Scriptophobia

barátsággal A. T.-nek.

A filozófia nevű izé, tudod, a vidékünkön jóformán csak szövegekben lapul. Ebből elég sok minden következik. Például az, hogy rohadtúl túlbecsüljük az írást. S tesszük ezt kétféle módon: egyrészt túlbecsüljük a textust, a szöveget – mintha minden szöveg Szentírás lenne, még magyarázni se merjük, nehogy kitörölni vele; másrészt meg mindenki író akar lenni. Vagy még rosszabb: az, író. Ahogy valaki mondta: az Insomnia tele van elcseszett írókkal és költőkkel. Azt hiszem ez a legékesebb jele annak, hogy ez tényleg vidék. Radomir Konstantinovič – egy másik régióban – így kezdi a könyvét: „Tapasztalatvilágunk provinciális.”

De ezzel már nem csak Kolozsvárról, meg az Insomniáról beszélek. Mert látod, ez a csávó Jugoszláviában írta meg „A vidék filozófiája” című könyvét. S könnyen lehet, hogy amire oly büszkék vagyunk, hogy nekünk, magyaroknak mennyi sok könnyvásárunk van, meg főleg, hogy mennyi nagy írója van a magyar nyelvterületnek… az csak egy tünet. Azért lehetünk büszkék az irodalmunkra, mert rohadtúl vidék vagyunk, s itt a kultúra, a mittoménmi, csak szöveg. Csak textus. Csak könyv. S egy rakás író.

Ezzel nincs is semmi baj, hiszen ha már provincia, akkor legalább irodalom van. És komolyan: irodalmunk tényleg van, s tényleg jó. Az Insomniában persze szokott lenni egy rakás elcseszett író-költő, de azért ott is: van aki tényleg az. Akkor miről beszélek?... kicsit hiányoznak a farizeusok ebből a történetből.

A farizeus. Az áruló, a jézusölő írástudó, a szent szövegeket magyarázó, félreolvasó. A scriba. A pap, aki a szövegből prédikál, a bíró, aki ítél, a tanító, aki nevel, a törvények értője, szóval az írástudó: aki tud is, nemcsak ír. A görög kultúrában ez az áruló, aki ismeri a szentséget, és néha szolgálja, néha gyalázza, éli is, meg formálja is, ír is, meg nem is, ez a filozófus. De nem borul le a szöveg szentsége előtt; de nem is akar non-stop íróvá válni. Ő csak szereti Szofit, a bölcsességet, ezt a jó csajt. Szereti, de nem szerelmes vakon. Philo. Ami néha érosz.

De mi nem vagyunk se zsidók, se görögök. Keresztények vagyunk, vagy azok se. Nálunk egyszerre lenne szükség a farizeusra és a filozófusra. Nietzsche tudott valamit, amikor Antikrisztussá vált, s akkor is igaza volt, amikor azt mondta, hogy ő kikéri magának, nem filozófus, hanem filológus. „Drákói törvény az írók ellen.” – ugye?...

A filozófia nevű izé a provinciában csak szövegekben van. Ezért lehet az a nagy kapkodás, hogy publikálni kell. Ezért van az, hogy nekünk két filozófiai folyóiratunk kell legyen: Kellék és Többlet. De ott van még a Korunk, az Erdélyi Múzeum, s még jópár cucc, ahol publikálni lehet – tehát – kell. Kell nekünk egy blog (két nem-működő mellé). Minden eseményről, minden mozzanatról írjunk. Mert az szöveg, s nekünk szöveg kell. Európa a könyv kultúrája, a Szent Szöveg, a Könyvek Könyvének a megtestesítője. Amiről nincs textus: az nem is reális. Ha nincs publikációd (versed, novellád), nem is létezel. A valóság alapelve: „Írok, tehát vagyok.” Nesze Szókratész. Nesze nektek cinikusok.

Persze ekkora hagyomány súlya alatt félelmetes lehet élni. Jó nagy a tét, he? „Inkább cseszd el az életed, mint a szöveget.” Találó mondás.

