narancs Schiele módon

Tudjuk, mert tapasztaltuk, milyen az a csodás 6-os busz, az a régifajta csuklós, ami recsegve, nyikorogva, mocorogva és üvöltözve megy a Monostorból a Memó felé; amin egyszer olvastam valami művtörténetes könyvet - kapaszkodva, hogy el ne essek - arról, hogy egy csámpás festő azt mondta: a cellájában az egyetlen fényforrás egy narancs volt. Ő ilyen erotikus izéket festett, meztelen széttett lábú kislányokról, aztán mindenféle kurvákról, meg saját világtalan arcáról és nyamvadt testéről, fáradt színekkel – azért kicsit olyan betegesen sárgásra emlékeztető szürkén – és ideges vonalakkal kontúrozott a pimasz, a csámpás. Szálkás volt a tekintete. Pedig szerelmes volt a saját kezébe, másokéba is; de főleg a saját szemébe, ami mindig nagy és kerek és őrült lett, s szerelmesen nézte a meztelen széttett lábú kislányokat. Ezért zárták abba a börtönbe, ahol a narancs világított neki, pedig azt hitte ártatlan és azt is elhitte, hogy ebben a rohadt cellában - amit a csámpás teste nem fog kibírni - a szemfénye egybefonódik a naranccsal; na, szóval azóta amikor a rohadt 6-oson utazok zötykölődve, mindig viszek magammal egy világító narancsot, amit aztán valahol elbújva megeszek, mert az is a játékhoz tartozik, az így előkészült fényforrás-narancsot így kell enni, titokban. És amikor nincs narancsom, piros kendőt kötök a nyakamba.