Szókratész-perek az „Erdély 3.0”-ban

Szókratész a nyugati civilizáció egyik kulcsfigurája, pedig nem sokat csinált: jött-ment és kereste a bölcsességet. Egy jóslat szerint ő volt korának „legbölcsebb embere”, pedig bevallása szerint csak egy dolgot tudott biztosan: hogy nem tud semmit.

Ami most érdekes a sztorijában, az az, hogy a bölcsesség keresgélése közben mindenféle emberrel (politikussal, költővel, különböző mesteremberekkel) beszélgetést kezdeményezett és kikérdezte, hogy ki mit tud. Kiderült, hogy mások sem tudnak nála többet, ám azt hiszik, hogy tudnak valamit. S ezzel valóban ő bizonyult a legbölcsebbnek, hisz ő tudta, hogy nem tud semmit. De persze az embereknek nagyon kényelmetlen volt egy olyan figura, aki kérdez, faggat, vitatkozik, mert ez már csak ilyen: hagyjanak minket békén. De Szókratész nem hagyta. Azt mondta, olyan ő, mint egy bögöly, aki piszkálja, csipkedi a nemes lovat, a várost, hogy ébredjen fel. De mivel a városnak nem kellett ez a piszkálódó kérdezés, nem kellett az ébresztő kritika, és egyre kényelmetlenebb volt, hát beperelték Szókratészt. Az volt a vád ellene, hogy „idegen isteneket imád”, vagyis nem a városéit, tehát idegen hatalmak szolgálatában áll és „megrontja az ifjúságot”.

Szókratész védőbeszédét úgy kezdi, hogy leszögezi: ezek ostoba vádak, ő mégis kénytelen védekezni, de sokkal régebbi vádakra, amelyek elterjedtek az athéni közösségben: magát a rákérdezés és kritika szabadságát veszi védelembe, az erről elterjedt rágalmakkal és pletykákkal szemben.

Végül halálra ítélik és kiissza a méregpoharat. Ám halálával nem lesz vége a sztorinak, sokkal inkább akkor veszi kezdetét. Mert létrejön ekkor az európai kultúra bölcsőjében egy olyan emberi szerepkör, amelynek a feladata rákérdezni a dolgokra, kritizálni a fennálló rendet, kényelmetlen dolgokkal piszkálni a közvéleményt és a hatalmat, hogy kérdezésével-kritikájával új lehetőségeket tárjon fel, nyisson meg. Így indul útjára a filozófia, a tudomány, a politika, a nyilvánosság, a közélet, és még sok minden, ami mai napig meghatároz minket. Hiszen európaiak vagyunk. Ám azóta is a hatalom ellenségként tekint az ilyen figurákra, s minden eszközével azon van, hogy félreállítsa, elhallgatassa, ellehetetlenítse őket. Hiszen európaiak vagyunk.

S ilyen esetek ma is történnek, a nyugati kultúra olyan apró, félreeső helyszínein is, mint Magyarország, és mint Erdély. Hiszen európaiak vagyunk.

Ugyancsak ehhez a történethez tartozik egy másik – éppen ilyen fontos, ám eléggé lappangóan homályban tartott – vonatkozás is, amire Király V. István egyik szövege hívja fel a figyelmet. Hogy ennek a filozófusi magatartásnak, a rákérdezésnek, a kritizálásnak, a másképpen látásnak és gondolásnak, van egy olyan jellegzetessége – vagy következménye, vagy hatása – hogy megkívánja kézbe venni a dolgok irányítását. Elköteleződni egy vélt igazság mellett, és azt megvalósítani akarni könnyen önveszélyes lehet.

 Valami ilyesmi történhetett már Püthagorasz esetében, amikor újfajta politikai-vallási rendszert vezetett be Krotónban, Platón szereplése Szürakuszaiban, a szofisták működése Athénban, Arisztotelész nevelő- és tanácsadói funkciója Nagy Sándor mellett, de ide tartozik Marx világot megváltoztató törekvése, de akár Heidegger náci párttagsága, illetve Lukács politikai szerepe is. És ez a felsorolás csak utalásszerű, korántsem teljes.

Mindebből az derül ki, hogy a rákérdezés-kritizálás veszélyes, mert kényelmetlen a hatalmon lévőknek és a közvéleménynek egyaránt.

