Scriptophobia

barátsággal A. T.-nek.

A filozófia nevű izé, tudod, a vidékünkön jóformán csak szövegekben lapul. Ebből elég sok minden következik. Például az, hogy rohadtúl túlbecsüljük az írást. S tesszük ezt kétféle módon: egyrészt túlbecsüljük a textust, a szöveget – mintha minden szöveg Szentírás lenne, még magyarázni se merjük, nehogy kitörölni vele; másrészt meg mindenki író akar lenni. Vagy még rosszabb: az, író. Ahogy valaki mondta: az Insomnia tele van elcseszett írókkal és költőkkel. Azt hiszem ez a legékesebb jele annak, hogy ez tényleg vidék. Radomir Konstantinovič – egy másik régióban – így kezdi a könyvét: „Tapasztalatvilágunk provinciális.”

De ezzel már nem csak Kolozsvárról, meg az Insomniáról beszélek. Mert látod, ez a csávó Jugoszláviában írta meg „A vidék filozófiája” című könyvét. S könnyen lehet, hogy amire oly büszkék vagyunk, hogy nekünk, magyaroknak mennyi sok könnyvásárunk van, meg főleg, hogy mennyi nagy írója van a magyar nyelvterületnek… az csak egy tünet. Azért lehetünk büszkék az irodalmunkra, mert rohadtúl vidék vagyunk, s itt a kultúra, a mittoménmi, csak szöveg. Csak textus. Csak könyv. S egy rakás író.

Ezzel nincs is semmi baj, hiszen ha már provincia, akkor legalább irodalom van. És komolyan: irodalmunk tényleg van, s tényleg jó. Az Insomniában persze szokott lenni egy rakás elcseszett író-költő, de azért ott is: van aki tényleg az. Akkor miről beszélek?... kicsit hiányoznak a farizeusok ebből a történetből.

A farizeus. Az áruló, a jézusölő írástudó, a szent szövegeket magyarázó, félreolvasó. A scriba. A pap, aki a szövegből prédikál, a bíró, aki ítél, a tanító, aki nevel, a törvények értője, szóval az írástudó: aki tud is, nemcsak ír. A görög kultúrában ez az áruló, aki ismeri a szentséget, és néha szolgálja, néha gyalázza, éli is, meg formálja is, ír is, meg nem is, ez a filozófus. De nem borul le a szöveg szentsége előtt; de nem is akar non-stop íróvá válni. Ő csak szereti Szofit, a bölcsességet, ezt a jó csajt. Szereti, de nem szerelmes vakon. Philo. Ami néha érosz.

De mi nem vagyunk se zsidók, se görögök. Keresztények vagyunk, vagy azok se. Nálunk egyszerre lenne szükség a farizeusra és a filozófusra. Nietzsche tudott valamit, amikor Antikrisztussá vált, s akkor is igaza volt, amikor azt mondta, hogy ő kikéri magának, nem filozófus, hanem filológus. „Drákói törvény az írók ellen.” – ugye?...

A filozófia nevű izé a provinciában csak szövegekben van. Ezért lehet az a nagy kapkodás, hogy publikálni kell. Ezért van az, hogy nekünk két filozófiai folyóiratunk kell legyen: Kellék és Többlet. De ott van még a Korunk, az Erdélyi Múzeum, s még jópár cucc, ahol publikálni lehet – tehát – kell. Kell nekünk egy blog (két nem-működő mellé). Minden eseményről, minden mozzanatról írjunk. Mert az szöveg, s nekünk szöveg kell. Európa a könyv kultúrája, a Szent Szöveg, a Könyvek Könyvének a megtestesítője. Amiről nincs textus: az nem is reális. Ha nincs publikációd (versed, novellád), nem is létezel. A valóság alapelve: „Írok, tehát vagyok.” Nesze Szókratész. Nesze nektek cinikusok.

Persze ekkora hagyomány súlya alatt félelmetes lehet élni. Jó nagy a tét, he? „Inkább cseszd el az életed, mint a szöveget.” Találó mondás.

