 |
| Egyed Péter (forrás: news.ubbcluj.ro) |
"A mindennapi életben – akár
tudatosan, akár kevesebb tudatossággal – igen gyakran
foglalkozunk tudatosságunk nyomon követésével, tudatunk
„karbantartásával”. Van ebben valamilyen rendszeresség,
ciklikusság: a reggeli ébredést követően minősítjük tudatunk
állapotát, alkalmasságát vagy viszonylagos alkalmasságát,
esetleg alkalmatlanságát az aznapra szánt feladatok
viszonylatában. Álmaink visszatolakodhatnak tudatunkba, és ha
kellemetlenek, negatívan befolyásolhatják egész napunkat. El
kívánjuk hessegetni őket. Ha kellemesek, szinte napsütésben
fürdünk. Keressük a szimbolikájukat. Minősítjük a
hangoltságunkat, jó- és rosszkedvünket. Kávét és teát
fogyaszthatunk mint ajzószereket. Ha ezt kulturálisan
szabályozottan – például reggeli teaceremónia keretében –
tesszük, további gondolati és meditációs, autokommunikációs és
kommunikációs lehetőségeket biztosítunk a tudatosság
determinációjában és pontosításában. Meghatározhatjuk az
akarati ráfordítás mértékét, és tovább „ajzhatjuk”,
„uszíthatjuk” magunkat. Ehhez meglévő avagy virtuális érzelmi
késztetéseinket is mozgósíthatjuk. Biztatjuk magunkat, esetleg
messze képességeink és lehetőségeink határain túl. És
ennyiben ez már tiszta manipuláció, amelybe emiatt mértékszerűen
bele van kódolva a kudarc. Filmszerűen tudjuk felépíteni és
végigkísérni magunkat egy egész napos cselekvési
összefüggésrendszerben. Amennyiben pontos tervet és útvonalat
készítünk, a kivitelezés pontosságát és hatékonyságát
szinte mérnökileg ellenőrizhetjük. Egy filmen láthatjuk
önmagunkat. Az esti számvetés alkalmával ezzel a „filmmel”
vethetjük össze a realizált tevékenységet. Elalvás előtt
visszagondolhatunk a napra, vagy elmerülhetünk egy egykori kellemes
élményben, sétálhatunk az emlékezet napsütötte tisztásain.
Meghosszabbíthatjuk a kellemesség pillanatait, vagy akár
eltökélten „kikapcsolunk”, és álomba zuhanunk. Ha nem megy,
altatókat használhatunk. (Altató a mélylégzési technikákkal
belélegezett oxigéntöbblet is.) Ha az ima valamelyik mélyebb
változatát választjuk, belemerülhetünk az istennel folytatott
párbeszédbe, amelyben megjelenhetnek a transzcendencia és
személyességünk tiszta dimenziói. Kikerülhetünk a mindennapi
tudat szokásos determinációiból. Mindeközben felvesszük testünk
jelzéseit, és regisztráljuk – a tudatosság valamilyen fokán –,
hogy egészségesek, illetve betegek vagyunk-e, még a legapróbb
jelzést (például egy tűszúrást) is minősítünk, értékelünk.
Tudomásul vesszük, és befolyásolni igyekszünk általános
testállapotainkat (fáradtság). De a normál, éber állapotú,
egészséges élőlény tudatával ellentétes késztetéseinkre is
odafigyelünk – „nem akarunk élni”, a halál valamiképpen
tanyát ver a gondolataink közt. Lemondhatunk ezekről a
tudatlehetőségekről, és a drogok által biztosított másik
valóságot („színes pokol”) választhatjuk. Tartalmi
szempontból választhatjuk a hit vagy akár a babona világát, és
berendezkedhetünk ezek értelmi és pszichikus késztetéseiben,
beteljesüléseiben és félelmeiben.
Gondolom,
a fentiek alapján nem kell különösebben érvelnem amellett, hogy
a mindennapi élet szintjén milyen gyakran foglalkozunk a
tudatunkkal, tudatosságunkkal – különböző fokozatiságokkal –
még akkor is, ha ez az irányultságunk nem tudatos. Ám mindig
tudatossá tehető, intencionálható. A mindennapi élet szintjén
azonban ennek a tudatosságnak a szabályozó funkciói a döntőek
és a legfontosabbak, sőt akár el is fedik a többit. E miatt az
elfedés miatt a tudattal kapcsolatos kérdéskörök reflexiója,
spekulációja, tudományos kutatása mindig is fontos volt a
különböző művelt tudatformákban."
In: Egyed Péter: Szellem és környezet II, EME, Kvár, 2018,
Vagy: In: Korunk, 2013, Elmejátszmák