De az is kiderül, hogy nagyon könnyen önveszélyes is lehet, ha lemond a szabadon kérdező beállítódásról, az igazság kereséséről, és valami mellett elköteleződve a világot, a társadalmat, a politikát megváltoztatni, alakítani kívánja – és elvéti a megfelelő támpontokat. Én ezt gondolom ezek a támpontok többnyire morálisak, illetve a nyilvánosság előtti beszélgetésekben, vitákban alakulnak ki, erősödnek meg.

Az olvasó most elcsodálkozhat, hogy ez mekkora idétlen túlzás, eltúlzása a magyar- és erdélyi közéletnek. Hiszen nem a tényekkel, a most történtekkel kezdem, hanem valami 2500 éves sztorival, és könnyen meglehet, hogy ez valami elfilozófiálása a nyilvánosságnak, közéleti vitáknak, a közbeszédnek.

Elismerem, kissé elfogult vagyok.

Ám meggyőződésem, hogy a téma éppen olyan aktuális – helyesebben újra aktuálissá vált, miközben végig az volt – mint Szókratész és Platón idején volt. Vagy a történelemben még annyiszor.

Ezt a gondolatsort egy nemrég megesett eseménysor – és néhány szöveg – indította el bennem. Illetve, az ezt körülölelő fagyott csend.

Történt, hogy a Székelyhon portálon, egy olyan cikket találtam, amely nem igazán fordult elő az eddigi erdélyi magyar sajtóban. A véleményanyagot Demeter Szilárd jegyzi, a címe: Az újságíró.

A cikk látszatra egy válasz, egy visszavágás egy valós vagy vélt támadásra, ugyanis Parászka Boróka „az ellenzéki sajtóban támadta meg a magyar kormány Erdélybe juttatott évvégi támogatásait”, amelyben Demeter Szilárd is (és baráti-rokoni- ismerősi köre) érintett az összesen 2, 85 milliárd forint elnyerésében.

Hiszen 1,4 milliárd forint támogatást kapott a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit KFT, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia működtetője. Az EH irodalmi mellékletének Demeter Szilárd a főszerkesztője. Parászka Boróka a blogján és a HVG (jan. 11.) számában írt erről a támogatásról, illetve arról, hogy ugyancsak magas támogatást kapott – 1,45 milliárd forintot – az Erdélyi Médiatér Egyesület, amely a Főtér portált működteti, és amelynek a főszerkesztője, Papp Attila Zsolt, Demeter sógora. Az is kiderült, hogy az Erdélyi Médiatér Egyesület elnöke Mohácsi László Árpád, Tőkés László fotósa – Demeter Szilárdról pedig tudott, hogy ő Tőkés sajtósa és irodavezetője volt.

Nos, Demeter Szilárd cikke erre a „támadásra” született reakcióként. Ám hadd tegyem hozzá: Parászka nem tett mást, csak összeszedte és összerakta az adatokat, a tényeket, és egy ilyen kép rajzolódott ki. És meglehet, hogy ez egy értelmezés szerint „támadás”, de szerintem egy újságírónak, akinek hívatása a közvélemény tájékoztatása, egyszerűen ez a dolga. Ezt erősíti, hogy ezeket a tényeket eddig senki sem cáfolta, vagyis ez a történet nem valami mendemonda, amit nem érdemes komolyan venni.

Éppen ezért válik Demeter Szilárd cikke sokak számára érthetetlennek. Ugyanis a szövege egyáltalán nem az ügyről szól (arról külön egy interjú készült az Átlátszó Erdélyben, majd később a 888 portálon). Ismerőseim szerint ez csak egy merő odamondás, karaktergyilkosság, netán magán nézeteltérések nyilvános levezetése, vagy csak a szerző simán lejáratja magát egy rakás nevetséges butasággal.

A cikk főszereplője másként éli meg ezt a „nevetséges butaságot”, számára ez egy tényleges, valóságos leszámolás, aminek következtében, azt írta: „Félrevezetett és manipulált emberek tömegei kezdtek el fenyegetni. Nem csak engem, a családom többi tagját, a szitkozódók nem kímélték sem a gyerekeimet, sem a távolabbi rokonságomat, a 15 éve halott nagyanyámat sem. Dehumanizálás, megalázás, szexuális erőszakkal való fenyegetés, perverz, lealacsonyító üzenetek: ezzel szembesülünk egy hete. A kampányban résztvevők egyike, családi kapcsolatai révén védett adataimhoz is hozzáfér (lakcím, személyi szám, gyerekeim adatai): a fenyegetés nem csak a virtuális, de a valós térben is jelen van.”

