Meditáció október2-ről

"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
 Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."
J. A., 1936

Na. Egyszer odateszek egy kávét főni. Aztán keresek valami zenét, ma ejsze' valami középkori gregorián kántáláshoz van kedvem. Vagy valami dark ambienthez inkább.Ez a két zenei cucc, most összetartozik, variáció ugyanarra. A gregorián zene számomra két dologról szól: az istenfélelem, és a megváltottság szabadsága. Ez egy fogalomban a végtelenség. Az ilyen deep dark space zenék is erről szólnak. A világűr rettenetéről, és annak szabadságáról. Ugyanaz a végtelenség. Egyik mondjuk teológiailag, a másik talán kozmikusan.

Végül kiülök a teraszra kávézni. Éjjel három óra. Rágyújtok egy cigire, aztán csak csendesen nézem a csillagokat.

Egyik szomszédom a minap megkérdezte, hogy megyek október másodikán szavazni, s hogy mi a véleményem róla: ő el kellene menjen? Ez kicsit oda tartozik, hogy neki az a véleménye rólam, hogy sokat olvastam, s mindig olyan másképpen látom a dolgokat, olyan „elevenséggel” amire ő nem képes, de hát ő csak egy egyszerű ember, na, szóval megyek szavazni, s mire.

Kicsit kiábrándítottam. Mert nem megyek szavazni, de nem azért mert „elveim vannak”, hanem mert nincs magyar állampolgárságom. De miért nincs? Nem vagyok magyar? Valahogy megpróbáltam elmagyarázni. Itthon, úgye vannak rossz emberek, s jó emberek, s közöttük mindenfélék, s olyanok is, aki egyszerre jó, s egyszerre rossz. Mert van aki például rossz ember, de jó tanár, s azzal mit csináljunk, hova tegyünk? Értette, mert ez többnyire így van. Na. De én diákkoromban voltam Budapesten. Aztán voltam Drezdában, és Bécsben, de Debrecenben, Curtea de Arges-ben, Brassóban, Zalaegerszegen, s még egy rakás városban és faluban. Sőt: Bukaresben is voltam. S azt vettem észre, hogy mindenhol ez a helyzet. Van mindenféle ember ott is: rosszak, jók, semmilyenek, ilyenek-olyanok. Meséltem, hogy van buzi ismerősöm, de akad egy-két cigány is, zsidókat is ismerek, meg olyanokat is akik szerint ki kellene irtani a zsidókat, s van baloldali ismerősöm is, meg olyan feketeruhás anarchista barátaim is vannak, akik legszívesebben felrobbantanák a vásárhelyi kombinátot. Érted? S képzeld: mindenhol ez van: sokféle ember van, de mindenhol ez van. Értette.
Ezért aztán nekem nem kellett a magyar állampolgárság, de nem kellene se a német, se az osztrák. De attól én még nyugodtan magyar vagyok, mert nincs állampolgárságom. Miért mikor neked még nem volt, akkor nem voltál az? Az voltál. S az állampolgárságtól nem lettél se jobb, se rosszabb ember, úgye? Na. Ezért nekem mindegy az állampolgárság. A magyarság persze nem mindegy: mert magyarul gondolkozok, és magyarul vannak az érzelmeim. Ez nem értette. De érezte.

Nem megyek szavazni, ez már tiszta. Nade: ő menjen? Ekkor jött a második csalódás. Mert nem tudtam mit mondjak. Ha akar menjen. S ha nem, akkor ne. S arra szavazzon amire neki jólesik. Mert az igazából teljesen tökmindegy. Erre a közönyre annyira felháborodott, hogy vörös lett a feje.

Most kiültem a teraszra. Éjjel három óra, s elég hűvös van. Elfogyott a cigim. A csillagok innen nagyon jól látszanak, s ugyanez látszódott innen 100 évvel korábban is. S ezer évvel ezelőtt is. Szeretem a csillagokat bámulni.

Egyszer ki szeretnék menni a csillagok közé, ki a világűrbe. Az a végtelenség, amit el sem lehet gondolni, az nagyon vonzó és félelmetes. Hívogat. Mennék én, gondolom.