Nem akarok már írni, mert már nem félek tőle. Nekem már nem muszáj. Én olvasni szeretek. Hazamegyek, elvetem a kukoricát, kapálok, teszek-veszek, s olvasgatok. S ha nem tetszik valamelyik szöveg: kijavítom. Átírom. Leszarom.

Így adj nekem kölcsön könyvet. Én szeretem a könyveket. De nem vagyok szerelmes.

S ezentúl is azt írok amit akarok, s nem amit kell.

(Vagy csak jár a szám, persze, mert unatkozok vagy mert élvezek beszélni...)

álmodozás az igaz szerelemről

Valami mostanában nem stimmel. Tele van szeretettel a világ. Alig olvadt el a hó, s bakancsokat veszünk, megyünk menetelni, bal-jobb, bal-jobb-bal, megyünk rugdosódni. Én meg állok, s nézem, hogy WTF, egy lépést sem tudok tenni, nem mozdul a lábam, se jobb, se bal. Nézem, hogy szinte egyedül vagyok, s látom, hogy a legjobb barátaim sem ismernek. Mert nem tudok szeretni.

De ez majd csak a jövő, a holnap, s tudod, holnap mindig csak „holnap” lesz, majd. Ma még szép az idő, ma még lehet kint aludni, ma még ki lehet fedni a házat, leszigetelni a tetőt, cserepeket cserélni. Lehet kirándulni, sátorozni, táborozni. Ma még lehet aludni, még nem vérre megy a játék, hogy van fedél a fejed felett. De majd holnap mi lesz? Nem, a téli hidegben az indulatok is fázósak, begubóznak a paplan alá, szépeket, nagyokat álmodni. Tavaszt álmodik minden érzelem, szebb tavaszt, mint a tavalyi „arab tavasz”. Az olyan sivatagos volt, nem gondolták, hogy számít. De majd a mienk! Mert majd holnap jön a mi műsorunk: az európai tavasz! Az lesz a szép, csak bírjuk végignézni ép lelkiismerettel. Menekült-ügy: mi mind menekültek vagyunk, menekülünk a holnap elől, jövő elől, a tavasz elgondolhatósága elől, egész Heideggeresen kitérni akarunk a halál elől. S egyedül vagyunk, ismeretlen tömegekbe verődve.

Én is csak egy ismeretlen vagyok. Lassan már anyám sem ismerne rám, annyira párhuzamosan élek. Te azt gondolhatod, hogy tudod, ki vagyok. Részben igazad is van, persze, jó, ismersz. De nem „is” „mersz”. Kolozsváron néha aggódnak, hogy túl sokat iszom, s nem jó ez a túlzott alkoholozás. Otthon értetlenkednek, s nem hiszik, hogy nem vagyok anti-alkoholista, nehezen képzelik, hogy meg tudok inni akár egy sört. Otthon megjavítom a traktort, összerakom a kaszagépet, megfejem a teheneket. Köpdösődni s káromkodni is tudok. Kolozsváron semmi dolgom, semmi keresnivalóm. De az az otthonabb otthon, ott rendezem a fejemben a zűrt. Az űrt. Azt mondtam, hogy van egy biógazdaságunk. Innen nézve ez csak vicc. Persze, van. Ricoeur is van, narratív identitás is van. Egyéni mítoszok is vannak, sztereotípiák, s persze van sok-sok terrorista is. De legfőképpen erős értelmes baloldal, s hülye tápos jobboldal van. A mitológia kora nem az ókorban volt, nem is holnap lesz, nem majd. Most van. Abban élsz, abból lélegzel ki és be. Már ha szoktál lélegezni. Mert közben lehet a nagy menekülésben, az arabok, a holnapok, a „meg kell élni” elől, a halál elől, oly ügyes igyekezettel menekülsz, hogy már meghaltál. Zombi vagy. Kicsit sok itt a zombi. A zombi apokalipszis – amiről azt hinnéd, na ez film, modern mítosz – na az valóság.