Parászka Boróka filozófiát végzett. Olyan újságíró, aki a jelenlegi feltételek között mindenre rákérdez, kritizál, elemez, beszélget a nyilvánosság előtt. Természetes, hogy ez nagyon kényelmetlen a hatalomnak, s valljuk be, nekünk, hétköznapi embereknek is, mert hát időnként olyan ügyekre, tabukra, tekintélyekre, hagyományokra, szokásokra kérdez rá kritikusan, ami felkavarja az állóvizet. Ha valami nem tiszta, azt szóvá teszi, utánajár, megírja. Beszélgetéseket szervez és bonyolít a Vásárhelyi Rádióban sokféle aktuális dologról; tényfeltáró újságírást művel, ha visszaélést, rendellenességet érzékel; riportokat készít itthoni és külföldi nehéz ügyekről; árnyaltan tájékoztat; illusztrációval magyaráz. Azt gondolom egyik legradikálisabban kérdező, elemző, kritizáló közéleti újságíró. (A linkek csak utalások egy-egy munkájára, ám biztatom az olvasót nézzen jobban szét az életműben, s csak azután ítélkezzen, ha feltétlenül ítélkezni akarunk…)

Persze, ezt a tevékenységet lehet távolságtartóan tisztelni, lehet lelkesedni érte, de éppen így lehet ellenszenvesnek tartani, lehet kritizálni, lehet ignorálni, nem olvasni, nem hallgatni, nem akarni hallani róla – de az kétségtelen, hogy egy erős jelenség az amúgy sápadt erdélyi médiában, és valahogy, akárhogy, de számolni kell vele. De egyenesen leszámolni?  

Azt hiszem könnyen belátható, hogy a hatalomnak és az azt fenntartó embereknek minden motivációjuk megvan, hogy elhallgattatni, félreállítani akarják. És azon sem kell csodálkozni, hogy a közösségünk jó része rezonál erre a (folyton ismétlődő, hisz nem ez az első) leszámolási kísérletre: petíciók, tömérdek komment és megosztás bizonyítja ezt.

Demeter Szilárd is filozófiát végzett. Lám, mégsem annyira elfilozófiáskodása ez a dolgoknak. Nagyon sok mindennel foglalkozott és foglalkozik: filozófiával, irodalommal, zenével, bloggal, újságírással, politikával. Az utóbbi években kurátora volt a „Határok nélkül a magyar sajtóért” Alapítványnak, főállásban a Századvég Alapítvány kutatója és elemzője, illetve mostmár – mint említettem – az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális mellékletének főszerkesztője, továbbá az Erdélyi Médiatér Egyesület „nem hivatalos nagykövete”.

Nos, ha mindezt megfontoltan figyelembe vesszük, akkor nehezen tudunk arra következtetni, hogy a szóban forgó cikke egy butaság, ostobaság, vagy nevetséges lejáratási kísérlet. Pedig ez a látszat, mert:

·         Mert nagyon nevetségesnek hat, hogy fájlalja a 7 millió forint támogatást a Parászka Borókáról készülő filmre, amikor ezt az összeget a film készítői kapják (tehát nem az újságíró), és amikor a KMTG 1,4 milliárdot és az Erdélyi Média Egyesület 1,45 milliárdot kapott.

·         Egyértelmű csúsztatás van abban, amikor beidézi Parászka egy korábbi állásfoglalását a menekültekkel kapcsolatban, a határnál szenvedőkkel szolidarizálva, akkor levonja a következtetést, hogy „tehát szolidáris az illegális migránsokkal”. Ma ez még abszurdabb, amikor kiderült, hogy Magyarország befogadott 1300 menekültet, azaz maga az állam is különbséget tett és tesz a „menekült” és az „illegális migráns” fogalmai között. Másrészt mindenkinek saját erkölcsi felelőssége, hogy kivel szolidáris, ezt kifogásolni vagy számon kérni elég cseles.