Nem akarok már írni, mert már nem félek tőle. Nekem már nem muszáj. Én olvasni szeretek. Hazamegyek, elvetem a kukoricát, kapálok, teszek-veszek, s olvasgatok. S ha nem tetszik valamelyik szöveg: kijavítom. Átírom. Leszarom.

Így adj nekem kölcsön könyvet. Én szeretem a könyveket. De nem vagyok szerelmes.

S ezentúl is azt írok amit akarok, s nem amit kell.

(Vagy csak jár a szám, persze, mert unatkozok vagy mert élvezek beszélni...)

Képzeletbeli vizsgám Heideggernél

(!! Ezzel a kis szöveggel senkit nem áll szándékomban megsérteni, sem az egyetemet, sem a tanáraimat, s főképpen nem a filozófiát. Sőt. Végezzetek filozófia egyetemet.  !!) Külön köszönet F. Orsinak, hogy ha hülyeségről van szó, akkor lehet számítani rá. S bocs, ha lusta vagy olvasni ilyen "hosszú" szövegelést.

13. metafizika vizsgatétel: Elemezze és értelmezze az idézetet egy rövid filozófiai esszében, amelyben bemutatja filozófiám alapfogalmait, célkitűzését, stb., bebizonyítandó, hogy az ön egyetemi évei nem mentek veszendőbe!

Kidolgozás: 2 óra

 “Ha nem teremtjük elő magunkban az emberi egzisztencia kalandján érzett örömet, a dolgok és a jelenvalólét bőségének és egész rejtélyének végigélvezését, az iskoláktól és a doktrínáktól való függetlenséget s mindezek mellett tanulni és hallani vágyó szilárd akaratot, akkor az egyetemi évek – bármennyi tudást hordjunk is össze – bensőleg veszendőbe mennek.” 
 (Heidegger: A metafizika alapfogalmai)

Tisztelt tanár úr, kedves Heidi, az éjjel elég sokáig boroztunk azokkal a diákokkal, akiket szíveskedett kirúgni, ezért kissé rohadtul fáj a fejem, hazafele talán meg is áztam, s ingerült vagyok. Nem kellett volna eljöjjek vizsgázni. Nem tudom mit írhaték, semmi kedvem hozzá. Vagy az ön kifejezésével élve: most éppen nincs meg bennem az a filozófiai hangoltság, amelyet egész félévben ébresztgetett bennem.

Sőt, most azt is bevallom, hogy nem jártam végig ezt a metafizika kurzust. Csak ott az elején voltam párszor, de nem jött össze a hangoltságom. Sajnálom, mert közben olvasgattam magát, vagyis a műveit, s jó könyvek azért. Van bennük egy furcsa sugárzás, hogy megértsük a létet, s merjünk kiállni és beállni a kérdés „huzatába”. Azt hiszem, innen van az, hogy magát barátomul fogadtam, kedves Heidegger, tisztelt tanár úr. De attól maga még tiszta bolond. Egy rohadék náci. Jó, mégis írok valamit, hogy tudjak jegyet kapni, s ne rúgjanak ki, mint az összes barátomat.

Szóval az idézet a metafizika kurzusából van kimásolva, s ez biztos, mert az elején van, ott az első lapokon, tudom, mert akkor még jártam órára, s ismerősnek tűnik. S amint a kimásolásból is látható, úgy kezdődik, hogy „ha nem teremtjük elő magunkban az emberi egzisztencia kalandján érzett örömet...”, és úgy végződik, hogy kár volt egyetemre járni, mert csak megbánjuk késöbb. Ez egy ilyen „Ha.. Akkor...” mondat, ami logikailag következtetés. De a tanár úr biztos nem erre gondol, mert a logikát rühelli, az igazság miatt.

Az izé, az igazságról ön azt gondolja, hogy az valami felfedettség, feltárultság, azaz el-nem-rejtettség. Az igazság az, hogy nincs elrejtve. Mert fel van mondva, fel van mutatva, látszik, és ez a felmondás a logosz, ez a valódi logika, nem az ilyen „ha-akkor” szerkezetek, mondatok. Ez pedig most azt kell jelentse, hogy a mondat következményétől el kell tekinteni. Logikailag legalább. Logikailag tehát mégsem megy veszendőbe, hogy járunk egyetemre, akkor is ha nem érezzük a fent megidézett örömet, meg kalandot, s ezeket, amiket magunkban előteremtünk.

