FENOMÉN, VÁGY, HATALOM
Pénteken –
május 13-án – lesz egy kollokvium az egyetemen. Workshop. Konferanciaszerűség.
Nem lesz feltétlenül tematikus, hiszen jóformán egy pestises- erdélyies- barátias
kollegiális- társaság találkozója, ahol jóformán kutatási beszámolók lesznek
előadva. De ezeket az emberkéket tematikusan mégis összekapcsolja a kontinentális
vonal, a fenomenológia, a pszichoanalízis, a kritikai társadalomfilozófia. Majd
biztos lesz plakát is a BBTE
Magyar Filozófiai Intézet fészbukkján. (Ez a reklám helye: ott lesz Fifu és
Ullmann is!)
Na.
Valamiképp én is belelógok ebbe a társaságba, én is megígértem, hogy tartok egy
előadást. A mesteris kutatásomról, a disszertációs témámról. Aztán történet
valami, s visszaléptem. Szerintem, aki ismer, azt nem érte váratlanul, elég
gyakran ezt csinálom, az utolsó pillanat utáni momentumban szabadkozok, s
lelépek, kilépek.
Most viszont
nem csak szabadkozni akarok, s a teljesen elfogadható kifogásaimon túl is –
magyarázkodni akarok. Illetve: van rá magyarázat. Nem szeszélyből történt, bár
azt is vállalnám. Valamit ebből elmesélek.
Kezdem a
mesteris témámmal.
Az egész az
alapképzős államvizsgámmal kezdődik. Az egyetemen végig rohadtul szerettem és
élveztem a filozófiát, de nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy miért, meg
egyáltalán: mi a filozófia?! Ez lett
az akkori témám, Level 1. Kicsit Heideggeriesen vettem végig, eredmény volt, de
csak az derült ki számomra, hogy a filozófia valami olyan amit ez ember művel. Heidi: a filozófia a jelenvalólét egyik kitüntetett létmódja. Úgy
létezünk, hogy filozofálunk. Másképp fogalmazva: a filozófia az európai ember
egyik alapvető tudatmódja. Úgy tudjuk európainak magunkat, hogy filozófiailag
(is). Most sem tudom mi a filozófia, de ekkor az ember kezdett foglalkoztatni.
Ez már a mesteris cucc, level 2.
Szóval: mi az ember? Há, de erre ne félj nem
válaszolok direktbe, hiszen ez filozófia. Itt a kérdés a lényeg, nem a
mellébeszélés, s nem a megmondom-a-tuttit. Tehát ez a kérdés, hogy „mi az
ember?” már sokat elmond. Meg még sokat hozzá kell tegyek, hogy ebből kutatási hipotézis legyen – vagy egy
tényleges filozófiai kérdés.
Én úgy veszem
észre, hogy elég markánsan a „kontinentálisnak” nevezett vonalhoz tartozok – ez
kb. annyit jelent, hogy szerintem a filozófia nem kell tudományos legyen, nem
érdekel, sőt unom, hogy mit lehet megismerni csak a logikai-nyelvanalitikai
tisztázásokkal. A kontinensen belül is két irányzatban érzem otthonosabbnak
magam, a fenomenológiában és a hermeneutikában. Néha le kell
írjam magamnak a
fontos különbségeiket, mert összefolynak. Nem hiába töltöttem annyi szép időt
Heideggerrel. De ha Husserl vs. Gadamer, na akkor a kettő az kettő, s nem
folyik össze semmi – de mégis összetartozik valahogy, én sem tudom hogy. Na.
Tehát a kérdés, vagyis, hogy „mi az ember?” ebben a horiztonban bukkan fel:
Nietzsche, Heidegger, Sloterdijk. Persze nem csak, elég sokan hozzászólnak még
a témához. Viszont ha hermeneutika: akkor ennek van történetisége is.
A történet: a
„mi a …?” típusú kérdés Platónnál kezdődik. Mi a szép, mi az igaz, stb. Ez a
kérdés egy létezőre kérdez rá, és annak a lényegét akarja feltárni. Arisztotelésznél
ez a lényeg a ouszia, a szubsztancia. A mi az ember akkor így néz ki: mi az
ember nevű létező lényege? Az antik görögöknek erre két válaszuk is van: „zoón
logon echon” és „zoón politikon”. Vagyis eszes élőlény (animal rationale) és
társadalmi lény. Gondolkodik és közösségben élő lény. Ha meg ilyen, akkor
nevelni lehet, ez görögül a phaideia,
s ezt a fogalmat fordították latinul humanitas-nak
és cultura-nak. Az ember fogalmának
ez a görög jelentése később keveredik a zsidó-keresztény emberképpel. Ott az
ember „ens creatum”, teremtett lény, aminek lényege, hogy „imago dei”, isten
képe és hasonlatossága. Pál meg behoz egy felosztást, ami szerint az ember „szellem,
lélek és test”. (Vicces, hogy ma mindig megfordítjuk a páli felsorolást: test,
lélek, szellem… ) Ja, és az ember eredendően bűnös, ez is roppant
érdekes-fontos.
