Szeretek
tanulmányokat olvasni. Olyan tanulmányokra gondolok, amik olyan szépen ki
vannak dolgozva, van egy központi gondolatuk, jól megalapozott érvek vannak
felsorakoztatva, meg ilyesmik. Amire rá lehet mondani, hogy „tudományos
dolgozat”. Miután egy ilyent elolvasok, mindig hálás vagyok a szerzőjének, mert
igazából valami olyant csinált, amit én kellene megcsináljak, ha nem volna ő.
Mert tudod, én nagyon kényelmes és lusta vagyok. Éppen ezért nem nagyon szedem
össze magam, hogy tanulmányokat, „tudományos dolgozatokat” írjak. És minek is,
ha megcsinálják helyettem mások?
Szóval,
szeretek tanulmányokat olvasni, s rohadtúl unok olyanokat írni. Számomra ezek a
dolgozatok nyersanyagok, amiről tudok éjszakánként beszélgetni, álmodozni,
gondolkodni. Szükségem van rájuk. Éppen ezért valahol szinte kötelességemnek
érzem, hogy a „tudományos dolgozat” ügyét a szívemen viseljem.
Ó,
elfelejtettem tisztázni, hogy itt most csak a filozófiára gondolok. Persze, más
tudományágak iránt is érdeklődő vagyok, de azok nem érintenek érzékenyen. Na de
a filozófia. Háá, az az enyém, az én ügyem is. A filozófia esetében, ha valaki
hülyeségeket csinál, akkor megszólal bennem a szókratészi démon, létrehoz egy kategorikusz
imperatívuszt, ami szerint: „most és itt be kell szólni!”. Legtöbbször
visszafogom magam, mert alighanem nagyon szakszerűtlen, meg lusta vagyok, meg
tulajdonképpen nem én kellene a „beszóló” emberke legyek. Hanem a tisztelt
tanáraink, meg további konszakrált szakértők.
S most itt
van egy rakás doktorandusz. És a többségüknek gőzük sincs mit jelent a doktori
kutatás, fogalmuk sincs, hogy mi a filozófia, és össze-vissza írnak, végül
ledoktorálnak, és „phd”-k lesznek. Ez kicsit sértő. Ha ők a filozófiám szakemberei, akkor nekem nagyon sok
dolgom van, mert a kutatásaik nem alkalmasok az éjszakai álmodozásaimhoz. Csak mérgelődésre
jók.
Nagyon fontos
feladat volna összegyűjteni és alaposan elemezni a doktori iskolák utóbbi 4-5
éves publikációs termését. De ez nagyon nagy munka, hisz rengeteg
tanulmánykötetet, filozófiai (és egyéb) folyóiratot kell átböngészni, megnézni külön-külön
a különböző doktoriskolákat, meg egyébként is, akkora adatbázissal rendelkezni,
ami – már egy önálló doktori kutatás lehet. Rohadtúl kíváncsi lennék az
eredményre. Kiderülne, hogy legfeljebb 30 doktorandusz érdemli meg azt, hogy
egy „filozófiai doktoriskola tagja” – a teljes magyar nyelvterületet beleértve –
nem is beszélve az ösztöndíjakról. S persze, érthető, hogy a tisztelt tanár
urak ezt a munkát nem vállalják: egyrészt nem érdekeltek a szelekcióban, jó ha
sok diák van, másrészt meg úgyis kikopnak 3-4 év leforgása alatt ezek a
nyámnyila filozófiahajhászok, akik sikkasztanak és a visszaélnek a „dr.”
titulussal. Én meg egyelőre lusta vagyok ekkora munkát elvégezni.
De ez itt Kolozsvár. S egyre jobban meg
vagyok győződve, hogy Kolozsvár a magyar nyelvterület filozófiai csomópontja. Nem
központja, nem centruma – mert ebből a szempontból Kvár csak periféria, távoli
vidék. De mégis csomópont. A magyar filozófiai élet minden gomolyagjából a
szálak ide (is) vezetnek, és itt összebogozódnak. Ide mindenhonnan érkeznek
vendégtanárok, újvidékről, felvidékről, magyarországról (kicsi betű, mert
haragszom rá a kerítés miatt). De intézményen kívüli, mozgó figurák is ide
térnek vissza (mint TGM, vagy Fifu), jönnek balosok, jobbosok, analitikusok,
blábláisták, na, érted, mindenféle
filozófus megfordul errefele. Másrészt Kolozsvár egyik legfejlettebb
publikációs lokál. Kolozsváron három nyomtatott színvonalas filozófiai lap műkszik:
a Kellék, a Többlet, és az Erdélyi Múzeum
évi tematikus lapszáma. Könyvkiadásból is jól állunk, de az egyértelműen helyi cucc.