De ne gondolja, hogy az én esetemben az az előteremtés elmaradt volna! Éppen arról van szó, hogy egész évben csak ezzel foglalkoztam. Hogy kalandot, meg örömöt teremtsek, hogy kiélvezzem az idézetből a rejtélyt, s független maradjak az iskolától. Szerintem érthető, mert a szilárd akarat is megvolt bennem, mindemiatt nem járhattam be az összes órára. Ennyit azért a filozófiáért akárki (ez is fontos szó magának, de itt nem úgy van értve) megtehet, nem? Hogy ne menjen veszendőbe az idő, bensőleg, ahogy ön olyan találóan megjegyezte. És erről számot is tudok adni, ha már ez a tétje a metafizika vizsgának. De vegyük csak sorra az örömöket, kalandokat, élvezeteket és a függetlenségemet, meg mindazt, amit tettem a filozófiáért!

1.       

Az „emberi egzisztencia kalandján érzett öröm”. Ezt a filozófiai követelést már nagyon korán „előteremtettem” magamban. Még a félév elején, amikor még nem barátkoztam össze magával, s nem tudtam semmi értelmeset a „lét értelméről”. Én akkor tényleg azt hittem, hogy a lét egy baromság, és tök értelmetlen. Ezért felvágtam az ereimet, hogy meghaljak (ezt a sztoikusoktól tanultam, hogyha már úgysincs semmi a szabadságomban, és csak baromságok vannak, akkor ezt bármikor simán bevállalhatom). Na ez volt a nagy egzisztenciális kaland! Ilyent azért köztünk szólva akárki (das Man) nem vállal be!

S később megjött az öröm is. Akkor, amikor a tanár úr a végességről magyarázkodott, arról, hogy úgy vagyunk csak igaziak (autentikusak!), ha halandóvá válunk, abszolút végessé. Én erre akkor nagyon rájöttem, amikor elvitt a mentő, elájulva a vérveszteségtől, hogy én nem vagyok halhatatlan, és nem is térek ki a halál elől, valahova elbújva. Szembenéztem azzal, hogy én meg tudok halni, véglegesen is. Ez a nagy kaland! S mikor már értettem is, akkor ezen autentikusan tudtam örvendezni.

Sőt, bónuszba még azt is megértettem örömömben, hogy milyen jó az ön által is örömmel elemzett leibnitzi tétel, hogy „miért vagyok inkább én, mint a semmi?”. Ez alaptétel, logikusan is. Az az álláspontom, hogy minden öngyilkos, vagy szomorú ember örvendezne, ha úgy megtapasztalná ezt a kérdést, mint én. Odamennék hozzájuk, s megmondanám: „inkább vagy te, mint a semmi, ez tény, de fogadjunk, hogy nem tudod, miért vagy inkább te?” Elcsodálkozna, hogy „tényleg, ember, miért inkább én?” Na, ez hogy lehetséges? Mármint, hogy létezzek? Ez a rohadt nagy kaland, s ez tényleg örvendetes.

2.

„a dolgok és a jelenvalólét bőségének és egész rejtélyének végigélvezése”. Ez a része a kimásolásnak ugyanaz, mint az első, mégis teljesen más. Nekem ez a feltétel is megvan, ezért nem ugyanazt  írom ide, mint az elsőhöz. Pedig már az is simán belefér, némi modifikációval, persze. Mert például a „dolgok bősége és rejtélye” az is lehet, hogy „miért vannak inkább a dolgok, és miért van olyan sok, inkább minthogy nem lennének, csak egy kevés semmi lenne”. Vagy pontosabban egy kevés semmi sem nem-lenne. Dolgok, inkább vagytok ti, mint a nihil, s miért? Nagyon élvezem ezt a rejtélyt. Kibontva belőle a sok értelmet és élvezetet, az van, hogy sokan nem is tudják, hogy a lét nem létezik, főleg úgy nem, mint sok-sok dolog.