Ennyit
röviden az ember-fogalom történetének első állomásáról, amit általában
görög-judeo-keresztény emberfogalomnak neveznek. A story második fázisa a
reneszánsszal kezdődik és a felvilágosodásban éri el tetőpontját. Elég csak
utalni a reneszánsz „humanizmus” kultuszára, de sokkal érdekesebb ami például
Descartes-nál kibontakozik. Miközben a csávó elmeditálva keresi a biztos tudás
alapját, rájön, hogy „cogito ergo sum”, meg satöbbi. Itt a fontos az, hogy a
mellett, hogy az ember lényege a „cogito”, a gondolkodás – ez persze az animal
rationale-ból tisztán levezethető – az ember szubjektummá lesz. Mert ego cogito… ergo ego sum! Na jó. Megvan az ember lényege, hogy gondolkodó
szubjektum, erre fel lehet építeni a biztos tudást, s hajrá beindulhat a modern
értelemben vett tudomány építkezése. Vagy megismerő szubjektum, s van
megismerhető objektum. S van matek. Ha ez a három megvan, akkor kész a természettudomány.
Ez a szál most nem is érdekes. De az ár igen, hogy ebből a cuccból mit
csinálnak Kanték. Nem csak Kant, hanem a felvilágosodás. Mert ez rendkívül
fontos mozzanat: megszületik az „emberiség” fogalma. A szubjektum-objektum
tovább bogozódik, a test-lélek dettó, s valahogy kialakul a nagy kalamajkából
az ember autonómiája, az ember méltósága, az ember szabadsága, s tot ce trebe.
Humanizmus. Képzés. Egyetem. Műveltség. Tudomány. Fejlődés. Egyetemes emberi
jogok. Nemzetállam. És de Sade márki. És Charles Darwin az evolúcióval.
Kiderül, hogy az embernek van teste, szexualitása, és állat. De ez nem fontos,
mert ígyis-úgyis animal rationale – eszes állat.
Na ezt nagyon
összecsaptam, mert már ennyiből is lehet írni egy 1000 oldalas könyvet, és
sokminden nem is így van. De ez az egész nekem csak annyira kellett a kutatás
során, hogy elérkezzek a kiindulóponthoz, és egy tézishez. A kiindulópont az,
amikor Nietzsche kijelenti, bejelenti, megjelenti, hogy „Isten meghalt”. Mert
ez egy rohadt nagy fordulópont. Mert ha Isten halott, akkor a metafizika
halott, és a metafizikailag megalapozott humanista ember – ugyancsak halott. És
állunk meztelenül a földön, s pucéran szétnézünk, s nem tudjuk, mi a fene
vagyunk. Olvass Dosztojeszkijt, erről ő írt elég szépeket, s okosakat. Vagy
gondolj a holokausztra – az is arról szól, hogy Isten, metafizika, ember –
nincs többé. S nem is lehetséges. Na, de akkor mi van? WTF? Ez a „WTF?” a
mesteris kutatás alapkérdése.
Ebből egy
nagyon vérszegény és csámpás hipotézisem lett – lehet ez az apróságon múlik az
egész még-meg-nem-írt dolgozat. Sokféleképpen megfogalmaztam már, valami
olyasmi, hogy „az emberről zajló
diskurzus meghatározza, hogy miként gondolható el az ember”. Én mondtam,
hogy csámpás. Aztán cseleztem egyet, és megfordítottam: „az, hogy miként gondolható el az ember, meghatározza az emberről zajló
diskurzust”. Ha most azt gondolod, hogy ez egy üres semmiség, akkor egy
picit segítek: volt idő, amikor az emberről zajló diskurzusban a négerek nem
fértek bele: ezért ők csak mint állatok voltak elgondolhatóak, tehát max.