A filozófia elől is menekülni kell. Éppen Rozenzweigot olvastam, könyvecskét az egészséges és a beteg emberi értelemről, a filozófia komoly betegségként működik. A zombiság is. De Rozenzweig téved, egy két dologban. Mert a filozófia nem csak úgy lefagyaszt, letaglóz sajtvásárlás közben, hogy „hú ember, mi az a sajt?” és csak állsz, hogy „mi az?”. A filozófia antizombiság, de mint ilyen, nagyon sok zombiság van benne: vírusként terjed, a világot a feje tetejére fordítja, a fejet támadja főképpen, s képtelenné tesz az életre, a szeretetre és halálos betegség. A bakancsos bal-jobb, bal-jobb, rugósodó, menetelő zombi be van oltva a filozófia ellen. Ha nem hiszed, magyarázd el neki, hogy mi a „tulajdonképpeni” világ, én, Isten. Mert hiszen ők tudják a tulajdonképpenit, a valót, a „mindenséggel” mérik magukat, persze. Nincs kérdés: de mindenre konkrét válasz van: bal-jobb bakancs. Vagy felrúglak. Hasznosabb, ha elkerülöd a filozófiát, mert különben mindenki félrerúgni akar, mindenkinek plusszba vagy a menetelés-menekülés kavalkádjában. A filozófiával megfertőzöttek kikerülhetetlenek, akadályok, ne légy az. Vagy légy, de akkor ne ijedj meg, ne félj, ne szorongj, vedd tudomásul, hogy akárki, az akárki rendeltetése a téged rugdosás.

A zombiság a humanizmus szinonimája. Ezt féltik az iszlámtól. De félreértik. Az iszlám nem valami vad vallás. Csak egy szó. Annyit jelent: „Isten akaratának alávetem magam”. Ettől félni? Az alávetettségtől, az alárendeltségtől? Ez a sub-jugare, a subjectum rémiszt meg? Hiszen éppen arra büszke a humanista emberi jogokkal kérkedő Európa, hogy mi itt mind szubjektumok vagyunk. Iszlám arabul, szubjektum latinul, humanizmus európaiul. Alapelve az egyetemes szeretet. Igen, az iszlám tényleg a szeretetről szól, a szubjektum is, a humanizmus is, a bal-jobb is. Dzsihád. Ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk ezt. Szeretetből be kell fogadni a menekülteket, akiket szeretetből elüldöztek, s akik majd szeretetből úgy fognak minket szeretni, hogy a szeretet nyelvén meg kell védeni tőle szeretteinket, hazaszeretetünket, emberszeretetünket. Isten szeret minden kicsi gyereket. Hisz az ő képe és hasonlatossága.

A bolond Nietzsche egy új embert várt, aki végre verekedni akar, s nem szeretni. A náci Heidegger utolsó reménye egy új Isten várása volt, aki nem szeret. Antizombik egy zombi apokalipszis hajnalán. Akartak, vártak. Cseszhetik, mert még mindig szeret az ember. 

Állok, s nézem, hogy WTF. Nézem, hogy szinte egyedül vagyok, s látom, hogy a legjobb barátaim sem ismernek. Mert nem tudok szeretni. Kedvesem, ameddig szeretsz, addig zombi vagy. Amíg szeretsz, addig nem akarsz, addig nem vársz, addig hozzám nincs közöd. Vagy szeretsz, vagy ismersz. Vagy-vagy.

De nem akarlak elijeszteni. Esetleg szólok, hogy kerülj el, jobban jársz. Fertőzött vagyok, s a filozófia vírusát továbbadom.

Menetelünk, menekülünk. Állok, nézem, hogy szinte egyedül vagyok, s látom, hogy a legjobb barátom sem ismer. Te ne menetelj: se bal, se jobb, se rosszabb. Ne menetelj. Állj meg. Várjad a holnapot. Akard, hogy beteg légy.

Majd holnap igyunk egy kávét.

Majd holnap amikor kitör a tavasz, s mindenkiben a szeretet szerelemmé érik.

Állj. Várj. Akarj. De ne szeress. A filozófia szeretetmentes.

Rohadt philo sophia. Mehetek haza.