Aztán eszembe jut, hogy baszki, hisz ott vagyok. Mi itt mind egy bolygón vagyunk, s sodródunk, keringünk kint a végtelen világűrben. Már rohadt-régóta, és még iszonyatosan sokáig. Mintha egy gigantikus csillagközi űrhajón lennénk, s ilyenkor kibámulok az ablakán. De olyan nagy a végtelen, nem látszik, hogy haladnánk. Viszont közben kiépült és elbukott több civilizáció, létrejönnek népek és elpusztulnak nemzetek, mi csak itt lebegünk a világűrben.

Elképzelem a 2500 évvel ezelőtti Athént. Nyüzsgés, zsivaj, piac, állatok, emberek, épületek, gyerekek, rabszolgák. Az agorán valami „nagyon nagyon fontos” politikai vita zajlik, összevesznek, egy embert meg is ölnek. Lemegy a nap, és ki lehet látni az űrhajó ablakán. Néhány embert ezt bámulja. De ott már mindenki halott, hiszen ez 2500 évvel ezelőtt történt. A bolygó felől tökmindegy volt az egész.

Most éppen mi élünk. A bolygó ugyanaz, de más a kultúra, más a nyelv, más emberek élnek, más vallások vannak divatban, más a politika is, de… de azért minden ugyanaz. Embere vannak, ilyenek és olyanok. Rosszak, jók, mindenfélék.

Az este olvastam egy rakás cikket a „menekültválságról”. Mind kiváló szakértők írták. Olyanok, amilyen az írójuk. Van gyűlölködő, van szelíd, van befogadó, vannak gyilkosok. Ennyit ér a szakértelem ilyen témákban. Semmit sem segít.

S nekem könnyű, mert én kint vagyok a világűrben, s ott lebegek, s nézem az évezredek csendes váltakozását. Ez belülről nagyon viharosnak tűnik, sok benne a félelem, a vér, az erőszak. Most is onnan kérdezik, hogy mire szavazzanak. S mégsem mondhatom, hogy passz, a bolygónak mindegy.

A szakértők nem segítnek. Meg aztán úgyis van véleményünk, érzésünk, s annak a szakértőnek az álláspontja lesz az igaz, aki szimpatikus. Ha félsz, akkor a szakértők megmondják nagy tudósan, hogy ez az iszlám áradat fenyegeti a kultúránkat, s ki kell állni ellenük. Ha meg kicsivel több az emberség benned, akkor a szakértők szerint be kell fogadni őket. Ennyit ér a szakértelem ilyen témában.

Nézem a csillagokat. A távolban ugatnak a kutyák. Olyan elcseszett romantikusnak tűnhetek, hogy az már vicces.

De közben azon merengek, hogy ha már ilyen globális világ jött létre ezen a kedves űrállomáson, akkor miért nem beszélünk komolyan a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségekről, vagy a globális felmelegedésről, vagy a technikáról?

Vagy miért nem érdekel minket a boldogság? Na, ez egy olyan téma, ami tényleg megérdemel némi figyelmet.

Ül egy ősember a barlang előtt, s nézi a csillagokat. 100 év múlva is egy ember nézi a csillagokat. Ül egy szíriai egy lebombázott városban, s nézi a csillagokat. Egy magyar is valahol ezt teszi. Mind fél, reménykedik, számítgat, érez, gondolkodik. Mind halandó lény, egy sodródó bolygón a végtelen világűrben.

Holnap megmondom a szomszédnak, hogy szavazás után / helyett nézze már meg egy kicsit azokat a csillagokat, s akkor talán megérti, hogy oktober2, az tényleg tökmindegy. De ő halandó, ezért gondolja már végig, hogy mit akar ebben az életben, mert az rohadtul fontos. Annak is akit vagy megölne, vagy megmentene. 

 Mind a négyük azon mereng, hogy hogy kell élni egy ilyen értelmetlen világban.

"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

 Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."

J. A., 1936