(!! Ezzel a kis szöveggel senkit nem áll szándékomban megsérteni, sem az egyetemet, sem a tanáraimat, s főképpen nem a filozófiát. Sőt. Végezzetek filozófia egyetemet. !!) Külön köszönet F. Orsinak, hogy ha hülyeségről van szó, akkor lehet számítani rá. S bocs, ha lusta vagy olvasni ilyen "hosszú" szövegelést.
13. metafizika vizsgatétel: Elemezze és értelmezze az idézetet egy rövid filozófiai esszében, amelyben bemutatja filozófiám alapfogalmait, célkitűzését, stb., bebizonyítandó, hogy az ön egyetemi évei nem mentek veszendőbe!
Kidolgozás: 2 óra
“Ha nem teremtjük elő magunkban az emberi egzisztencia kalandján érzett örömet, a dolgok és a jelenvalólét bőségének és egész rejtélyének végigélvezését, az iskoláktól és a doktrínáktól való függetlenséget s mindezek mellett tanulni és hallani vágyó szilárd akaratot, akkor az egyetemi évek – bármennyi tudást hordjunk is össze – bensőleg veszendőbe mennek.”
(Heidegger: A metafizika alapfogalmai)
Tisztelt tanár
úr, kedves Heidi, az éjjel elég sokáig boroztunk azokkal a diákokkal, akiket
szíveskedett kirúgni, ezért kissé rohadtul fáj a fejem, hazafele talán meg is
áztam, s ingerült vagyok. Nem kellett volna eljöjjek vizsgázni. Nem tudom mit
írhaték, semmi kedvem hozzá. Vagy az ön kifejezésével élve: most éppen nincs
meg bennem az a filozófiai hangoltság, amelyet egész félévben ébresztgetett
bennem.
Sőt, most azt
is bevallom, hogy nem jártam végig ezt a metafizika kurzust. Csak ott az elején
voltam párszor, de nem jött össze a hangoltságom. Sajnálom, mert közben
olvasgattam magát, vagyis a műveit, s jó könyvek azért. Van bennük egy furcsa
sugárzás, hogy megértsük a létet, s merjünk kiállni és beállni a kérdés „huzatába”.
Azt hiszem, innen van az, hogy magát barátomul fogadtam, kedves Heidegger,
tisztelt tanár úr. De attól maga még tiszta bolond. Egy rohadék náci. Jó, mégis
írok valamit, hogy tudjak jegyet kapni, s ne rúgjanak ki, mint az összes
barátomat.
Szóval az
idézet a metafizika kurzusából van kimásolva, s ez biztos, mert az elején van,
ott az első lapokon, tudom, mert akkor még jártam órára, s ismerősnek tűnik. S
amint a kimásolásból is látható, úgy kezdődik, hogy „ha nem teremtjük elő
magunkban az emberi egzisztencia kalandján érzett örömet...”, és úgy végződik,
hogy kár volt egyetemre járni, mert csak megbánjuk késöbb. Ez egy ilyen „Ha..
Akkor...” mondat, ami logikailag következtetés. De a tanár úr biztos nem erre
gondol, mert a logikát rühelli, az igazság miatt.
Az izé, az
igazságról ön azt gondolja, hogy az valami felfedettség, feltárultság, azaz
el-nem-rejtettség. Az igazság az, hogy nincs elrejtve. Mert fel van mondva, fel
van mutatva, látszik, és ez a felmondás a logosz, ez a valódi logika, nem az
ilyen „ha-akkor” szerkezetek, mondatok. Ez pedig most azt kell jelentse, hogy a
mondat következményétől el kell tekinteni. Logikailag legalább. Logikailag
tehát mégsem megy veszendőbe, hogy járunk egyetemre, akkor is ha nem érezzük a
fent megidézett örömet, meg kalandot, s ezeket, amiket magunkban előteremtünk.
De ne gondolja,
hogy az én esetemben az az előteremtés elmaradt volna! Éppen arról van szó,
hogy egész évben csak ezzel foglalkoztam. Hogy kalandot, meg örömöt teremtsek,
hogy kiélvezzem az idézetből a rejtélyt, s független maradjak az iskolától.