A periodikáink viszont ellenkezőleg: lefedik a magyar nyelvterületet. Mert
Kolozsvár, ahogy TGM
mondja: „Nagyon kellemes hely, és ma már egy európai kisváros, amilyen
például Magyarországon nincsen, és sokszor úgy érzem, hogy hazamegyek
Kolozsvárról Budapestre, azaz vidékre.”
Így ha a
doktoranduszokat akarjuk megnézni, akkor innen, Kolozsvári perspektívából jobb
a kilátás.
·
Ugyanis itt a rendezvényeken megforduló emberkék
mindig hozzák az információkat, hogy mi hogy működik máshol, kik mit csinálnak.
·
Másrészt a Többletnek
kimondott célja, hogy a doktoriskolák orgánuma legyen, így van már lapszáma a kolozsvári (2009/2), a pécsi (2009/3), a
debreceni (2012/2) doktoriskoláról.
És ugyancsak a Többletben jelentettek meg dolgozatokat a „mű, test, érzet” hallgatói konferencia (2013/1), illetve a „Találkozáspontok” (kolozsvári) doktoranduszkonferencia
anyagából is (2015/2).
·
Harmadszor pedig az Erdélyi
Múzeumnak van egy „műhely” rovata, ahol kimondottan a kolozsvári
doktoranduszok közölnek.
·
S még mindezen túl a már kész phd-k dolgozatai
is megjelennek önálló kötetekben az Egyetemi
Műhely Doktori Sorozat-ban. Meg persze, a tematikus tanulmánykötetekben,
meg konferenciakötetekben is (Bolyai Társaság, Pro Philosophia, stb.) rengeteg
doktori dolgozatra bukkanunk.
·
S csak hozzáteszem: nem kolozsvári, de doktoris
szövegekkel volt tele az Elpis is, meg
egyéb külföldi online és nyomtatott forrás.
Most
rájöttem, hogy nem voltam elég korrekt a tisztelt tanár urakkal, de nem javítom
ki ezt a tévedésem. Inkább bocsánatot kérek. Mert azért éppen ilyen módon nagyon
is hatékonyan szelektáltak, s publikációs lehetőségeket teremtettek az arra
való és a nem-arra-való doktoranduszkáknak egyaránt. És könnyebben átláthatóvá, sőt ami még fontosabb, nyilvánossá tették az egész
doktori-biznisz szakmai, színvonalbeli helyzetét. Ezért külön méltányolható és értékelhető a
törekvésük.
Nó. Valahogy
így áll a helyzet kedves doktoranduszok. Egy szakmai nyilvánosság előtt álltok,
életek. Ha nem
tudjátok mit jelent a doktori kutatás, látjuk. Nézzetek utána, és legalább Eco „Hogyan
írjunk szakdolgozatot?” csodás művet olvassátok el. Kicsit jobb azért, mint a
Wikipédia. És kezdjetek tényleg kutatni. És csak azután írni, és még azután
publikálni. S ha már
filozófiából doktoriztok, azért olvasgassatok egy kis filozófiát is. Mert az is
látszik, ha nem teszitek. Megértem, ha nem filozófiai az alapképzésetek, de
főleg ezért beszélgessetek a doktorit vezető tanárokkal, mert rohadtúl kitűnik,
ha nem teszitek – és többnyire nem teszitek. Nem ők kell megkeressenek titeket.
És még három
apróság:
- Ez csak egy
jelzés, egy apropó, a 2016 ápr. 22-i Doktoranduszkonferenciára.
- Akinek nem
inge, annak nem inge. De az önvizsgálat nem árthat.
- Lehet
valakinek kedve lesz ebből írni a szakdolgozatát. Filozófiatörténetileg elég
érdekes téma, az anyag elérhető. Három év alatt könnyedén lehet elemezni és
kritikailag értékelni a teljesítményeteket. Nem személyeskedve, hanem objektív
szakmai szempontok alapján. Azt hiszem az rosszabb, mint a személyeskedés.
Mert ami
nyilvánosan – publikációként vagy előadásként – megjelent, az már nem
magányügy. Vagy ha igen, akkor olyanoké, mint én. :P :D