·         A „pártsajtóban” való munka felemlegetése is abszurdnak hat, figyelembe véve, hogy az erdélyi magyar sajtót szinte kizárólag pártok vagy pártokhoz kapcsolódó alapítványok, egyesületek tartják fenn, s ilyen alapon minden erdélyi magyar sajtós „pártsajtóban dolgozó”. Figyelembe véve, hogy maga Demeter Szilárd elkötelezett politikailag, egyértelműen pártok körül dolgozott és dolgozik, a Fideszhez közeli lapokban publikál (Origo, Lokál, Figyelő, 888, stb) s ezt fel is vállalja.

·         Fura dolog felemlegetni a versenyvizsga nélküli alkalmazását a Marosvásárhelyi Rádióban, hiszen már régen reagált erre a rádió főszerkesztője, Szász Attila: „mivel Parászkát meghatározott időre alkalmazták, a posztra nem kellett versenyvizsgát kiírni, ugyanakkor – bár ez már a csatorna vezérigazgatóján múlik – támogatja beosztottja szerződésének meghosszabbítását, mivel emberhiány van a rádiónál.”

·         Eléggé félrevezető felhozni, hogy „az átlag erdélyi magyar újságíróénál jóval nagyobb fizetést kap”: ugyanis az ő fizetését – mint állami közalkalmazott a közszolgálati rádiónál – az állam szabályozza. Másrészt maga a cikk is erősíti, hogy P.B. nem egy átlagos erdélyi újságíró, (harmadrészt meg merem kockáztatni, hogy D.Sz. fizetése is nagyobb, mint az átlag magyar irodalmi lap főszerkesztői fizetése, vagy egy átlag politikai elemzőé.)

·         Kicsit széteső az a bekezdés, ahol elismeri, normálisnak tekinti a sógorság-komaság viszonyrendszerét, miközben kiáll a mellett, hogy azért mégis szakmai alapokon történik az ilyesmi.

·         Sokan féltik a Fidesztől az erdélyi magyarságot, sokan nem értenek egyet a magyar nemzetpolitikával, de nem derül ki, hogy ez miért lenne baj. Baj? Valami rossz dolog félteni az erdélyi magyarságot? Vagy rossz dolog nem egyetérteni egy politikával?

·         Baj, és számon kérhető, ha valaki oda tette a szavazatát, ahova letette? Az ebből következő csúszka érv már röhejes: Parászka Boróka felelőssége a bányászjárásban, illetve a marosvásárhelyi pogromban. Igen, 14 évesen kiütötte Sütő András szemét.

·                    Nagyon frappáns a befejezés: sejtés arról, hogy Parászka Borókának „hálás” az újjáélesztett Szekuritáté. Főleg szem előtt tartva, hogy Demeter Szilárd nyíltan felvállaltan titkosított politikai munkát végez a magyar kormánynak, Habonyi Árpáddal és más fontos emberekkel beszélgetve, tanulva tőlük. Csak az átlátszós interjúban hányszor hivatkozik olyasmire, hogy például a Századvéges munkájának „tartalmáról szerződésem értelmében nem beszélhetek.”

Hogyan lehet akkor értelmezni Demeter Szilárd eme cikkét, ha elvetjük azt a könnyű gondolatot, hogy a szerzője egy ostoba rosszindulatú kirohanást tett közzé?

Én azt gondolom, hogy innen, vagyis a „titkos” századvéges munkakörből kell kiindulnunk: „Szerinted milyen olyan „ügyei” lehetnek Habony Árpádnak, amiket egy filozófus végzettségű, hobbiirodalmár századvégesnek kellene „intéznie”?” – kérdezi Demeter retorikailag eltolva a kérdésre adható lehetséges válaszok lehetőségét is.

De kissé túllépve Demeter személyén, összpontosítsunk ezekre az oly rejtélyes, titkos, enigmatikus dolgokra, főként mert Erdélyben ezekről nagyon keveset beszélünk, legalábbis nyilvánosan.