Szerintem érthető, mert a szilárd akarat is megvolt bennem, mindemiatt nem
járhattam be az összes órára. Ennyit azért a filozófiáért akárki (ez is fontos szó magának, de itt nem úgy van értve)
megtehet, nem? Hogy ne menjen veszendőbe az idő, bensőleg, ahogy ön olyan
találóan megjegyezte. És erről számot is tudok adni, ha már ez a tétje a
metafizika vizsgának. De vegyük csak sorra az örömöket, kalandokat, élvezeteket
és a függetlenségemet, meg mindazt, amit tettem a filozófiáért!
1.
Az „emberi egzisztencia
kalandján érzett öröm”. Ezt a filozófiai követelést már nagyon korán
„előteremtettem” magamban. Még a félév elején, amikor még nem barátkoztam össze
magával, s nem tudtam semmi értelmeset a „lét értelméről”. Én akkor tényleg azt
hittem, hogy a lét egy baromság, és tök értelmetlen. Ezért felvágtam az
ereimet, hogy meghaljak (ezt a sztoikusoktól tanultam, hogyha már úgysincs
semmi a szabadságomban, és csak baromságok vannak, akkor ezt bármikor simán
bevállalhatom). Na ez volt a nagy egzisztenciális kaland! Ilyent azért köztünk
szólva akárki (das Man) nem vállal
be!
S később
megjött az öröm is. Akkor, amikor a tanár úr a végességről magyarázkodott,
arról, hogy úgy vagyunk csak igaziak (autentikusak!), ha halandóvá válunk,
abszolút végessé. Én erre akkor nagyon rájöttem, amikor elvitt a mentő,
elájulva a vérveszteségtől, hogy én nem vagyok halhatatlan, és nem is térek ki
a halál elől, valahova elbújva. Szembenéztem azzal, hogy én meg tudok halni,
véglegesen is. Ez a nagy kaland! S mikor már értettem is, akkor ezen
autentikusan tudtam örvendezni.
Sőt, bónuszba
még azt is megértettem örömömben, hogy milyen jó az ön által is örömmel
elemzett leibnitzi tétel, hogy „miért vagyok inkább én, mint a semmi?”. Ez
alaptétel, logikusan is. Az az álláspontom, hogy minden öngyilkos, vagy szomorú
ember örvendezne, ha úgy megtapasztalná ezt a kérdést, mint én. Odamennék
hozzájuk, s megmondanám: „inkább vagy te, mint a semmi, ez tény, de fogadjunk,
hogy nem tudod, miért vagy inkább te?” Elcsodálkozna, hogy „tényleg, ember, miért
inkább én?” Na, ez hogy lehetséges? Mármint, hogy létezzek? Ez a rohadt nagy
kaland, s ez tényleg örvendetes.
2.
„a dolgok és a
jelenvalólét bőségének és egész rejtélyének végigélvezése”. Ez a része a
kimásolásnak ugyanaz, mint az első, mégis teljesen más. Nekem ez a feltétel is
megvan, ezért nem ugyanazt írom ide,
mint az elsőhöz. Pedig már az is simán belefér, némi modifikációval, persze.
Mert például a „dolgok bősége és rejtélye” az is lehet, hogy „miért vannak
inkább a dolgok, és miért van olyan sok, inkább
minthogy nem lennének, csak egy kevés semmi lenne”. Vagy pontosabban egy kevés semmi sem nem-lenne. Dolgok,
inkább vagytok ti, mint a nihil, s miért? Nagyon élvezem ezt a rejtélyt. Kibontva
belőle a sok értelmet és élvezetet, az van, hogy sokan nem is tudják, hogy a
lét nem létezik, főleg úgy nem, mint sok-sok dolog.
S ezt nem csak
az emberek az utcán nem tudják, de akkora jelenvalólétek sem tudták, mint
Arisztotelész, meg a többiek. Szóval kedves Heidi, tisztelt tanár úr, csak
tőled tudom azt, hogy a lét nem létezik, s nem is semmi (nem is nem-létezik).