rabszolgák lehettek. Olyan milliós nagyságrendben haltak bele ebbe, hogy az
felfoghatatlan. Más példa az indiánok kinyuvasztása amerikában, más az a sok
népírtás, etnikai tisztogatás, a holokauszt, stb. Mert az egész halálipar (és
életipar), emberipar ezen az apróságon múlik: mi történik az emberről zajló
diskurzusban, és hogyan gondolható el az ember. Aktuális példa: ezek „az
iszlámok, a migráncsok” – emberek vagy sem? Sok minden múlik azon, hogy mit
gondolunk erről. Meg ott van az egész mostani „prekariátus” probléma (azok,
akik kívül kerültek a társadalomból), meg a párhuzamos társadalmak (gettók,
polgárok, nagymenő bűnözők, politikai bláblák). Ezek mind abból nőttek ki, hogy
mit jelent az ember. Illetve pontosítva: hogy nem tudjuk mi az ember. Még
jobban pontosítva: hogy nem létezik olyan, hogy „ember”. Na.
Mindez nem
valamiféle végkövetkeztetése a dolognak. Ez a kiindulópont. S ez is nagyon
sarkítottan, de most nem dolgozatot írok. De legalább értheted, hogy hol
kezdődik az a kérdés, hogy „mi az ember?”. Ott, hogy az nincs. Ott, hogy
halomragyilkoljuk egymást. Ott, hogy kapitalizmus van. Vagy – szerintem – már az
sincs (most a lehető legeslegkomolyabban: van olyan aki tényleg azt hiszi, hogy
a pénz, a tőke, vagy a gazdaság bármilyen szempontból is meghatározó?! nemá’.)
Innen
kezdődik a móka. Nietzsche: „Isten halott”, „Übermensch”, antimetafizika. Heidegger:
jelenvalólét, „Ember”, antihumanizmus,
világban-benne-lét, hangoltság. Mittoménmi. Techné. Sloterdijk: antropotechnika.
Foucault és Agamben: biopolitika. Ez már marhaság, mert nincs is politika.
Vagy más
irányok: humanizmus, humanizmuskritika, antihumanizmus, radikális humanizmus, radikális
antihumanizmus, transzhumanizmus, poszthumanizmus. Ja, és radikális animalizmus.
Meg a bestiák. És az állatok?
Szóval erről,
ezekről szólt volna az előadásom, ha vállalom. Éppen Heidegger
poszthumanizmusával kötekedtem, hogy ok, nincs ember, illetve van, de
idézőjelben és áthúzva, max így: „ember”. Mert ez a fogalom egy judeo- görög-
keresztény teológiai-filozófiai izé, ami marhaság. Ezzel egyet is értek,
tényleg marhaság. Heidi akkor azt mondja, hogy akkor az a lény, aki „mi magunk
vagyunk” (magyarán a „ember”) egy olyan létező, aki létében jelen van,
és úgy létezik, hogy a létére megy ki a játék. Úgy nevezi meg, hogy „jelenvalólét”.
Na jó, így fordították magyarra, meg úgy is, hogy „ittlét”. Úgy nevezi meg,
hogy „Dasein”. Erről a jelenvalólétről, aki „mi magunk vagyunk”, elég
sokmindent elmond (hivatkozás jee: Heidegger: Lét és idő). Ez így rendben is
van. Aztán a csávó bevallja, hogy ő nem humanista, mert a humanizmus baromság.
Alábecsüli és metafizikailag megizéli ezt a létezőt ami „mi magunk vagyunk”. Ez
is rendben van, ezt is nyugodtan el lehet fogadni: vesszen a nyálas-üres humanizmus,
éljen a jelenvalólét. Éljen az ami „mi magunk vagyunk”. De Sloterdijk néhány
esetben feltesz egy-két érzékeny kérdést (Peter Sloterdijk: Az emberpark
szabályai), és felpiszkálja az állatiság témáját. Mióta Dasein a Dasein? Hogyan
vált azzá? Meg ilyesmi.
Heideggernek
van erre is valamiféle magyarázkodása. Igaz, hogy a Lét és időben kicsit
leegyszerűsít mindent vagy jelenvalólét vagy dolog, cucc (kéznéllévő, ill. kézhezálló).