Induljunk ki abból, hogy ma a politikacsinálás bonyolultabb, mint ezelőtt bármikor. Például egy politikai szereplő mögött egy teljes kampánystáb áll, azok mögött pedig politikai- és üzleti- és egyéb tanácsadók, amelyeket több kutató- és elemző centrum koordinál. Ezen túl pedig kell egy médiakomplexum, újságokkal, rádióval, tévével, stb., amelyben a politikum kommunikációja zajlik. Az egész bonyolult struktúra részben látható, részben átláthatatlan, részben a nyilvánosság előtt felvállalt, részben elhallgatott – de ez, azt hiszem, a dolog természetéből fakad…

Egy filozófiai képzettséggel rendelkező embernek pedig kimondottan sok köze lehet ehhez a típusú politikacsináláshoz, hiszen szakmaiságából kifolyólag ismeri az olyan alapokat, amelyeket egy Machiavelli, vagy Carl Schmitt – hogy csak két klasszikus-emblematikus szerzőt említsek – dolgozott ki, és megvannak azok a kommunikációs, elemzői, összegző, problémacentrikus tárgyalásmód, stb. képességek, amelyek egy ilyen típusú munkához elengedhetetlenek.

Nincs ez másként Magyarország esetében sem. Nem véletlen, hogy a politikai kutató- elemző Századvég Alapítvány elnöke Dr. Lánczi András filozófus. S az sem véletlen, hogy egy olyan filozófiai képzettségű ember, mint Demeter Szilárd (és még sokan mások) ott dolgozik, olyan ügyeken, amelyekről nem beszélhet.

De az is ide tartozik, hogy létrejönnek válogatott szakemberekből álló csoportok egy-egy meghatározó személy körül, amelyek a nemzetközi politikai piacon vállalnak tanácsadói munkákat. Ilyen tanácsadó volt Arthur Finkelstein, aki többek között Magyarországon is dolgozott, vélhetően valamikor 2008-tól egész 2017 augusztusában bekövetkezett haláláig.

Az is ehhez a témához tartozik, hogy Habony Árpád, a Fidesz fel nem vállalt tanácsadója, 2015-ben céget alapított Arthur Finkelsteinnel, Londonban, a Danube Business Consulting-ot, amely vélhetően ilyen típusú politikai kampány tanácsadással foglalkozik nemzetközi szinten.

De talán érdemes jelezni, hogy a Fidesz által használt Habony-Finkelstein kampánynak melyek a fontos elemei, annál inkább, mert Demeter Szilárd cikke – szerintem egy erre épülő szöveg. S mint olyan, könnyen meglehet, hogy mintává vagy példává válik.

·         Finkelstein szerint a mai emberek unják a politikát, elfordulnak tőle, apatikusak. Ezért érzelmileg kell hatni rájuk (félelmet, gyűlöletet, az undort, felháborodást generálva, használva), mert annak nagyobb a mozgósító ereje, mint a racionális meggyőzésnek, belátásnak, érveknek.

·         Ezt szolgálja az is, hogy a politikát-közéletet retorikailag át kell hangolni barát-ellenség ellentétben, s ezt következetesen végig érvényesíteni. Háború van, csatákkal, lázadásokkal, árulásokkal, hadállásokkal, kémekkel, fegyverzettel, frontokkal.

·         Vagyis a politikacsinálásban könnyebb és sokkal eredményesebb, ha a polgárokat lenézik, átverik, hazugságokkal manipulálják, kihasználva a tájékozatlanságot és élve a félretájékoztatással, mintha nyilvános racionális vitákat folytatnának.

·         Ebből következik, hogy a politikum kommunikációja elsősorban nem a közszolgálati csatornákon zajlik, hanem a bulvár-médiában, vagy az egyre inkább ahhoz hasonuló felületeken, egyre inkább használva a bulvárból ismert fogásokat. Lásd Magyarországon a Blikk, a Lokál, a Figyelő, az Origo, a 888, a Pesti Srácok sajtótevékenységét.

·         Mindebből következik, hogy ez a kommunikáció nem egy politikai program ismertetéséből áll, hanem a megalkotott ellenségképek és félem-források folyton hangoztatásáról (a ballibsik, Sorosék, Brüsszel, a migránsok, az iszlám); összekapcsolva a politikai-közéleti szereplők lejáratásával, hiteltelenítésével (Soros-ügynök, nemzetáruló, magyartalan, ballibsi, migránssimogató); átformálva, megváltoztatva fogalmak, szavak jelentését (Európai Unió – Brüsszel, menekült – illegális migráns, polgár – keményen dolgozó kisember, stb.).

·         Azt hiszem, nem kell külön kitérjek és rámutassak arra, hogy Demeter Szilárd cikke mennyire ezeket az elemeket használja.