De ez most nem metafizika, hanem ontológiai differencia, ami ugyanaz, csak
éppen egyéb. És ez most nem arról szól, mármint a „dolgok bősége”, hogy annyi
dolgot kapunk ajándékba, vagy annyi jó cucc van a turkálókban, sok fa az erdőben,
meg ilyenek, hanem, hogy a dolgoknak van ez az összessége, ami egy egész, s ez
a világ. Rohadtul fontos ez a világ. Mert a világ nem csak úgy, az összes
dolgok összessége, hanem a világ az egész. Az egészség. Lényeges ennek a
világnak az egészsége. Egész-sége.
Na de miért? Ezt illusztrálom. Sokszor amikor ülünk a kocsmában, és nagyon unom
az embereket, mert csak fecsegnek, meg akárkik, és nem autentikusak, akkor
mindig bekarcolom az asztalba azt a szót, hogy „lét”. Ez csodálatos rejtély, s
nagyon élvezem. Ajánlom kipróbálásra ilyen társaságokba.
A „lét” nem
esetleges és nem értelmetlenség, amikor az asztalon van. Arról van szó, hogy én,
az ember, nem „csak úgy” ember vagyok, hogy ember, hanem sokkal több. Nekem
viszonyom van a léttel az asztalon! (Nem azért, mert én karcoltam oda, bár az
is egyik létviszonyom.) Az embernek, nekem, viszonyom van a léttel, s ez azt
jelenti, hogy nem vagyok ember. Mert én jelen vagyok ebben a viszonyban, és
létezek is (mint tudjuk inkább, mint nem).
Olyan módon vagyok jelen a létben, ahogy még senki más (talán még a tanár úr),
s így én jelen-való-lét vagyok a legsajátabb értelmemben. Mit nekem az
emberség! Jelenvalólét vagyok!
Én vagyok a
jelenvalólét, ott az unalmas emberek között belevetetten, kicsit részegen,
beledobva az egészséges világba. Mert az is vagyok, világban-benne-lét. És
belevetett. De az asztalon a lét képes kivetíteni, s akkor én ki szoktam állni
a létbe, s jelenvalóan kiállom a világbavetettséget. Így szoktam egzisztálni. S
nagyon élvezem ezt az egzisztálást, bár persze ez nagyon rejtélyes még így
elmagyarázva is. De a tanár úr sem képes ezt jobban elmagyarázni, nem bennem
van a hiba. S megértését kérem, amiért sokszor inkább visszamegyek a kocsmába,
jelenvalóvá válni az asztali létbe, minthogy órára menjek s unatkozzak. De a
filozófia inkább jelenlét a kocsmában, akár, mint a katedrán. Egyszer valami ilyesmit
is mondott, kedves Heidi, Herr Professor. De ezzel már áttérek az iskolából
való függetlenségemre. De rögzítsük: eleget teszek a filozófia második
követelményének, nagyon élvezem a kocsmában. S ez értelmes, a tanár úr tudja,
mert ön is kijár néha a létbe, igaz a maga jelenvalósága a hegyekben van, de ez
is minimum olyan vagány. Kár, hogy nem értik meg ezt a többiek, akik már-már
világszegények vagy világtalanok, mint az állatok, erről is volt szó órán. De
ez most nem ide tartozik.
3.
„iskoláktól és doktrínáktól
való függetlenség.” Mint kiderült, az iskolákat elég sikeresen elkerülöm. (Jobban,
mint a tanár úr, mert ön azért gyakrabban iskolás, mintsem jelenvalólét a
hegyen.) De miért rosszak az iskolák, beleértve az egyetemet is, ebben a
filozófiai feltételben? Ez a kérdés, nem? Talán már felvillant, hogy a kocsmai
lét sokkal jobb, vagy a hegyek világa az egészségesebbeknek (Nietzschével
szólva betegesen). De azért erről sokkal több tapasztalattal mondhatok bármit.
