philosophiai művek magyarul is, hiszen ezekben a műhelyekben is belendül a nyelvújítás (inkább teremtés). Ebbe a nemzedékbe tartoznak olyan figurák, mint Köteles Sámuel, Sipos Pál, Kazinczy Ferenc. A korábbi descartesi és németalföldről hozott teológiai alapokra szépen ráépítik Kant, Fichte filozófiáit. Ez akkor nagyon szembenáll a magyarországi bölcselettel: hiszen az sokkal erőteljesebben katolikus, így persze latin, skolasztikus-tomista.

3. Kant vita, megszületik a professzionális filozófia

Ez a szembenállás Budapest és Erdély között jó sokáig elhúzódik, nyomai alighanem mai napig is elérnek. A 19. században ez a vita kissé persze árnyalódik: ekkor a budapesti akadémikus hegeli alapvetésű filozófiával néz farkasszemet a neokantiánus-protestáns kolozsvár, ami igyekszik lmaradozott intézményeit összeszedni. A kérdés sarkítva az, hogy a hegeli rendszerfilozófia vagy a kanti etika - axiológia legyen a magyar nemzeti filozófia kiindulópontja. Nagy szellemi háború ez: sok felekezet áll szemben, sok kant értelmezés, sok intézményes izé-bizé. Ami roppant lényeges: a filozófia ekkor kimászik az iskolából, és bekerül a művelt közbeszédbe: s mivel vitahelyzetben történik, eleve kritikus, vitatkozós bölcselet ez. 

4. A magyar rendszerfilozófia és az egzisztencializmus felbukkanása

A 20 század legeslegelején még ez a helyzet. Pauler Ákos, Alexander Bernát, Bánóczi József, Brandenstein Béla, Halasy-Nagy József, s egyéb válogatott úriemberek alkotják a Budapesti térfelet. Kolozsváron pedig Böhm Károly, aki elindította a Magyar Philosophiai Szemlét, ami most is működik, s ma is meghatározó. Ebben a beszélgetésben úgy tűnik, hogy Böhm egyedül állt szemben Budapesttel: de ez nem éppen így van. Akkor ugyanis nem volt olyan éles a szembenállás, hiszen ez még nagyjából az Osztrák-Magyar Monarchia kora. De aztán jön az első világháború, s kicsit átrendezi a helyzetet. De leginkább vissza. 

De Böhm azért sem volt egyedül, mert „iskolát teremtett”: ismét neokantianizmus, ismét protestáns teológiai beütéssel, ahova majd betör az egzisztencializmus is. Ilyen Málnási Bartók György, Tavaszy Sándor, Varga Miklós, Makkai Sándor, Varga Béla, Tankó Béla.

5. Marxizmus: Lukács és Bretter, 68'

Aztán amikor a kommunizmusnak nevezett izé eluralkodik Románián és Magyarországon is – bár nem egyformán – akkor szinte versenyezni kezd a két városka. Magyarországon egy ideig még ott van az esszéista-tradicionalista sokféleminden Hamvas Béla, de aztán az egyetlen igaz filozófia a marxizmus lesz. Ez Lukács György és iskolája, a neves Budapesti Iskola, Fehér Ferenc, Heller Ágnes, Márkus György, Vajda Misu, Radnóti Sándor, de innen már ismerősök a nevek, filozófiatörténet ismeret nélkül is, csak egy csepp műveltség kell.

De Kolozsvár ezzel az iskolával párhuzamosan kialakítja a maga saját bölcseleti szellemiségét. Mert itt van a pécsi születésű Bretter György, aki majd Budapesten hal meg. Lám milyen szépen összetartozik ebben Pécs-Kolozsvár-Budapest. Hehe.

Ma egyszerre beszélnek arról, hogy volt Bretter György iskola, és arról, hogy nem volt, hanem inkább egy körülötte kialakult szellemi pezsgés volt az. Olyan emberekkel, mint Molnár Gusztáv, Horváth Andor, Ágoston Hugó, Egyed Péter, Kapusy Antal, Balázs Sándor, Ágoston Vilmos, Huszár Vilmost, Tamás Gáspár Miklós, Szilágyi N. Sándor…

Viszont én valahogy úgy látom, hogy ez az erdélyi-kolozsvári banda, bizonyos szempontból az erdélyi 68', bár kapcsolatban álltak és állnak a Lukács tanítványokkal, valahogy mégis mások. Mert Budapest ebben is erőteljesebben intézményesült, s ezért talán merevebb volt: bár az igaz, hogy e miatt analitikusabb-elemzőbb, „tudományosabb”. Erdély meg esszéisztikusabb, lazább, szerteágazóbb. Csak meg kell nézni, hogy akkor ezek itt Kolozsváron miket olvastak a 60-as évek végefele: Lacan, Althusser, Foucault, Lévi-Strauss, stb. Ezek a szerzők a magyar filozófiába csak a 90-es években válnak ismertté, dívatossá. 

6. Kortárs társadalomkritika, új nemzedék

Na, de elérkeztem a történeti narratívám végére.

Mi ebből a következtetésem? Hm. Hát talán az, hogy ez a beszélgetés Budapest-Kolozsvár között ma is, újra elindult.

Viszont azt fontos kiemelni, hogy ez az újraindulás egy elég durva nemzedékváltással kezdődött, ami éppen most zajlik. S ennek a fiatal „kolozsvári műhelynek” (s talán a Magyarországiaknak is) van egy vakfoltja: nincs tisztában azzal, hogy egy régi hagyományt folytat. Vagy lehet igen, csak nem akar vele szembenézni, nem akarja vállalni. De lehet ez sem igaz, mert lám ezzel a szöveggel mégiscsak ennek a tudatosulása, s talán tudatosítása történt.

De az is lehet, hogy nem is jött létre semmiféle „kolozsvári műhely”, közös gondolkodás, ilyesmi, csak két tanszék (a bölcsészet és a filozófia) új nemzedéke összebarátkozott, és közösen tematizálják a posztfasizmust, a biopolitikát, a femminizmust, a pedagógiát, a szociális problémákat, stb, stb...

Azt hiszem érdemes lenne kicsit megpiszkálni, hogy 1968-ban, Kolozsváron mit jelentett a bölcselet, mit jelentett a reformmarxizmus, ideológiakritika, hogyan artikulálódott a társadalomelmélet, stb. Mert mi van, ha mindez csak egy cseles ismétlés? Akkor legalább legyen tudatos. 

x