De akkor vagyunk mi a „ember”-ek és minden más egyéb. Egy kutya, egy szúnyog,
egy kő, és kalapács, és minden más egykutya. (igazából nem, mert van különbség
na, de a jelenvalóléthez képest az semmit sem ér). De Heidi is tudja, hogy itt
ez így nem stimmel. Ezért egyszer tart egy előadássorozatot, ahol legyőzi az
unalmat, és ráhangolít a metafizikára. (Heidegger: A metafizika alapfogalmai). Ott
a világot elemezgetve mint a metafizika egyik alapfogalmát, eljut ehhez a
problémához s feldob három tételt. Egy: A
kő világtalan. Kettő: Az állat világszegény. Három: Az ember világképző. Na
szép. Nagyon belemászik a biológiába, s több mint 100 oldalon próbálja
megérteni az állatot. De vagy nagyon nem értettem, vagy mégis megmarad valami
ami: nem stimmel. Értem, hogy miért nem vagyunk állatok, értem az állatok miért
nem jelenvalólétek, értem, hogy a kövek hagyjuk, de… nem stimmel ez. Éppen ezen
merengtem, éppen ezt a szálat kellett bekötni az előadásba, amikor meghívtak
egy esküvőre, meg amúgy is május van.
Még van egy
másik érdekes szál, az az, hogy az „ember” nyelv és test. De ez kicsit
más téma, most nem mászok bele.
Tehát tele
vagyok ezekkel a gondolatokkal, elmegyek egy májusi esküvőre, megiszok egy szép
adag házi pálinkát, józanódásképp másnak paradicsomot palántálok a kertemben, ültetek
két almacsemetét, uborkát vetek… és arra döbbenek rá, hogy ez így totál kínos.
Mert ez az egész egy betokosodott diskurzus, aminek semmi értelme nincs. Ezen
gondolkodok még négy napig, s megírom a szervezőknek, hogy szevassz, én nem
adok elő. Mi lett?
(Apropó, nem
lett plakát, FB-event
lett, és van neki címe is: FENOMÉN, VÁGY, HATALOM. II.
(Poszt)fenomenológiai worshop)
Diskurzus vs.
valóság lett. Mi a valóság? lett. De
nem úgy, hogy most utána olvasok s leírom, hogy ez meg ez a valóság. Hanem az a
nyers valóság. Mondok egy példát. Ott van a fenomenológia, ami szuperül leír
egy valóságot. Elszállt, hogy mennyire vagányság a fenomenológia, tényleg.
Igaz, rohadt-nehéz, de tiszta a priori élvezet. Nade: amikor kapsz egy jó nagy
pofont, az kicsit más. Az már nem épp fenoménként adódik számodra, hanem
rohadt-direktbe. Hermeneutika. Az is csupa csel, meg élvezkedés, érelmezés,
megértés, alkalmazás, körkörösség, maga a csoda. És tényleg az. Nade: amikor
kapsz egy jó nagy pofont, akkor mind értelmezhetsz, mind jöhet a megértés, meg
a horizontösszeolvadás.
Nem arról van
szó, hogy ez most mind mehet a francba. Amit Husserl, Heidi, Gadamer csinált:
az le a kalappal. De amit mi csinálunk? Élősködünk a szövegeken, csupa gumi és
műanyag vagyunk. Mi nem filozófiát művelünk, mi diskurzust csinálunk. Szövegekből-szövegeket.
De nem valóságot. Vissza a tapasztalathoz. Vissza a világhoz. Vissza
önmagunkhoz. S kezdődik elölről: ok, ez így nem filozófia, nem valóság, nem
tapasztalat, csak műanyag, de akkor mi a filozófia? Mi a valóság? Mi a világ?
Na de ide
ehhez már filozófia kellene, nem mismásolás, az meg éppen nincs. Meg kellene
végre csinálni. Agyon kell olvassam magam, hogy legyen amit elfelejtsek, aztán
mindent újrakezdeni.
Addig maradok
csak egy test, csak egy nyelv, és még valami izé. Össze tudunk bújni, tudunk
beszélgetni, kávézni, s aztán lesz valami.
S most
nekifogok Schelernek, hogy megint háborogjak magamban a Szellemen, a Személyen, és Istenen. Meg az állatokon. Holnap meg megyek a
kertbe, majd legeltetem a bárányokat. S traktorozok jókat, miközben tudom, hogy nem tudom.
Ez egy igazi tepelodes. Meg zsakutca. Az ilyesminel nincsen termekenyebb dolog. Helyesebben: epp olyan nagyszeruen termekeny mint a legeltetes ! Es igen, minden ujra kell kezdeni, de ezt nem az olvasmanyok felejtesebol, hanem eppen azokbol kell kideriteni. Persze, csak ha nem ohajtunk divatvavuk lenni. Baratsaggal!
VálaszTörlésP.S. Ezt en a sajat "falamon" kozzetenem, de nem akarok maganak rosszakat tenni.