Valami
mostanában nem stimmel. Tele van szeretettel a világ. Alig olvadt el a hó, s
bakancsokat veszünk, megyünk menetelni, bal-jobb, bal-jobb-bal, megyünk rugdosódni.
Én meg állok, s nézem, hogy WTF, egy lépést sem tudok tenni, nem mozdul a
lábam, se jobb, se bal. Nézem, hogy szinte egyedül vagyok, s látom, hogy a
legjobb barátaim sem ismernek. Mert nem tudok szeretni.
De
ez majd csak a jövő, a holnap, s tudod, holnap mindig csak „holnap” lesz, majd.
Ma még szép az idő, ma még lehet kint aludni, ma még ki lehet fedni a házat,
leszigetelni a tetőt, cserepeket cserélni. Lehet kirándulni, sátorozni,
táborozni. Ma még lehet aludni, még nem vérre megy a játék, hogy van fedél a
fejed felett. De majd holnap mi lesz? Nem, a téli hidegben az indulatok is
fázósak, begubóznak a paplan alá, szépeket, nagyokat álmodni. Tavaszt álmodik
minden érzelem, szebb tavaszt, mint a tavalyi „arab tavasz”. Az olyan sivatagos
volt, nem gondolták, hogy számít. De majd a mienk! Mert majd holnap jön a mi
műsorunk: az európai tavasz! Az lesz a szép, csak bírjuk végignézni ép
lelkiismerettel. Menekült-ügy: mi mind menekültek vagyunk, menekülünk a holnap
elől, jövő elől, a tavasz elgondolhatósága elől, egész Heideggeresen kitérni
akarunk a halál elől. S egyedül vagyunk, ismeretlen tömegekbe verődve.
Én
is csak egy ismeretlen vagyok. Lassan már anyám sem ismerne rám, annyira
párhuzamosan élek. Te azt gondolhatod, hogy tudod, ki vagyok. Részben igazad is
van, persze, jó, ismersz. De nem „is” „mersz”. Kolozsváron néha aggódnak, hogy
túl sokat iszom, s nem jó ez a túlzott alkoholozás. Otthon értetlenkednek, s
nem hiszik, hogy nem vagyok anti-alkoholista, nehezen képzelik, hogy meg tudok
inni akár egy sört. Otthon megjavítom a traktort, összerakom a kaszagépet,
megfejem a teheneket. Köpdösődni s káromkodni is tudok. Kolozsváron semmi
dolgom, semmi keresnivalóm. De az az otthonabb otthon, ott rendezem a fejemben
a zűrt. Az űrt. Azt mondtam, hogy van egy biógazdaságunk. Innen nézve ez csak
vicc. Persze, van. Ricoeur is van, narratív identitás is van. Egyéni mítoszok
is vannak, sztereotípiák, s persze van sok-sok terrorista is. De legfőképpen
erős értelmes baloldal, s hülye tápos jobboldal van. A mitológia kora nem az
ókorban volt, nem is holnap lesz, nem majd. Most van. Abban élsz, abból
lélegzel ki és be. Már ha szoktál lélegezni. Mert közben lehet a nagy
menekülésben, az arabok, a holnapok, a „meg kell élni” elől, a halál elől, oly ügyes
igyekezettel menekülsz, hogy már meghaltál. Zombi vagy. Kicsit sok itt a zombi.
A zombi apokalipszis – amiről azt hinnéd, na ez film, modern mítosz – na az
valóság.
A
filozófia elől is menekülni kell. Éppen Rozenzweigot olvastam, könyvecskét az egészséges és a beteg emberi
értelemről, a filozófia komoly betegségként működik. A zombiság is. De
Rozenzweig téved, egy két dologban. Mert a filozófia nem csak úgy lefagyaszt,
letaglóz sajtvásárlás közben, hogy „hú ember, mi az a sajt?” és csak állsz,
hogy „mi az?”. A filozófia antizombiság, de mint ilyen, nagyon sok zombiság van
benne: vírusként terjed, a világot a feje tetejére fordítja, a fejet támadja
főképpen, s képtelenné tesz az életre, a szeretetre és halálos betegség. A
bakancsos bal-jobb, bal-jobb, rugósodó, menetelő zombi be van oltva a filozófia
ellen. Ha nem hiszed, magyarázd el neki, hogy mi a „tulajdonképpeni” világ, én,
Isten. Mert hiszen ők tudják a tulajdonképpenit, a valót, a „mindenséggel”
mérik magukat, persze. Nincs kérdés: de mindenre konkrét válasz van: bal-jobb
bakancs. Vagy felrúglak. Hasznosabb, ha elkerülöd a filozófiát, mert különben
mindenki félrerúgni akar, mindenkinek plusszba vagy a menetelés-menekülés
kavalkádjában. A filozófiával megfertőzöttek kikerülhetetlenek, akadályok, ne
légy az. Vagy légy, de akkor ne ijedj meg, ne félj, ne szorongj, vedd tudomásul,
hogy akárki, az akárki rendeltetése a
téged rugdosás.
A
zombiság a humanizmus szinonimája. Ezt féltik az iszlámtól. De félreértik. Az
iszlám nem valami vad vallás. Csak egy szó. Annyit jelent: „Isten akaratának
alávetem magam”. Ettől félni? Az alávetettségtől, az alárendeltségtől? Ez a
sub-jugare, a subjectum rémiszt meg? Hiszen éppen arra büszke a humanista
emberi jogokkal kérkedő Európa, hogy mi itt mind szubjektumok vagyunk. Iszlám arabul,
szubjektum latinul, humanizmus európaiul. Alapelve az egyetemes szeretet. Igen,
az iszlám tényleg a szeretetről szól, a szubjektum is, a humanizmus is, a
bal-jobb is. Dzsihád. Ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk ezt. Szeretetből be
kell fogadni a menekülteket, akiket szeretetből elüldöztek, s akik majd szeretetből
úgy fognak minket szeretni, hogy a szeretet nyelvén meg kell védeni tőle
szeretteinket, hazaszeretetünket, emberszeretetünket. Isten szeret minden kicsi
gyereket. Hisz az ő képe és hasonlatossága.
A
bolond Nietzsche egy új embert várt, aki végre verekedni akar, s nem szeretni.
A náci Heidegger utolsó reménye egy új Isten várása volt, aki nem szeret. Antizombik egy zombi
apokalipszis hajnalán. Akartak, vártak. Cseszhetik, mert még mindig szeret
az ember.
Állok, s nézem, hogy WTF. Nézem, hogy szinte egyedül vagyok, s látom, hogy
a legjobb barátaim sem ismernek. Mert nem tudok szeretni. Kedvesem, ameddig
szeretsz, addig zombi vagy. Amíg szeretsz, addig nem akarsz, addig nem vársz,
addig hozzám nincs közöd. Vagy szeretsz, vagy ismersz. Vagy-vagy.
De
nem akarlak elijeszteni. Esetleg szólok, hogy kerülj el, jobban jársz.
Fertőzött vagyok, s a filozófia vírusát továbbadom.
Menetelünk,
menekülünk. Állok, nézem, hogy szinte egyedül vagyok, s látom, hogy a legjobb barátom
sem ismer. Te ne menetelj: se bal, se jobb, se rosszabb. Ne menetelj. Állj meg.
Várjad a holnapot. Akard, hogy beteg légy.
Majd
holnap igyunk egy kávét.
Majd
holnap amikor kitör a tavasz, s mindenkiben a szeretet szerelemmé érik.
Állj.
Várj. Akarj. De ne szeress. A filozófia szeretetmentes.
Rohadt
philo sophia. Mehetek haza.
