Függőség: hűséges kóla

(cică, jegyzet chez Foucault és Zizek)

Vizsga kognitív tudatmódosulásból:

a szavak röhögnek belőlünk

annyira fáradt az agy,

minden pénzem alkoholként

lüktet a halántékomban:

teljesen el vagyok vonatkozva.

A penészedő érzések

feloldódnak a borban,

verekedni kész az akarat.

Rózsaszín zoknikat hordok,

nem buzulásból –  a hűség

záloga az, csak így válik

minden lépés tartózkodóvá.

Pedig a törölköződbe törlöm magam,

veled vitatom a veszekedést,

s neked magyarázom az erény

titkon csodás lényegét.

El van cseszve ez a világ.

A jellem ölelésként alakul

beteg öntudatlanságban,

a személyiség csak buta köd.

Éjszaka néha felugatsz.

Szomorú derű, könyvek, firkált lapok,

otthon csak engem vár hűs kóla.

Fiatal vagy. Ne aggódj.

Egyszerűen

Ahogy a repülők zuhannak

Elveszítelek –

Alkoholizmus és harci morál: utolsó

Pillanatban tisztelegj a rádiónak. Dúdolj:

 „Röpködő lángoló dögcédulák!...”

Nagyszerű a kilátás: ablakra fagyott vérvirág.

Mosolyogj, mert egyszerűen ennyi:

Ahogy a repülök zuhannak

Egyszerű engem is

elveszíteni.

Elvégeztetett

Már súlyos az ég,

Meggörbül a hátam.

Árnyékok vetülnek arcomra.

Csepeg már a vér.

Felnézek, s te még

Megremegsz mert

Megszólítalak. Van erőd

Mosolyogni, még

Csak nekem mosolyogsz.

De érzem, ez nem lesz

Mindig így. Lassan –

Valahol fenn az égben –

Már elrendeltetett az

Elfelejtésem.

Szomorkás állott ukrán

Cigiszag, mert mindezt

Előre tudom, s vállalom.

Ez az eszmélet, a Végezet.

S tőle árnyékos szememben

naplementeként égsz.

....

Még három nap,

S a bölcs férfiak pálinkásan

Húsvéti locsolásra kelnek.

Ki, ha nem neked

Ki lassan lassan olvasgassa

Ha mosoly ragyogja,

Ha harag fenyegeti,

Ha lecsukja a fényt.

Lekérem, ide hozzám

szép mesterkéltség

mentségemre.

„Semmiért egészen...”

„Az vagy nékem, mint testnek: kenyér?!”

Fáradt vagyok, vezekelni, mert

Csodálatos valami, a

Borzongató ideg jéghideg

Reménytelen racionális.

Ellenünk: elesünk,

Felállunk mellettünk.

(Itt a szavak se érnek, sem mérnek,

Leperegnek szerteszéjjel szemétnek.

S merengnek, elborongva... )

Tudom, mert már öregedő

végzetes izé-bizék,

Kvákók, mint szép szonáták, 

fiatalság hajnal

Tudom: csak ölelni kellemes,

Meglepetést hozni ide

Nem is hiányt – mert csók kellene

Leszáradt, messzi a táj

Hol úszva is megtalálsz

Messze, szeret, bláblá vers

De itt nem segít már

Csak a közel,

- - - - - - - - -  - 

Csak a közel,

a hozzád- beléd- neked-

Taszító: vágyom rád

Nagyon

De a végén sincs pont

Üres a szellem

Nagyon üres a szellem.

Suhogva keresi önmagát,

Mélységeibe gubózik,

Csak pislog felém.

Itt keleten már felkelt a nap,

De a fagy még remeg a kötélen.

Távol tőlem alszik a lány,

Puhán mosoly bújik

A paplana ráncában.

Ha felkelsz, leszek én a zuhanyzó

Rózsájából aláömlő gőzős víz.

Forrón átölellek, gerinced bizsergetem.

Cseppcsókommal kedves kis tested

Végigtapogatom, lemosva rólad

Az éjszaka csendes pihéit.

Sunyin minden résbe befolyva

megremegek rajtad- általad.

Ha felkelsz, leszek én törölköző –

Derekadra tekeredek. Minden

Mozdulatod számontartva

Simulok dombjaidra, és magamba szívom

A lágy nedveket. Ha felkelsz leszek

A kávé, elöntöm forrón torkodat,

Szemed kinyílik, légzésed megakad.

Ha felkelsz, majd leszek a buszjegy,

Amit remegve behelyezel a csíptetőbe.

Apró kattanás, és a hideg vas belém-

Mélyed. Kis kezed idegesen kabátzsebbe

Gyűr. Még az ellenőrnek is kiadsz,

Megszaggatni engem.

Ha felkelsz...

leszek az utcán heverő szemét,

mit megemel a hajnali szél,

máris szállok a halott kék

végtelenbe, a nyüzsgő

megálló felett.