(Lásd: logein+apofánszis=alétea, vagyis feltárom ezt a jól rejtett jelenséget,
s igazat mondok.) Mert független vagyok az egyetemi iskolától és az egyéb
(náci) doktrínától. Mert köztünk szólva, kedves Heidi, tisztelt tanár úr, ezt
ön nem nagyon mondhatja el magáról…
Az iskolával az
a fő baj, hogy ott csak hanyatlás van. Éspedig azóta, amióta Platón megcsinálta
az Akadémiát, s Arisztotelész a Líceumot. Mert a diákok – s ez alól a tanárok
sem kivételek – feldarabolták a dolgok és jelenvalólétek bőséges egészségét, és
órákat tartanak, diszciplínákat, s ez már Kantnak is feltűnt, hogy nem korrekt
a filozófiának ez a darabossága.
Így lett a
filozófiából tanügy, azóta nem állunk ki és be a világba kellemesen
egzisztálva, hanem benne vagyunk a didaktikába, s kell tanulni. Pedig Kant is
azt mondta, hogy itt nincs semmi tanulnivaló. Itt nincs is semmi világilag vett
(szenzu kozmopolitikó) filozófia, csak katedra, meg padok, in szenzu szkolasztikó,
egészen iskolásan. S van etika, logika, fizika, meg mindenféle, ahelyett, hogy
elevenen kérdeznénk rá arra, hogy ez miért van?
Miért nem
megyünk inkább sétálni, vagy létezni
őseredeti elevenséggel? Ez a filozófia hanyatlása. Ezzel egyetértek, s ezért inkább elkerülöm, s független maradok. S
mi a helyzet a doktrínákkal? Az, hogy a doktrínák mind iskolásoknak valóak. Igaz
a kocsmában elég sok doktrínás emberrel találkozhatunk, nácikkal,
kommunistákkal, s mindenfélékkel, de akkor egyből ráérezni, hogy ezek az
emberek mennyire sötétek, nem világítja meg őket a felvilágosodás sem. És ez a
sötétségük megakadályozza abban őket, hogy filozofáljanak, mert ők éppen a
világot akarják megmenteni gulágokkal, és atombombával.
Anélkül,
persze, hogy rákérdeznének: szabad-e? Ettől is sikerült eddig függetlennek
maradni: én nem is megyek el sosem szavazni, és elítélek minden megkérdezetlen
ítélkezést. Az emberek kiirtásához így nekem nincs sok közöm, mint ahogy a
filozófiai függetlenség ezt lehetővé teszi. Összefoglalva: az iskolák és a
doktrínák nem kérdeznek rá arra, hogy inkább
miért nem valami egyebet csinálunk? Én függetlenül rákérdek, és inkább
mindig valami mást csinálok iskola és népirtás helyett.
4.
„tanulni és
hallani vágyó szilárd akarat”. Lassan lejár a két óra, s még nem fejeztem be a
vizsgát. De mint kiderült, a vágyakozó akaratom megvan reá. S tanulni is
akartam, és vágytam az ön előadásait hallgatni, de ez nem mindig jött össze a
jelenvalóléti ügyek miatt, amint fentebb mondtam.
5.
„bármennyi
tudást hordjunk is össze”. Az is kiderülhetett mindebből, hogy én ezt nem
vettem be, s nem hordtam össze semmiféle bármennyi tudást. Hanem inkább
egzisztáltam, s léteztem nagy rejtélyek, élvezetek, kalandok s örömök közepette.
6.
„az egyetemi
évek bensőleg veszendőbe mennek”. Hát hadd menjenek. Jaj, de csak most vettem
észre, hogy „bensőleg”. Azt hittem arról van szó, hogy kidobnak, mert nem
jártam órára. Na, de, ha örvendünk az öngyilkosságos kalandoknak, és élvezzük a
kocsmában a léttel való viszonyt, ha jelenvalólétek vagyunk, nem csak úgy
emberek, s ez mint egy iszonyatos rejtély izgat is minket, tehát a lét értelmét
kérdezzük elevenséggel iskola és doktrína helyett, akkor megvan a vágy és az
akarat, és nem volt kár az egyetemi évet
pazarolni.
S tényleg
élvezetes a filozófia, de attól ez még tiszta bolondság. (Hegeli értelemben,
hogy fejreállsz tőle.)