Persze, ez csak néhány utalás arra, hogy hogyan artikulálódik a jelenkori politikum politikacsinálása Magyarországon, a részletes utánajárás, adatolás, szereplők viszonyrendszerének feltárása, stb., most nem tartozik a témámhoz. De utalnék egy cikkre, amelyet Rényi Pál Dániel állított össze (már csak azért is, mert erre visszautal Demeter Szilárd is az interjúban), ahol a média-politika összekuszálódó hálózatának kibogozásának kísérlete történik.

És csak megjegyzem, hogy az teljesen természetes, hogy az ilyen ügyekkel az „ellenzéki média” foglalkozik, hiszen a hatalmon lévő gépezetnek egyáltalán nem érdeke, hogy mindez a nyilvánosság előtt működjön.

Nos, ebből a szempontból kiindulva érdemes elgondolkodni arról, hogy micsoda az „Erdély 3.0”, amire a magyar kormány 1,45 milliárd forint támogatást adott. 

Egyrészt fontos leszögezni, hogy ez nem valami álom, vagy valami holdkóros ábránd, hanem egy régóta zajló szervezkedés egyik állomása, hiszen az erre vonatkozó első dokumentum már 2012-ben elkészült, ha hinni lehet Demeter Szilárdnak, s miért ne hinnénk. Vagyis az ebben a programban részt vevő emberek már hat éve dolgoznak rajta. Persze, titokban, legalábbis nem nyilvánosan.

Egy másik interjúból viszont kiderül, hogy egy jól átgondolt és ütemezett programról van szó, amelynek egyik első lépése az eddigi hat évnyi munka, a második a pénzügyi alapok előteremtése (ez következett be most nemrég), a következő állomás meg április 8 után lesz (hogy ne zavarjon be a magyarországi választásokba), amikor elindul egy felmérő kutató- elemző munka, illetve történnek olyan bejelentések, „amikre felkapja majd a fejét az erdélyi magyar közvélemény és sajtó.” De ugyanekkorra remélhető, az is, hogy Demeter Szilárdon kívül más emberek is névvel kilépnek a nyilvánosság elé. Majd nyár végefelé beüzemelik az „Erdély 3.0”-t, és szeptembertől már működni fog. Legalábbis egy része.

Az, hogy mi is lesz ténylegesen az „Erdély 3.0”, számomra nem derült ki egyértelműen.

Azt viszont már lehet tudni, hogy gyakorlatilag regionális rádiók, nyomtatott sajtó, de főleg online média létrehozása – és a létezők átformálása történik. Az is elhangzott, hogy ez az egész az erdélyi magyarságért történik. Hogy politikailag megerősödjön. Hogy jöjjön létre egy erős nyilvánossága. S, hogy mindez persze szép, és jó, és igaz, előremutató fejlemény. Végre valahára lesz egy erdélyi magyar „szcéna”. Rendben.

Azért én néhány apróságon fennakadtam.

A legnagyobb fennakadásom az okozza, hogy az erdélyi magyar média mennyire reakció nélkül maradt (kivétel ugyancsak Parászka Boróka írása éppen erről a csendről). Ebből egyrészt az látszik, hogy erre senki sem volt felkészülve, s még most sem kapnak szavakat, még kérdéseik sincsenek, marad a csend. Illetve – másrészt – talán az is kiderül, mennyire jól tájékozódtak, és mennyire részei már a tervnek, mennyire rendben lévő számukra a dolog, vagy csak reménykednek valamiben, s nincs kérdés. Csak a csend.

Ezen túli fennakadásaimat a következőképpen foglalnám össze.

Azt hiszem, igaza van Demeter Szilárdnak, abban, ahogyan az erdélyi dolgokat megítéli. A sajtó valóban amatőr, felkészületlen, s ezer nehézséggel küszködik, a felszámolódás határát súrolva. A nyilvánosság valóban apolitikus, apatikus, passzív, nem igazán fogékony a közügyekre. A politikai érdekképviselet valóban sérült, mert igaz, hogy lassan az RMDSZ elvesztette a szavazói bizalmát, és még nem dolgozott ki erre vonatkozó újraszerveződést, a többi párt valóban vérszegény, hatástalan. Amit Demeter meg sem említ: a civil szervezetek, érdekképviseletek: mert vannak, de ők is sok nehézséggel küzdenek, nem elég hatásosak, nem bírják a közösség támogatását. Vagyis, ha Demeter Szilárd valami olyasmiből indult ki, hogy az erdélyi magyarság – ezekből a szempontokból – magára van hagyva, akkor ezzel csak egyetérteni tudok.

