Helyzetjelentés

„De profundis clamo at te Domine!”

Ma reggel is forrón ébred rám a nap:

Ballábbal. Vízre, puffadó halálra

vágyva: Hiába. Repedésekbe öreg ráncokba,

Az éhes kis nyüzsgések meglapulnak...

Ehhez csak musica sacra szólhat.

Zene, kíséret nélkül. Kísértet, Kedvesem nélkül.

S a távolból csakazértis: Te Deum laudeamus...

E pillanatban

a nap, még éppen kiszimatol a hegy mögül.

Egy róka lábát emelve egérre ugrani kész.

Bennem épp bizsereg egyet a keserű kávé.

A fűszálak harmatcseppekkel teli, megrezzennek.

E pillanatban hirtelen meglátom:

Arcod mosolyára az első puha ránc

rátelepült.

E pillanatban

hajnali fél öt: megindult egy kósza szellő,

A fiatal rendeket könyörtelenül kell

 – e pillanatban –

Lekaszálni.

A rég öregei érzik még e pillanatokat.

Ki, ha nem neked

Ki lassan lassan olvasgassa

Ha mosoly ragyogja,

Ha harag fenyegeti,

Ha lecsukja a fényt.

Lekérem, ide hozzám

szép mesterkéltség

mentségemre.

„Semmiért egészen...”

„Az vagy nékem, mint testnek: kenyér?!”

Fáradt vagyok, vezekelni, mert

Csodálatos valami, a

Borzongató ideg jéghideg

Reménytelen racionális.

Ellenünk: elesünk,

Felállunk mellettünk.

(Itt a szavak se érnek, sem mérnek,

Leperegnek szerteszéjjel szemétnek.

S merengnek, elborongva... )

Tudom, mert már öregedő

végzetes izé-bizék,

Kvákók, mint szép szonáták, 

fiatalság hajnal

Tudom: csak ölelni kellemes,

Meglepetést hozni ide

Nem is hiányt – mert csók kellene

Leszáradt, messzi a táj

Hol úszva is megtalálsz

Messze, szeret, bláblá vers

De itt nem segít már

Csak a közel,

- - - - - - - - -  - 

Csak a közel,

a hozzád- beléd- neked-

Taszító: vágyom rád

Nagyon

De a végén sincs pont

Üres a szellem

Nagyon üres a szellem.

Suhogva keresi önmagát,

Mélységeibe gubózik,

Csak pislog felém.

Itt keleten már felkelt a nap,

De a fagy még remeg a kötélen.

Távol tőlem alszik a lány,

Puhán mosoly bújik

A paplana ráncában.

Ha felkelsz, leszek én a zuhanyzó

Rózsájából aláömlő gőzős víz.

Forrón átölellek, gerinced bizsergetem.

Cseppcsókommal kedves kis tested

Végigtapogatom, lemosva rólad

Az éjszaka csendes pihéit.

Sunyin minden résbe befolyva

megremegek rajtad- általad.

Ha felkelsz, leszek én törölköző –

Derekadra tekeredek. Minden

Mozdulatod számontartva

Simulok dombjaidra, és magamba szívom

A lágy nedveket. Ha felkelsz leszek

A kávé, elöntöm forrón torkodat,

Szemed kinyílik, légzésed megakad.

Ha felkelsz, majd leszek a buszjegy,

Amit remegve behelyezel a csíptetőbe.

Apró kattanás, és a hideg vas belém-

Mélyed. Kis kezed idegesen kabátzsebbe

Gyűr. Még az ellenőrnek is kiadsz,

Megszaggatni engem.

Ha felkelsz...

leszek az utcán heverő szemét,

mit megemel a hajnali szél,

máris szállok a halott kék

végtelenbe, a nyüzsgő

megálló felett.