S ezt nem csak az emberek az utcán nem tudják, de akkora jelenvalólétek sem tudták, mint Arisztotelész, meg a többiek. Szóval kedves Heidi, tisztelt tanár úr, csak tőled tudom azt, hogy a lét nem létezik, s nem is semmi (nem is nem-létezik). De ez most nem metafizika, hanem ontológiai differencia, ami ugyanaz, csak éppen egyéb. És ez most nem arról szól, mármint a „dolgok bősége”, hogy annyi dolgot kapunk ajándékba, vagy annyi jó cucc van a turkálókban, sok fa az erdőben, meg ilyenek, hanem, hogy a dolgoknak van ez az összessége, ami egy egész, s ez a világ. Rohadtul fontos ez a világ. Mert a világ nem csak úgy, az összes dolgok összessége, hanem a világ az egész. Az egészség. Lényeges ennek a világnak az egészsége. Egész-sége. Na de miért? Ezt illusztrálom. Sokszor amikor ülünk a kocsmában, és nagyon unom az embereket, mert csak fecsegnek, meg akárkik, és nem autentikusak, akkor mindig bekarcolom az asztalba azt a szót, hogy „lét”. Ez csodálatos rejtély, s nagyon élvezem. Ajánlom kipróbálásra ilyen társaságokba.

A „lét” nem esetleges és nem értelmetlenség, amikor az asztalon van. Arról van szó, hogy én, az ember, nem „csak úgy” ember vagyok, hogy ember, hanem sokkal több. Nekem viszonyom van a léttel az asztalon! (Nem azért, mert én karcoltam oda, bár az is egyik létviszonyom.) Az embernek, nekem, viszonyom van a léttel, s ez azt jelenti, hogy nem vagyok ember. Mert én jelen vagyok ebben a viszonyban, és létezek is (mint tudjuk inkább, mint nem). Olyan módon vagyok jelen a létben, ahogy még senki más (talán még a tanár úr), s így én jelen-való-lét vagyok a legsajátabb értelmemben. Mit nekem az emberség! Jelenvalólét vagyok!

Én vagyok a jelenvalólét, ott az unalmas emberek között belevetetten, kicsit részegen, beledobva az egészséges világba. Mert az is vagyok, világban-benne-lét. És belevetett. De az asztalon a lét képes kivetíteni, s akkor én ki szoktam állni a létbe, s jelenvalóan kiállom a világbavetettséget. Így szoktam egzisztálni. S nagyon élvezem ezt az egzisztálást, bár persze ez nagyon rejtélyes még így elmagyarázva is. De a tanár úr sem képes ezt jobban elmagyarázni, nem bennem van a hiba. S megértését kérem, amiért sokszor inkább visszamegyek a kocsmába, jelenvalóvá válni az asztali létbe, minthogy órára menjek s unatkozzak. De a filozófia inkább jelenlét a kocsmában, akár, mint a katedrán. Egyszer valami ilyesmit is mondott, kedves Heidi, Herr Professor. De ezzel már áttérek az iskolából való függetlenségemre. De rögzítsük: eleget teszek a filozófia második követelményének, nagyon élvezem a kocsmában. S ez értelmes, a tanár úr tudja, mert ön is kijár néha a létbe, igaz a maga jelenvalósága a hegyekben van, de ez is minimum olyan vagány. Kár, hogy nem értik meg ezt a többiek, akik már-már világszegények vagy világtalanok, mint az állatok, erről is volt szó órán. De ez most nem ide tartozik.

3.

„iskoláktól és doktrínáktól való függetlenség.” Mint kiderült, az iskolákat elég sikeresen elkerülöm. (Jobban, mint a tanár úr, mert ön azért gyakrabban iskolás, mintsem jelenvalólét a hegyen.) De miért rosszak az iskolák, beleértve az egyetemet is, ebben a filozófiai feltételben? Ez a kérdés, nem? Talán már felvillant, hogy a kocsmai lét sokkal jobb, vagy a hegyek világa az egészségesebbeknek (Nietzschével szólva betegesen). De azért erről sokkal több tapasztalattal mondhatok bármit. (Lásd: logein+apofánszis=alétea, vagyis feltárom ezt a jól rejtett jelenséget, s igazat mondok.) Mert független vagyok az egyetemi iskolától és az egyéb (náci) doktrínától. Mert köztünk szólva, kedves Heidi, tisztelt tanár úr, ezt ön nem nagyon mondhatja el magáról…