Ha tényleg őszinte szándéka, hogy valamit tegyen ezért a magára maradt erdélyi magyar közösségért, akkor ez nemes jellemre vall. Csakhogy, egy rakás dolog nem stimmel.

Mert úgy gondolom, tényleg égető szükség van erdélyi magyar médiára, hogy a nyilvánosság aktivizálódjon, ehhez pedig tényleg szükséges egy szakmailag professzionális felkészültség, több platform, fórum, a pontos, közérthető tájékoztatási és tájékozódási lehetőség. És egy rakás olyan erény, mint higgadtság, belátás, becsületesség,  józan megfontoltság, éberség, vitakészség, párbeszédre való hajlam, meggyőzőerő, megrendíthetetlen kiállás. De első sorban ezeket a szellemi erényeket megalapozó erkölcsi tartás.

Ezzel meg az a bibi, hogy pénzzel és profi szervezkedéssel csak a materiális feltételeket lehet megteremteni. De a tényleges működéshez elengedhetetlenül szükséges egy rakás szellemi és morális erény. Vagy nevezzük, aminek jólesik.

És számomra ezért nem tud hiteles lenni az „Erdély 3.0”. Mert azt könnyen elismerem, hogy valóban létrehív egy professzionális sajtó- és nyilvánosság igazgatást, menedzsmentet, de éppen azzal a móddal, ahogyan teszi – titokban, homályban, okot adva számos gyanúnak, obskúrus sejtésnek és találgatásnak, kívülről vezényelni ismeretlen személyek és intézmények által, teljesen számon kérhetetlenül és átláthatatlanul – nem lehet. Mert ez a mód éppen csökkenti, megszünteti, felszámolja az olyan szellemi-erkölcsi erényeket, mint a bizalom, nyitottság, egymásra figyelés, érzékenység, becsületesség, józanság, éberség. A sor hosszan folytatható.

Az is egyértelmű számomra, hogy ilyen alappal, ilyen hozzáállással garantáltan nem jön létre az a morál, amire hosszú távon építeni lehetne. Ezért gondolom azt, hogy az „Erdély 3.0” nekünk, erdélyi magyaroknak inkább árt, mintsem használ.

Mert attól tartok – és azt gondolom alappal – hogy nem vezet sok jóra, szépre, igazra, ha professzionálisan kiépített szcénában fogunk hazudni, gyűlölni, kárörvendeni és nonszensz konfliktusokat generálni.

És önmagunk, mint erdélyi magyarságot tönkretenni, még jobban lezülleszteni.

Lehet, hogy most kicsit ódivatú vagyok, mert szellemi kvalitásokat és erkölcsi-morális tartást követelek a 21-században, amikor a sajtó és a nyilvánosság átformálása zajlik. De ennyit vállalok, vállalnunk kell.

Mert az biztos, hogy nem lehet sajtót-nyilvánosságot építeni átlátható szabályrendszer, átlátható struktúrák, számonkérhetőség, és nyilvános felelősségvállalás nélkül.

Főképp azért, mert mint látható a Fidesz tevékenységével nem ezt támogatja. De tapintható, hogy teljes apparátusával, tanácsadóival, alapítványaival, médiabirodalmával mit okozott: félelmet, megosztottságot, gyűlöletet. Persze, minden további nélkül elismerem: hatékony. De nem vagyok benne biztos, hogy megéri az árát.

És főképp azért, mert erre az egész ügyre történt első nyilvános reakcióra Demeter Szilárd azzal a cikkel reagált, amivel reagált. Intő jel, hogy talán mi következhet: Szókratész perek az Erdély 3.0-ban. Nem biztos, hogy ez, ilyesmi kell nekünk, erdélyi magyarságnak.

Ettől nem kell megijedni, inkább elgondolkodni. És legalább elkezdeni kérdezni, kritizálni, beszélgetni, megvizsgálni a dolgokat és ügyeket. Mert igaz, hogy ez megint olyan Szókratészes-filozófiás dolog, fárasztó, uncsi, kényelmetlen.

Csak itt most rólunk van szó.  Rólad is.