Az iskolával az a fő baj, hogy ott csak hanyatlás van. Éspedig azóta, amióta Platón megcsinálta az Akadémiát, s Arisztotelész a Líceumot. Mert a diákok – s ez alól a tanárok sem kivételek – feldarabolták a dolgok és jelenvalólétek bőséges egészségét, és órákat tartanak, diszciplínákat, s ez már Kantnak is feltűnt, hogy nem korrekt a filozófiának ez a darabossága.

Így lett a filozófiából tanügy, azóta nem állunk ki és be a világba kellemesen egzisztálva, hanem benne vagyunk a didaktikába, s kell tanulni. Pedig Kant is azt mondta, hogy itt nincs semmi tanulnivaló. Itt nincs is semmi világilag vett (szenzu kozmopolitikó) filozófia, csak katedra, meg padok, in szenzu szkolasztikó, egészen iskolásan. S van etika, logika, fizika, meg mindenféle, ahelyett, hogy elevenen kérdeznénk rá arra, hogy ez miért van?

Miért nem megyünk inkább sétálni, vagy létezni őseredeti elevenséggel? Ez a filozófia hanyatlása. Ezzel egyetértek, s ezért inkább elkerülöm, s független maradok. S mi a helyzet a doktrínákkal? Az, hogy a doktrínák mind iskolásoknak valóak. Igaz a kocsmában elég sok doktrínás emberrel találkozhatunk, nácikkal, kommunistákkal, s mindenfélékkel, de akkor egyből ráérezni, hogy ezek az emberek mennyire sötétek, nem világítja meg őket a felvilágosodás sem. És ez a sötétségük megakadályozza abban őket, hogy filozofáljanak, mert ők éppen a világot akarják megmenteni gulágokkal, és atombombával.

Anélkül, persze, hogy rákérdeznének: szabad-e? Ettől is sikerült eddig függetlennek maradni: én nem is megyek el sosem szavazni, és elítélek minden megkérdezetlen ítélkezést. Az emberek kiirtásához így nekem nincs sok közöm, mint ahogy a filozófiai függetlenség ezt lehetővé teszi. Összefoglalva: az iskolák és a doktrínák nem kérdeznek rá arra, hogy inkább miért nem valami egyebet csinálunk? Én függetlenül rákérdek, és inkább mindig valami mást csinálok iskola és népirtás helyett.

4.

„tanulni és hallani vágyó szilárd akarat”. Lassan lejár a két óra, s még nem fejeztem be a vizsgát. De mint kiderült, a vágyakozó akaratom megvan reá. S tanulni is akartam, és vágytam az ön előadásait hallgatni, de ez nem mindig jött össze a jelenvalóléti ügyek miatt, amint fentebb mondtam.

5.

„bármennyi tudást hordjunk is össze”. Az is kiderülhetett mindebből, hogy én ezt nem vettem be, s nem hordtam össze semmiféle bármennyi tudást. Hanem inkább egzisztáltam, s léteztem nagy rejtélyek, élvezetek, kalandok s örömök közepette.

6.

„az egyetemi évek bensőleg veszendőbe mennek”. Hát hadd menjenek. Jaj, de csak most vettem észre, hogy „bensőleg”. Azt hittem arról van szó, hogy kidobnak, mert nem jártam órára. Na, de, ha örvendünk az öngyilkosságos kalandoknak, és élvezzük a kocsmában a léttel való viszonyt, ha jelenvalólétek vagyunk, nem csak úgy emberek, s ez mint egy iszonyatos rejtély izgat is minket, tehát a lét értelmét kérdezzük elevenséggel iskola és doktrína helyett, akkor megvan a vágy és az akarat,  és nem volt kár az egyetemi évet pazarolni. 

S tényleg élvezetes a filozófia, de attól ez még tiszta bolondság. (Hegeli értelemben, hogy fejreállsz tőle.)